Idei év tanulságaiból

Megvolt a szüret: no nem szőlőből, abból csak pár fürt, hanem paradicsomból, gyümölcsökből, meg ilyenekből. És igen, megint a

paradicsom. Most is terem, de rengeteg poloska és hernyó károsítja. Viszont egy érdekes felfedezés: van pár fekvő szár, ami valami csoda folytán nem mászott föl a támrendszerre. Azokon többnyire szebb és egészségesebb a paradicsom, mint a fölfuttatott szálakon. Lehet, jövőre meg kéne próbálni pár tövet a földön szalasztani! Továbbá azok a tövek, amik a tavalyi elszórt magból keltek, sokkal erősebbek, mint az idei ugyanazon fajták, amiket ültettem...

Rogács bab: eszméletlen! Igaz, nem bokor, hanem inkább futóbab, de folyamatosan terem, hozza az apró babjait (kb. akkora, mint a gyöngybab), és még csak nem is locsoltam idén! (Pedig kinn a szántón vetettem egy sorba.) Sajnos poloska és hernyó ezen is van, mint mindenen.

Dinnye: a barát dinnye bejött. A bolti magokból vetettek, palántáztak, na azok nem igazán, alig egy-két darabot termettek. (Ja, a vadak is nagyon rájártak, de csak a kijjebb eső barát dinnyére.)

Kukorica: a sorba vetett, hogyismondjam, hát silány lett. (Ami sort meg nem locsoltam, hát az végképp.) Viszont a dinnye közé, fészekbe vetett, az remekelt. Ugyanaz a hely, ugyanaz a fajta, ugyanannyi locsolás, mégis a fészkes vetés többszörösen jobban teljesített.

Krumpli: locsoltam, de biztosan még kellett volna több neki a vízből. Lett, de látható volt a vízhiány. Ezt külön, extra mennyiséggel kell máskor locsolni!

Répa: gyönyörű, egészséges és sok. A duplán ásott-trágyázott ágyások nem hagytak cserben. Viszont a csak simán felásott és beleszórt magokkal levő földdarab is meglepően szépen hozta a – nem túl nagy, de egészséges és szép – termést.

Alma: a tavaly előtti fiatalító metszés meghozta az eredményt. Sok és finom lett a két fán a termés, érdemes meghagyni őket. Az árpával érő rengeteget termett, viszont a beteg fa lombját a rózsabogarak szabályosan eltüntették a nyár első felében. (Rózsabogárra valamit ki kéne találni!)

Körténk nincs, Mamáéktól kaptunk.

Birsalma még a fán van.

Cseresznye: rengeteg volt és jó. A fát viszont fiatalítani és alakítani kell. Egy öreg fa van egyébként.

A meggy is jól termett, azt is fialítani kell...

Eper és málna: finom volt, málna folyamatosan van még (folytontermő), viszont a tőszám kicsi volt, így elrakásra nem jutott. (Na majd jövőre!)

Padlizsánunk nem lett, nem sikerült a palántázás.

Főszerpaprikánk jó része a nyulaké és az őzeké lett.

Hagymából keveset ültettem, hamarosan elfogy, csakúgy, mint a fokhagyma.

Édes paprikánk kevés lett, viszont sokat kaptunk innen-onnan, erős-csípős viszont rengeteg, meg még most is van.

Zöldség: először a lisztharmat, aztán a fonalféreg intézkedett, hogy ne legyen.

Uborkánk lett, éppen elég, viszont savanyítani már nem nagyon jutott.

Cékla, saláta: ezekhez béna vagyok, se tavaly, se idén nem jöttek össze. Há de mé???

A fűszerek közül a bazsalikom viszi a pálmát, a többiből akad, de csak mutatóba. (Kaprot jövőre folyamatosan kell vetni!)

Földimogyoró: most kezdem fölszedni, de még éretlen, viszont hamarosan beművelésre kerül a terület, nem maradhat. Idei tanulság: gazat nem szereti...

A teljesség igénye nélkül kb. ennyi.

Z.

Megosztás a facebookon

Telnek, telnek a napok, mi dolgozunk, és dolgozunk és a munkánknak sosem érünk a végére. Sok-sok mindent elraktunk már télire, lekvárokat (bodza, bodza-répa, barack, szilva) van szőlőbefőtt és lecsó, paradicsomlé, erős paprika krém, paprika ecetes lében, egy kis káposzta. Van, ami saját termelésű, van olyan, amihez a gyümölcsöt vettük, mert nekünk kevés volt, és irtó olcsón jutottunk hozzá. A szilva pl. ilyen. Ahhoz nem raktunk semmit, csak jól kifőztük, és így csak dermeszteni kellett, hogy a teteje bebőrösödjön. Lett még egy kis aszalt szilva is. Valószínűleg lesz még paradicsomlé, mert szépen terem. És ami érdekes, hogy ugyanoda ültettük, ahol előző évben elvitte a paradicsomvész. Most talán egy tövön vettem észre jeleit a betegségnek. Talán bevált az a pár trükk, amit Zoli bevetett. Rezes, tejes, csalánleves permetezés, meg még a tavasszal rézdrótot szúrt a szárakba. Olvastuk biokertészektől, és kipróbáltuk. Hernyó az van dögivel, már majdnem mindenben, még a szőlőben is láttam. Védekezni, nem védekeztünk ellene, hisz még így is alig győzzük a feldolgozást, amit találunk, feletetjük a tyúkokkal. Lett egy kevés rogács babunk, meg lesz még valamennyi.

A kecskéink átalakultak négy cocává. Nagyon picik, három vietnámi és egy vietnámi vaddisznó keverék. Nagyon cukik.

A nyuszik új helyre kerültek, egy használaton kívüli disznóólba, mert már túl sokat szöktek ki és a sötétben bizony nehéz egy menekülő nyuszit befogni, pláne, hogy egy kutya kotnyeleskedik az ember mellett. De sajnos egyiket külön zárva kell tartani, mert a másik kettő bántja. Lehet, hogy most már lesz szaporulat, de a legjobb az lenne, ha a fiú nyuszit elcserélhetnénk, mivel testvérek. Egyébként nem kaptak védőoltást, egyrészt nem volt rá pénzünk (minimum 100 nyúlra való adagot adnak csak), másrészt kipróbáltuk, milyen ha a nyuszi vadon azt legel, ami csak tetszik neki. Nem tudom, hogy a szúnyogok száma miatt, vagy csak mázli, vagy tényleg jót tett nekik a sok parlagfű, de nem lettek betegek. Egyébként szorgalmas parlagfű irtókká váltak.

Pár napja kicsit megörültünk, majd csalódtunk. Szeretnénk majd méheket, de még semmink nincs hozzá. Néhány napja, azonban meglepődtünk, mert megjelent egy méh a belső udvarunkon. Fel is merült ismét a téma, hogy rajzás idején jó lenne becserkészni egy rajt. És másnap mire lettünk figyelmesek? Zümmögésre a nyári konyha épületének teteje elől, a falból. Messziről méheknek tűntek, így jött az agyalás, olvasgatás, hogy na onnan miként szedjük ki őket. De nem tartott soká az öröm, mert sikerült egyet lecsapni, így közelről kiderült, hogy bizony darazsak, csak nagyon hasonlítanak a méhekre. Hát igen, ez a mi formánk se lottó nyeremény, se ingyen méhcsalád.

Most is nagy agyalásban vagyunk, ugyanis kéne kezdeni valamit a majd három hektárnyi területünkkel, amire megigényeltük a földalapú támogatást. Akinek földdel kapcsolatos romantikus tervei vannak, azok most figyeljenek, bár lehet többet tudnak nálunk. A támogatásnak vannak feltételei, röviden egyszerűen, ha nem tartod rendben a földet, nincs pénz. Nekünk most rozzsal volt bevetve az a rész, amire a támogatást igényeltük. A pénz (ami talán 200000 HUF lesz) első fele november tájékán, a második februárban érkezik. Tehát az őszi munkát ebből nem lehet elvégezni. Mivel nekünk se gépünk, se jószágunk megművelni, ezért valakinek ki kell fizetni majd a megművelést. Ha szeretnénk évelő gabonával bevetni és pár évig nyugiban lenni tőle, akkor a támogatás sem lenne elég. Szóval okosnak kell lenni, számolni. Egyébként ha nem vennénk igénybe a támogatást, akkor is gondozni kéne, mert bizony csak úgy nem lehet az embernek földje. A legrosszabb ebből a szempontból a parlagfű, már csak azért is mert ha nem írtja az ember komoly bűntetetést kap. Szerintem nem jó ennek a törvénynek a betartatása, illetve a módja, mert mit csinál az ember? A legolcsóbb, legegyszerűbb módon szabadul a gondtól, pl. gyomirtó. Volt tavaly egy néni, aki nagy lelkesen mesélte, hogy a gyomirtóhoz kevertek egy jó adag pétisót és azzal égették le a gazt. Durva, de eredményes munka. Szegény nénikének van egy hektárnyi nyűgje, mert eladni a földet nem tudja, kicsi a nyugdíja, de törvényi kötelezettsége van, aminek eleget is tesz. És ő csak egy a sok közül. Szennyezzük a földet, mert be kell tartani egy törvényt. Persze, tudom az allergiásokat védeni kell (én is az vagyok), de lehet nem ez a legeredményesebb mód, hisz a szennyezett. Mikroelemekben szegény földből származó növény nem fogja kellőképpen segíteni az immunrendszert.

Persze a sok munka mellett kenyeret is kell az asztalra tenni, és a leggyorsabb módja ennek a sima élesztős fehér kenyér. Én a nagyobb mennyiségben megvásárolt élesztőt mindig a fagyasztóban tartom, három-négy hónapig kevés minőségromlással, de élő marad. Hát, mint azt a kép is mutatja, most sikerült életemben legjobban ez a fajta kenyér. Két kg liszt felhasználásával, és egy nagyon jól felfűtött kemencével sikerült (az utóbbit Zolinak köszönhetem).

El lettek palántázva az epernövendékek, lett vagy száz tő. Az eredetieket Zoli az OBI-ban vette leértékelve, szezon után (három darabot 100 HUF-ért) másfél éve.

Én idén ettem először sárga bélű görögdinnyét, és azt kell mondjam, hogy nagy kincsről maradtam le eddig. Az a legfinomabb. Nem voltak nagyok, hisz nem kaptak trágyát, de iszonyat finomak és viszonylag sok lett, azért az őzek és a fácánok hagytak egy párat.

Egyébként mióta itt lakunk a ház környékén újra megjelentek emberközelségét nagyon szerető madarak. Jó látni szorgoskodásukat.

Ja visszatérve a kemencére, aki teheti építsen magának legalább egy kültérit. A miénk egy nagy benti búbos és kb. 10000 Forintból építettük, újrafelhasznált alapanyagokból (vályog, hódfarkú cserép, üveg, homok-no az éppen nem tartozik ebbe a kategóriába, de volt kéznél). De sok-sok mindenből lehet. Most kezdjük felfedezni, hogy milyen sok mindenre használható.

Megosztás a facebookon

Írnék pár gondolatot a két legénykéről, lassan mind a háromról. Igen, a harmadik babóca is fiú, láttam a 20 hetes uh-án és rá is kérdeztem a dokira, hogy jól látom-e. Megerősített, hogy igen az. Egyébként egy szimpatikus orvos volt, nem volt zsigeri ellenszenvem az irányában. Ja egy pozitív élmény a dokik részéről! A várandós kiskönyv új változatánál, fel kell keresni a háziorvost is, apró, ám fölösleges adminisztráció. A házidokim, aki úgy néz ki mint Monk és a neve alapján spanyol, mikor megtudta, hogy a harmadik gyerkőc megörült és boldogan gratulált. Jó érzés volt.

No de visszatérve a gyerkőcökre. Voltunk Szegeden és ilyenkor több dolgot is megpróbálunk elintézni, megvenni, amit itt helyben nem igazán tudunk. Benéztünk az Obiba, meg a Praktikerbe, meg a Fressnapfba, ami igazi kalandpark volt a fiúknak. Húzhattak egy-egy kosárkocsit, szaladgálhattak és láthattak működő targoncát, meg fűnyírótraktort, meg rotakapát és sok-sok kerti szerszámot. Az egyik helyen izzókat lehetett kipróbálni, az is nagyon tetszett. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert mindig jól lehet velük ilyen helyeken mozogni. Szót fogadnak, de mellette a gyermeki kíváncsiságukat is kielégíthetik, mert mindent megfoghatnak, kipróbálhatnak, megízlelhetnek. Na jó az utóbbi nincs az engedélyezettek között, de előfordul. A kutyakajáknál jártunk, mikor a Marcell lelkesen felkiáltott: „Keksz!”, de mire odaértem már rakta is vissza, nem tudta elrágni a kimérős, nagy testű kutyáknak szánt tápot. Próbálgatta volna többit is, de elmagyaráztam neki, hogy nagy ízélményre ne számítson, hisz csak kutyakaja.

Most utaztunk egyébként úgy először, hogy egyiken sem volt pelenka. Még régebben olvastam egyszer ilyet, hogy ha már egyszer lekerült a gyerkőcről egész napra a pelus, és képes jelezni, hogy éppen pisilni, vagy kakilni kell, akkor ne zavarjuk össze egy utazás miatt újra pelenkával, hanem inkább vigyünk egy utazós bilit. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, de nálunk bejött. Még korábban volt ilyen, hogy utazás miatt pelenkát kaptak, utána pár napig a pisi becsorgott. Most nem. Szépen, ügyesen szóltak, meg visszatartották, a kakit is egész út alatt.

Elkezdődött az ovi. Másoknak. Vendel marad itthon, majd csak havi egy-két, alkalommal látogatunk be, talán. Sokan emlegetik, hogy így nem fog jól szocializálódni a gyerek, de a jelenlegi viselkedésük nem ezt bizonyítja. Tény, hogy egyre sűrűbben kerül majd gyerekközösségbe, de nem a mindennapi kötelező ovi keretein belül. Ott is az igazolatlan hiányzás miatt bünti jár, bár inkább csak a szülőnek. Ha jön vendég hozzánk, ők nagyon jól kapcsolódnak akár felnőttek, akár gyerekek jönnek. Hatalmas előny a számukra, hogy ők olyanok, mint az ikrek, mióta az eszüket tudják együtt játszanak, saját általuk kitalált játékokat. Nyitottak és kedvesek másokhoz, a Vendel pl. szó nélkül, nem magyar nyelvű gyereket is rábírt, hogy játszanak együtt a játszótéren. Nem olyanok, akik elzártan, vad gyermekként élnének, de nincsenek terhelve, fárasztva olyan közeggel, ami csak szerintünk lenne nekik jó.

Nálunk, viszonylag sok mesét néznek a fiúk a tévében. Ez hiba, de sajnos néha segítség, mikor nem tudnék aktívabban rájuk figyelni és sok teendőm van (pl.: a lekvárt nem igazán hagyhatom ott egy kis építkezés miatt). Mivel csak az m2 jön be, ezért nem olyan vészes a helyzet, hisz sok olyan mese megy, amit én is ismerek gyerekkoromból, vannak keresztény mesék, és az újabb fajták közt is egy-két jó. Az összes mesét ismerem, mert úgy van a tv, hogy én is látom és bármilyen számukra nem megfelelő elemnél ott tudok lenni, és elmagyarázni, vagy esetleg kikapcsolni. Sokszor nézünk együtt mesét. Vendel nemrég mesélt arról, hogy szokott félni. Az elmondottak alapján rájöttem, hogy ezek a rémképek a rajzfilmekből származnak. Mi ilyenkor a teendő? Tiltás? Hát, ami kép van a fejében, az attól még megmarad? Kézlegyintés? A lelkének nem igazán jó. Ezért úgy döntöttem, hogy az esti imák lesznek meghittebbek, beszélgetősebbek különösen a Biblia olvasása, hisz abban is vannak durva történetek (pl.: Heródes meg akarja ölni baba Jézust). A minap Vendel játszott az udvaron és hallom, hogy egy „faszörny” kergeti. Beszaladt, és elővett egy képzeletbeli láncfűrészt és kivágta a fát. A szörny megszűnt létezni, legyőzte a gonoszt. Szerintem rendben vannak a dolgai, hisz képes volt egymaga megbirkózni egy gonddal 3 évesen. Én úgy gondolom, hogy nálunk az a megfelelő megoldás, hogy ismerve őt a megfelelő eszközt adjuk a kezébe, hogy képes legyen saját megoldásokat találni. Óvhatnánk mindentől, de nem vagyunk végtelenek, egy Valaki az, ha megtanul bennünk és ezáltal Benne bízni, talán a legtöbbet adhattuk, amit adhatunk.

A mi gyerekeink a legjobb helyről tanulják a társas érintkezés szabályait, vagyis tőlünk a szüleiktől. Azért is döntöttünk amellett, hogy Zoli nem jár be sehova dolgozni, mert a gyerekeknek nagyon épületes, ha mind a két szülő velük van sokat. Ha együtt tevékenykedik a család. Ők a pici agyukkal mindent beszippantanak és anyától, meg apától megtanulhatják, hogy milyen mással együtt dolgozni, megbeszélni a terveket, kedveskedni, szeretni, vitatkozni, véleményt megfogalmazni, akaratot érvényesíteni stb. Sorolhatnám, de a lényeg, hogy mindig figyelnek és érzékenyen reagálnak. Egyébként a gyerekek egymástól az esetek nagy részében nem a helyes megoldásokat tanulják el, hisz hogyan is lehetne, mikor sok gyerek otthonról helytelen mintát visz magával, és ha erősebb személyiség a többi azt hiszi, hogy ez a követendő példa. Amíg a kamaszkort el nem éri, nem lesz még önálló akarata, vagy csak nem minden területen lesz képes önmagát képviselni, hisz még érik. Ha helyes mintákkal érkezik a fiatal felnőtt korba, már nem kell azzal törődnie, hogy ki vagyok én, mi is az utam, mert volt ideje, lehetősége erre a megfelelő időben, kamaszkorában rájönni. Ezért is szeretnénk mentesíteni őket a napi iskolai terhektől, hisz akár hiszi-akár nem, a kedves olvasó, a szülő sokkal nagyobb dolgokat tanít meg a gyermekének, mint a tanár. Az írás-olvasás megtanítása, a beszéd megtanításához képest bolhafing. Hisz hány gyerek érkezik úgy iskolába, hogy már tud olvasni és írni! És ezt önmaguktól, pár hét leforgása alatt sajátítják el! Nem nézem le a tanárokat, sőt elismerem mindazt amit véghezvisznek, nem ők tehetnek a rossz, vagy rossz elemekkel bíró oktatási rendszerről, sőt adott lehetőségekhez mérten rendkívül jól teljesítenek! De mi olyan helyzetben vagyunk most, hogy megpróbáljuk ezt az utat, hogy ép, egészséges a világra, és mindenre kíváncsian figyelő felnőttek legyenek a gyermekeink, akik erősek hitükben és másokat is képesek Jézushoz, az Ő szeretetéhez vezetni.

Egyébként sok kezdő szülővel elhitetik a jelenlegi bálványimádók, hogy rossz szülők. Mire is gondolok?

Nem tervezed be napra pontosan a fogantatást? - rossz szülő vagy.

Nem vetted meg az összes bababolti köcöléket?- rossz szülő vagy.

Szoptatsz, de bimbóvédővel? - rossz szülő vagy.

Szoptatsz, de nyilvánosan?- igénytelen nő vagy. Stb. Innen kezdődik és folytatódik a vitaminokkal, hozzátáplálással, hordozással, óvodáztatással, és mindennel kapcsolatban. Egy meggyengített anya, nő és szülőpár a legjobb terep a marketingeseknek. Hisz, ha jó szülő vagy, már kamasz korodban terhesvitamint és folsavat szedsz, mert az kell a fejlődő magzatnak. Hát ez egy nagy marhaság! Tény, hogy sokat segíthetnek, és tudnak hasznosak lenni, de nem mindenki engedheti meg magának. És baromira nem az a fontos, hogy én jó szülőnek érzem-e magam ezektől a méregdrága holmiktól! A lényeg a gyerekem, és hogy épen, lélekben és testben egyaránt érje meg a felnőtt kort. És néha totál mindegy milyen mintát adunk át, ők akkor már saját döntéseiket hozzák majd.

A másik meg, hogy ehetek a legkorszerűbb, legegészségesebb ételekből, lehetek a legfittebb, és épebb ember, élhetek 100 évig gond nélkül, de mit ér mindez a mennyben? Tesz-e bármit is hozzá, hogy elnyerjem az üdvösségem? Tény, hogy nem herdálhatjuk el azt, amit kaptunk, és kamatoztatni kell. De ki a cél? Isten, vagy én? Azt teszem-e ami az üdvösségemhez, vagy azt ami a testi teljességemhez szükséges?

 

Megosztás a facebookon

Megint csak repülnek a napok...

Túl vagyunk az első adag paradicsom befőzésén (nem bonyolítjuk a dolgokat, úgy készítjük, ahyog szüleinktől tanultuk: mosás, aprítás, passzírozás, főzés, üvegbepakolás, dunsztolás), lett kb. 19 liter, most készül az erős pista. Pár napja a szárasság miatt még azt hittem nem lesz a paradicsomból semmi, mert hiába locsoltuk, szegények sínylődtek, de elég volt egy kis enyhülés és szépen be tudtak érni. Rengeteg az erős paprikánk, olyan fajta amit felfűzni és megszárítani nem igazán tudunk, mert nagyon húsos, de paprikakrémnek jó lesz. Az édes fűszerpaprikánk is szépen érik, drága őzik le is legelik, akár csak a dinnyét... de az is lehet, hogy a fácánok segítenek rá. Idén lesz szőlőnk, apukám segített és így augusztus végére szinte az összeset sikerült felkötözni. Hát nem jut mindenre idő.

Nem nyertünk traktort és kicsit csalódtam is. Reméltem, hogy Jézus most kisegít ezzel, de hát nem ez a mi utunk. A mérgesítő igazán az, hogy olyan valaki nyerte meg, aki egy traktoros sportegyesület nevében tombolázott, nem hiszem, hogy oly nagy szükségük lenne egy ilyen gépre. De mindegy.

Talán holnap már lesz négy cocánk és nem lesznek kecskéink, már várjuk őket. Közben nagyszabású bolhairtásba fogtunk, kint is bent is. Hihetetlen szívós dögök. Érdekes, hogy míg tavaly a kullancsok szaporodtak el nagyon, addig idén a bolhák. Erről majd részletesebben is beszámolok, hogy mi is vált be igazán, hátha másnak nem kell ennyit küzdeni vele. A diólevél ázalék némi illóolajjal egyébként enyhe fertőzöttségnél jól bevált.

Gyűlik a szárítóban a fa, Zoli ügyesen vágja őket és most pár napig szüleim is tudtak segíteni, így sokat haladtunk. Jó, hogy itt voltak, no nem csupán a segítség miatt, hanem a gyerkőcök is nagyon élvezték a papa és a mama jelenlétét. Marcell is elkezdett mondókákat mondani, bár vannak szavak ami kimaradnak, vagy másként hangzanak.

Néha anyaként elszomorodom, mert nem tudok olyan hiper-szuper fejlesztő játékokat kitalálni, amit mások is alkalmaznak, de aztán jönnek a lurkók, és látom, hogy a napi munkánkba ők bekapcsolódva, miként ügyesednek. Amikor daráljuk a lisztet, jelen vannak és segítenek kiválogatni a konkolyt a rozs közül. Ügyesen felismerik, pici ujjaikkal kiszedegetik és ha kell még számolgatják is. Vendelnek ez már 20-ig megy (lehet tovább is, de még nem próbáltuk, meg a türelem is elfogy), Marcellnek 5-ig. Ez nem dicsekvés, nem átlagon felüli okosság, egyszerűen láttatja velem, hogy seperc alatt mi mindent felfognak és alkalmaznak és egyáltalán nincs szükség drága „fejlesztőkre”. Esténként közösen imádkozunk, bár egy ideig elhanyagolódott. Újítottam, és a mese (ami egy-egy bibliai történet) után hálát adunk énekelve, meg saját szavakkal, miatyánkos, üdvözlégyes és védőszentes imák, majd egy kötött esti ima. A leginkább szülői szívet melengetőbb, hogy miután keresztet rajzolok a homlokukra és áldást mondok, ők is megteszik mindannyiunkkal.

A minap is azon kaptam magam, mennyit tanulok általuk az Atyával való kapcsolatról. Marcell beszél, de a mondatai négy szónál nem hosszabbak, általában ragok nélküliek, és mégis tökéletesen meg tudja magát értetni velünk. Ha szüksége van valamire, kér és kap. Nem bonyolít, nem tölti meg a mondandóját fölösleges szavakkal, magyarázkodással. „inni kopk” ez egy régóta használt mondata arra, hogy szörpöt szeretne inni. Most már tisztábban, érthetőbben használja a szavakat, bár kicsit tótos beütéssel. Én is kérek imáimban dolgokat, de vajon ilyen bizalommal, mint ő? Mert tudja, ha kér, akkor kap. Jó van amire nemet kell mondanom, mert nem tenne jót az egészségének, de ilyenkor is kap választ.

Várunk még mindig a hivatalos értesítésre az ovisfelmentésről, de az ovi vezetője megnyugtatott, hogy rendben van minden. Hát remélem is. Mi vagyunk az egyetlenek ilyen kérelemmel, és még csak egy évre kértem meg, de kedvesen és nyitottan fogadtak, bár azt hitték hitgyülisek vagyunk. Én rólam egyébként a hétköznapi, vallásukat nem gyakorló, nem ismerő emberek gyakran hiszik, hogy valamely magukat jobban reklámozó szabadkeresztény, vagy protestáns gyülekezethez tartozom, hisz katolikusként konzervatív vagyok, és világi szemmel igencsak radikális. Ezért is zavar sok orvos véleménye, hogy csak a világ által tökéletesnek ítélt magzatot lehet életképesnek tartani. A minap olvastam egy anyuka történetét, hogy uh-on koponyatágulatot fedeztek fel gyermekénél, és minden uh után csak nőtt az értéke. Azt javasolták, hogy 24 hetesen feküdjön be Pécsre elvégeztetni az abortuszt, mert súlyos fogyatékos lesz a gyermek. 24 hetesen! Mikor az ilyen időre született korababákat képesek maradandó károsodás nélkül megmenteni! Tény nem mindet, de már meg van rá a tudás és technikai háttér. De az anyuka erős volt és kihordta a babát, az utolsó uh-án azt mondák neki, hogy a gyereknek lényegét tekintve nincs is agya. Most már több, mint fél éves a kicsi lány, és csak annyi baja volt, hogy vízfejű, amire van egy tökéletes kis szerkezet, melyet beültetve helyre lehet állítani a nem jól működő dolgokat. Rendben fejlődik, akár a kortársai, semmi jele annak, hogy bármi baja lenne. Meghalhatott volna, ha csak az orvosok véleményére ad az anyuka. De ha fogyatékos lenne, akkor sem lenne joga arra az életre, amit Isten rendelt neki?

Néha irigylem azokat, akiknek a várandóssággal minden rendben volt és csak azon nyafognak, hogy jaj nem akarnak gátmetszést (megjegyzem inkább ezt kelljen átélni, ami nem fáj, csak kellemetlen a varratok jelenléte később, mint amit egyik szobatársam elszenvedett. Késtek a metszéssel és repedt, hosszan. Olyan mélyen, hogy összevarrásnál a méh felőli résznél már nem tudtak érzéstelenítőt adni. Üvöltött a fájdalomtól, amit nem csodálok.) De sokszor hálát adok, mert rengeteget tanultam a várandósságról, szülésről és igenis vigaszt és biztatást tudok adni olyanoknak, akiknek valami nem a nagykönyvben leírtak szerint működik.

Időnként szoktam utalni egy szerzőre (Dr.James Dobson) most tőle idéznék, a születendő életekre vonatkozóan. Egy kis anatómia: „...a sacrum szó a gerinc vagy a medence alján található keresztcsontra vonatkozik...az emberi testnek azt a részét, amely a nőknél a szülőcsatornát őrzi, latinul os sacrum-nak, szó szerint „szent csontnak” nevezik. A szótár szerint a szent szó azt jelenti, hogy „Istenhez tartozó, konkrét célra elkülönített, az erőszaktól vagy a beavatkozástól kellően védett”. A medence tartalmazza azokat a szerveket, amelyek a petefészkekben az élet magjait termik....A szintén medencében található méhben fejlődő test tartalmazza ezt a lelket a fogantatás pillanatától, és ez a lélek szent, mert Istené. Az Ezékiel 18:4-ben az áll:”minden lélek az enyém”. ...A sacrum tehát egy szent csont...”

Ezzel zárom soraim, legyen szép napunk!

Megosztás a facebookon

tényként kezelt teóriák

Minap láttam valami irományt az evolúcióval kapcsolatban. Nem fontos, mi volt, csupán a hozzáállás: az evolúció tény. (Most ne menjünk abba se bele, hogy mit értünk evolúció alatt, maradjunk az ált.iskolás bioszon tanultak szerinti értelmezésnél mondjuk.) Szóval az evolúció létezik. Ezáltal lett az ember is...stb. A világ egyes részein viszont pl. ált iskolás szinten oktatják a teremtést (szembe állítva az evolúcióval). Érdemes belegondolni: az evolúció – a sok-sok „bizonyíték” ellenére nem TÉNY, csupán ELMÉLET! Én személy szerint nem tartom olyan központi kérdésnek, amiért érdemes nagy vitákat indítani, de jó lenne, ha helyén kezelnénk a témát: egy elméletet (aminek bizonyítására évtizedek, évszázadok óta gyűjtik-gyártják a bizonyítékokat), nem kéne megkérdőjelezhetetlen tényként tálalni. Kiváncsi lennék, ha az evolúcióval szembeállított teremtéstanról (mert van olyan is, ami nem ellenkezik az evolúcióval) igyekeztek volna évszázadokon át bizonyítékokat összeszedni, akkor vajon mennyi és milyen lenne a paletta? Biztos, hogy van evolúció és úgy működik, ahogy tanították?

Oké, más téma: bevándorlás. Eget rengető, mindent elsöprő, kulcskérdés napjainkban. Felénk, a déli részeken legalábbis annak tűnik. Vajon tényleg akkora a baj? Vagy tényleg EZ a baj? hm... Egyre-másra jelennek meg a cikkek, amik megkérdőjelezik a baj mértékét, vagy inkább azt, hogy EZ lenne a fő bajság. És tényleg. Mi szó esik a médiában a több milliós menekülttáborokról Törökországban meg a környékén? Mi szó esik arról, hogy az Unión kívül mi van? Sok cikk jelent már meg a témában, nem részletezem őket. Csupán annyit, hogy 1.) tényleg akkora-e a baj; 2.) tényleg ez e a legnagyobb baj – vagy valami más, amit nem illik, nem szabad, vagy nem tudunk hangoztatni?

Általános, számunkra elfogadott, vagy inkább elfogadtatott „igazság” a demokratikus társadalmi berendezkedés felsőbbrendűsége más fajta társadalmakkal szemben. Pedig az ókori bölcselőktől kezdve nagyon sok kritika érte és éri a demokráciát. Tetszett, amikor valaki megfogalmazta, hogy pl. a Bibliában egyszer volt demokrácia: eredménye a keresztrefeszítés lett. Van igazság benne. Amikor a média által tudatosan befolyásolt tömegek „döntenek”, akkor ki irányít valójában? Na erről meg a Pápa beszélt. A lényeg: vajon tényleg a demokratikus berendezkedések (amit ha kell, akkor akár tűzzel-vassal terjeszteni is lehet, pl. a Közel-Keleten...) a tutik? Egyáltalán létezik-e ma A demokrácia? Néhány példa arra, hogy miben is élünk, hiszünk – alkalmasint megkérdőjelezhetetlenül, holott a világ más részén lehet, hogy pont az ellenkezőjét vallják az emberek, arról nem is beszélve, hogy sohasem szabadna elfelednünk, hogy az IGAZSÁGot nem a mellette felszólalók SZÁMa adja! Attól, hogy milliók nevezik feketének a fehéret, még nem lesz fekete! Hogy van az, hogy mindenki vallja, hogy az emberek egyenlőek, mégis micsoda társadalmi megkülönböztetés zajlik?! Ki kell mondanunk az igazságot – előtte persze megismerni és felfedezni, és kiállni mellette! Újra kéne gondolni az életünket, kezdve onnan, hogy mi az ami igazán szükséges, a többi csak kacat, újra kéne gondolni az értékeinket: vajon csak cimkéket aggattunk magunkra, vagy aszerint élünk és újra kéne gondolnunk a világot is körülöttünk: hogy mindaz amit tényként kezelünk, igaz-e, fontos-e, és nem vagyunk-e mi is áldozatai a félrevezető manipulációnak, ami mindenfelől zúdul felénk?

GONDOLKOZZ! Mi, vagy ki áll a háttérben? Ki akar irányítani, mozgatni...

És KÉRDEZZ! Nem biztos, hogy a mi kis agyunk elég a dolgok mögé látáshoz. Kérdezni kell. Rákérdezni a dolgokra, és végső soron a BOZTOS PONTból kiindulva keresni a válaszokat. A legfontosabb: megtanulni ISTEN SZEMÉVEL LÁTNI! (Kéne hozzá egy kis alázat, türelem, jó szándék, istenismeret, bibliaismeret, testvérek stb. stb.)

Szentlélek Úristen! Kérlek, hogy adj nekünk nyitott és alázatos szívet, hogy befogadhassunk Téged, a Te vezetésedet, hogy megismerhessük a Szentháromságot és a Te szemeddel láthassuk a dolgokat! Amen.

Z.

Megosztás a facebookon

Húh, hát már egy ideje nem írtunk magunkról. Bocsi. (gépelés közben takarítgatom a billentyűzetre ragadt cseresznyés gyerekfogRÉM maradékát, most könnyen leszedhető, mivel jól rászáradt és már nem ragad) Éljük a napjainkat, vészeljük át a kánikulát és a kapcsolódó nehézségeket. Előnye azonban, hogy a két legényre nem kell ruhát mosni, se pelust. A pucérság előnyei. Volt újabb bolhaküzdelmünk, most azonban saját szerrel küzdöttem a dögök és csípéseik ellen. Kevertem ki krémet a csípésekre (hatásos, nemcsak a viszketést csillapítja, hanem gyorsította a gyógyulást, különösen Marcellnél, aki nehezen állja meg a vakarózást.) És diólevél ázalékkal permeteztem, hozzákeverve némi illóolajat.

A tanyán haladgattunk előre, learattunk egy holdnyi rozst géppel, meg egy kicsit még előtte kézzel. Gyönyörű termés lett és nagyon tiszta, belekeveredett ugyan egy-két sáska (növelve a fehérjetartalmat...) de könnyen tisztítható. Nagyon finom a lisztje és darája. A gyerekek és a rokongyerekek is marokkal eszegették, talán azért is mert édeskés. Az biztos, hogy tápanyagban gazdag, hisz élő, vegyszerektől mentes földben növekedhetett. Rengeteg főtt kukoricát ettünk, faljuk a dinnyéket, saját alma, paradicsom paprika stb. és az ámulatba ejtően finom sonka... bocsánat, de minél tovább érlelődik ez annál finomabb. Lett egy csomó mákunk, amit a gyerekek segítettek nagyon ügyesen kirázogatni. Ja erről olvastam egyszer egy számomra vicces történetet. Egy edző írt az egészséges táplálkozásról, nem vitatkozom vele, igazakat írt csak megsajnáltam szegényt. Arról írt, hogy nem igazán érti miért is jó a mákos tészta, meg a túrós, hisz se íze se bűze. Igen bolti dohos mákból nem is lehet finomat alkotni, én boltban eddig talán csak négyszer vettem, de mind dohos volt. Tény, a szigorú termesztési előírások miatt sokan bele sem fognak, meg sokan nem ismerik az őszi vetésűt. No de a tésztára visszatérve, amilyent én tudok főzni, azért az már étel. Először is minimum nyolc tojással és liszttel tésztát gyúrok (vagy ha korábban készítettem többet előveszem a szárazat) azt kifőzöm, és a frissen darált mákot csak akkor keverem hozzá, ha zsiradékon, kis cukorral lepirítottam. A mák olaj tartalma ugyanis csak így tud igazán érvényesülni, és egész más íze lesz. Nudlinál is hasonló, csak akkor nudli tésztát készítek. A túrós tészta meg szalonnapörcösen, zsírosan, édesen és kicsit kaprosan jó sok tejföllel az igazi. Tény, ezek nem fitnesz kaják, de mi nem is ilyen életet élünk. Szerintem ennek lehetnek diétásabb változatait is készíteni, de ezeknek már van íze-bűze...:)

Már van sok-sok lekvárunk: meggy-cseresznye, bodza, bodza-répa, és őszibarack. Nagyon finomak. Készítettem tavasszal bodzaszörpöt, mostanra finom bodzapezsgő lett belőle, mivel nem szeretem a Na-benzoátot így borként raktam bele, nem eleget. Hát a cukorból alkohol lett, a gyerekek bánatára. De azért nekik készült meggyszörp.

A kecskéink pár napon belül átalakulnak hat malaccá, vietnámiakká. Majd talán ők megtanulják használni a villanypásztort.

És szombaton, ha minden jól meg megyünk falunapra megnyerni a tombola fődíját egy MTZ80-as (asszem) típusú traktort. Persze, ha valaki megdobna minket egy hucullal és némi mezőgazdasági eszközzel hozzá, no meg használati utasítással, azt is jó néven vennénk...

Most már írok a családunk gyarapodásáról is egy picit. Igen, jön a harmadik gyerkőc, várhatóan januárban születik meg. Ő is huncut, picit macerássá teszi a várandósságot, de hát ezek szerint nekünk ezzel is lehetőségünk van a tanúságtételre. Az orvosokat most is rühellem, elviselem ténykedésüket, de csak ennyi. Eddig ha terhesség gyanújával érkeztem hozzájuk (nőgyógyász), és a pozitív teszt tényével indítottam, csak annyit mondtak, hogy őket az nem érdekli. Most nem költöttem rá, minek, és megszólt a doki, hogy tán drága a teszt. Ami azt illeti igen, mivel fölösleges, hisz a terhesség tényét az orvos állapítja meg. No mindegy. Macerás nálunk nagyon a terhesgondozás és nekem ehhez még az endokrinológia is társul... Ott is kaptam már szépet. A legutóbbi alkalom során (ami kb. 2 perces randevú volt a dokinővel, melyből 50 másodpercet magánrendeléses ügyet intézett, 30 másodpercet a tanulónak magyarázta az esetemet) miután közöltem, hogy hány hetes várandós vagyok, csak annyit reagált, hogy hú, hát az nagyon rossz hír. Szó szerint. Tudom, hogy mögötte az rejtőzött, hogy ha valakinek nem megfelelő a pajzsmirigyhormonja, akkor gondok lehetnek a babával, de így indítani, az fájó. Aztán azt ecsetelte a tanulónak (és mellesleg nekem is), hogy így nem, hogy okos nem lesz, hanem értelmileg visszamaradott. Erről csak annyit, hogy a két fiúnál is magasabb volt a TSH értéke, és nem mondanám őket értelmi fogyatékosnak, kivéve mikor hajmeresztő dolgokat csinálnak és majd kitörik a nyakuk, vagy egymásét.

Egyébként az a tapasztalatom, hogy míg a társadalom által elfogadott időben érkezik az első gyerkőc, akkor mindenki örül és lelkesedik, de ez a lelkesedés fogyatkozik a második és a sokadik gyerek után. Mi is megkaptuk most, hogy ezt jól meggondoltuk, meg tudjuk mi mennyibe kerül egy gyerek? Stb. (nem még csak kettőt nevelgetünk és ők nem gyerekek...) Persze sokan örülnek, de tény ami tény, hogy nekem két korababa után nem kis küzdelmem van az orvosokkal. Vegyük példának az endokrinológust, ő is csak az okos gyereket tartaná érdemesnek az életre. Ez nem kisarkítása mondatának, de tény, hogy a legtöbb doki (főleg nőgyógyászok és én nagyon sokkal találkoztam sajnos) retteg attól, hogy a gondozottjának az átlagtól eltérő, valamilyen fogyatékkal rendelkező gyermeke születik. Ha egy kicsit is veszélyeztetett kategóriába tartozik az anyuka, akkor legszívesebben szabadulnának tőle. Legalábbis Baján az összes nőgyógyásztól ezt tapasztaltam. Sok sebet szereztem, ezek gyógyulgatnak, nem írok róluk, de az a meglátásom, hogy az orvoslás gyakran nagyon messze áll a hittől, Istenbe vetett bizalomtól. Csak akkor lesz minden jó, ha az ő kezelésükben teljes mértékig megbízok. Mellesleg édesanyám egyik agyi műtétje is 1 évet csúszott, mivel ő bízott a kezelőorvosokban, aztán kisült, hogy életveszélyben volt, és már sok-sok hónappal korábban sürgős lett volna megműteni. Ez van ha a beteg nem rágja a doki fülét, hanem türelmesen ráhagyatkozik.

Bocsánat azoktól az orvos ismerőseimtől akik esetleg szívükre vették, tudom terhelő munka tud lenni, és van olyan nap, mikor nehéz kedvesnek lenni. Én csak a tapasztalataimat osztom meg. Én bízom Istenben, és ha ez a babóca „dinka lesz”, az enyém lesz és szeretni fogom, gondozni amíg lehetséges, ő a mi kis dinkánk lesz. Ha csak egy percig élhet. Isten eddig a legrosszabból, mindig kihozta a legjobbat. Annak idején a Vendellel minden szépen zajlott, bár visszagondolva voltak előjelek, de első gyerkőcnél honnan is tudtam volna. Aztán hiába küzdöttünk egy fertőzéssel, a méhlepény megfertőződött és ez indította be a szülést 32 hetesen. És ez életmentő volt, mert indulhatott volna lepényleválással is, és akkor Zoli, nem egy élő, egészséges fiúnak örülhetett volna, hanem szervezhette volna a temetésünket, mert abba én is és Vendel is belehalhattunk volna.

Így bízva haladunk tovább.

Megosztás a facebookon