Írnék pár gondolatot a két legénykéről, lassan mind a háromról. Igen, a harmadik babóca is fiú, láttam a 20 hetes uh-án és rá is kérdeztem a dokira, hogy jól látom-e. Megerősített, hogy igen az. Egyébként egy szimpatikus orvos volt, nem volt zsigeri ellenszenvem az irányában. Ja egy pozitív élmény a dokik részéről! A várandós kiskönyv új változatánál, fel kell keresni a háziorvost is, apró, ám fölösleges adminisztráció. A házidokim, aki úgy néz ki mint Monk és a neve alapján spanyol, mikor megtudta, hogy a harmadik gyerkőc megörült és boldogan gratulált. Jó érzés volt.

No de visszatérve a gyerkőcökre. Voltunk Szegeden és ilyenkor több dolgot is megpróbálunk elintézni, megvenni, amit itt helyben nem igazán tudunk. Benéztünk az Obiba, meg a Praktikerbe, meg a Fressnapfba, ami igazi kalandpark volt a fiúknak. Húzhattak egy-egy kosárkocsit, szaladgálhattak és láthattak működő targoncát, meg fűnyírótraktort, meg rotakapát és sok-sok kerti szerszámot. Az egyik helyen izzókat lehetett kipróbálni, az is nagyon tetszett. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert mindig jól lehet velük ilyen helyeken mozogni. Szót fogadnak, de mellette a gyermeki kíváncsiságukat is kielégíthetik, mert mindent megfoghatnak, kipróbálhatnak, megízlelhetnek. Na jó az utóbbi nincs az engedélyezettek között, de előfordul. A kutyakajáknál jártunk, mikor a Marcell lelkesen felkiáltott: „Keksz!”, de mire odaértem már rakta is vissza, nem tudta elrágni a kimérős, nagy testű kutyáknak szánt tápot. Próbálgatta volna többit is, de elmagyaráztam neki, hogy nagy ízélményre ne számítson, hisz csak kutyakaja.

Most utaztunk egyébként úgy először, hogy egyiken sem volt pelenka. Még régebben olvastam egyszer ilyet, hogy ha már egyszer lekerült a gyerkőcről egész napra a pelus, és képes jelezni, hogy éppen pisilni, vagy kakilni kell, akkor ne zavarjuk össze egy utazás miatt újra pelenkával, hanem inkább vigyünk egy utazós bilit. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, de nálunk bejött. Még korábban volt ilyen, hogy utazás miatt pelenkát kaptak, utána pár napig a pisi becsorgott. Most nem. Szépen, ügyesen szóltak, meg visszatartották, a kakit is egész út alatt.

Elkezdődött az ovi. Másoknak. Vendel marad itthon, majd csak havi egy-két, alkalommal látogatunk be, talán. Sokan emlegetik, hogy így nem fog jól szocializálódni a gyerek, de a jelenlegi viselkedésük nem ezt bizonyítja. Tény, hogy egyre sűrűbben kerül majd gyerekközösségbe, de nem a mindennapi kötelező ovi keretein belül. Ott is az igazolatlan hiányzás miatt bünti jár, bár inkább csak a szülőnek. Ha jön vendég hozzánk, ők nagyon jól kapcsolódnak akár felnőttek, akár gyerekek jönnek. Hatalmas előny a számukra, hogy ők olyanok, mint az ikrek, mióta az eszüket tudják együtt játszanak, saját általuk kitalált játékokat. Nyitottak és kedvesek másokhoz, a Vendel pl. szó nélkül, nem magyar nyelvű gyereket is rábírt, hogy játszanak együtt a játszótéren. Nem olyanok, akik elzártan, vad gyermekként élnének, de nincsenek terhelve, fárasztva olyan közeggel, ami csak szerintünk lenne nekik jó.

Nálunk, viszonylag sok mesét néznek a fiúk a tévében. Ez hiba, de sajnos néha segítség, mikor nem tudnék aktívabban rájuk figyelni és sok teendőm van (pl.: a lekvárt nem igazán hagyhatom ott egy kis építkezés miatt). Mivel csak az m2 jön be, ezért nem olyan vészes a helyzet, hisz sok olyan mese megy, amit én is ismerek gyerekkoromból, vannak keresztény mesék, és az újabb fajták közt is egy-két jó. Az összes mesét ismerem, mert úgy van a tv, hogy én is látom és bármilyen számukra nem megfelelő elemnél ott tudok lenni, és elmagyarázni, vagy esetleg kikapcsolni. Sokszor nézünk együtt mesét. Vendel nemrég mesélt arról, hogy szokott félni. Az elmondottak alapján rájöttem, hogy ezek a rémképek a rajzfilmekből származnak. Mi ilyenkor a teendő? Tiltás? Hát, ami kép van a fejében, az attól még megmarad? Kézlegyintés? A lelkének nem igazán jó. Ezért úgy döntöttem, hogy az esti imák lesznek meghittebbek, beszélgetősebbek különösen a Biblia olvasása, hisz abban is vannak durva történetek (pl.: Heródes meg akarja ölni baba Jézust). A minap Vendel játszott az udvaron és hallom, hogy egy „faszörny” kergeti. Beszaladt, és elővett egy képzeletbeli láncfűrészt és kivágta a fát. A szörny megszűnt létezni, legyőzte a gonoszt. Szerintem rendben vannak a dolgai, hisz képes volt egymaga megbirkózni egy gonddal 3 évesen. Én úgy gondolom, hogy nálunk az a megfelelő megoldás, hogy ismerve őt a megfelelő eszközt adjuk a kezébe, hogy képes legyen saját megoldásokat találni. Óvhatnánk mindentől, de nem vagyunk végtelenek, egy Valaki az, ha megtanul bennünk és ezáltal Benne bízni, talán a legtöbbet adhattuk, amit adhatunk.

A mi gyerekeink a legjobb helyről tanulják a társas érintkezés szabályait, vagyis tőlünk a szüleiktől. Azért is döntöttünk amellett, hogy Zoli nem jár be sehova dolgozni, mert a gyerekeknek nagyon épületes, ha mind a két szülő velük van sokat. Ha együtt tevékenykedik a család. Ők a pici agyukkal mindent beszippantanak és anyától, meg apától megtanulhatják, hogy milyen mással együtt dolgozni, megbeszélni a terveket, kedveskedni, szeretni, vitatkozni, véleményt megfogalmazni, akaratot érvényesíteni stb. Sorolhatnám, de a lényeg, hogy mindig figyelnek és érzékenyen reagálnak. Egyébként a gyerekek egymástól az esetek nagy részében nem a helyes megoldásokat tanulják el, hisz hogyan is lehetne, mikor sok gyerek otthonról helytelen mintát visz magával, és ha erősebb személyiség a többi azt hiszi, hogy ez a követendő példa. Amíg a kamaszkort el nem éri, nem lesz még önálló akarata, vagy csak nem minden területen lesz képes önmagát képviselni, hisz még érik. Ha helyes mintákkal érkezik a fiatal felnőtt korba, már nem kell azzal törődnie, hogy ki vagyok én, mi is az utam, mert volt ideje, lehetősége erre a megfelelő időben, kamaszkorában rájönni. Ezért is szeretnénk mentesíteni őket a napi iskolai terhektől, hisz akár hiszi-akár nem, a kedves olvasó, a szülő sokkal nagyobb dolgokat tanít meg a gyermekének, mint a tanár. Az írás-olvasás megtanítása, a beszéd megtanításához képest bolhafing. Hisz hány gyerek érkezik úgy iskolába, hogy már tud olvasni és írni! És ezt önmaguktól, pár hét leforgása alatt sajátítják el! Nem nézem le a tanárokat, sőt elismerem mindazt amit véghezvisznek, nem ők tehetnek a rossz, vagy rossz elemekkel bíró oktatási rendszerről, sőt adott lehetőségekhez mérten rendkívül jól teljesítenek! De mi olyan helyzetben vagyunk most, hogy megpróbáljuk ezt az utat, hogy ép, egészséges a világra, és mindenre kíváncsian figyelő felnőttek legyenek a gyermekeink, akik erősek hitükben és másokat is képesek Jézushoz, az Ő szeretetéhez vezetni.

Egyébként sok kezdő szülővel elhitetik a jelenlegi bálványimádók, hogy rossz szülők. Mire is gondolok?

Nem tervezed be napra pontosan a fogantatást? - rossz szülő vagy.

Nem vetted meg az összes bababolti köcöléket?- rossz szülő vagy.

Szoptatsz, de bimbóvédővel? - rossz szülő vagy.

Szoptatsz, de nyilvánosan?- igénytelen nő vagy. Stb. Innen kezdődik és folytatódik a vitaminokkal, hozzátáplálással, hordozással, óvodáztatással, és mindennel kapcsolatban. Egy meggyengített anya, nő és szülőpár a legjobb terep a marketingeseknek. Hisz, ha jó szülő vagy, már kamasz korodban terhesvitamint és folsavat szedsz, mert az kell a fejlődő magzatnak. Hát ez egy nagy marhaság! Tény, hogy sokat segíthetnek, és tudnak hasznosak lenni, de nem mindenki engedheti meg magának. És baromira nem az a fontos, hogy én jó szülőnek érzem-e magam ezektől a méregdrága holmiktól! A lényeg a gyerekem, és hogy épen, lélekben és testben egyaránt érje meg a felnőtt kort. És néha totál mindegy milyen mintát adunk át, ők akkor már saját döntéseiket hozzák majd.

A másik meg, hogy ehetek a legkorszerűbb, legegészségesebb ételekből, lehetek a legfittebb, és épebb ember, élhetek 100 évig gond nélkül, de mit ér mindez a mennyben? Tesz-e bármit is hozzá, hogy elnyerjem az üdvösségem? Tény, hogy nem herdálhatjuk el azt, amit kaptunk, és kamatoztatni kell. De ki a cél? Isten, vagy én? Azt teszem-e ami az üdvösségemhez, vagy azt ami a testi teljességemhez szükséges?

 

Megosztás a facebookon