májusi

 

 

Mire sikerül befejeznem ezt az írást, már nyár lesz. Furcsa ez az áprilisi bolondos időjárás májusban, de igazat megvallva itt mifelénk még mindig jól jön az eső. Remélem töltődik a föld, de az aszály nagyon kemény. Mi kicsik vagyunk, talán nano méretű gazdálkodók, és nem célunk profitot termelni, de rossz látni, hogy mennyi erőforrás elhasználásába kerül a mezőgazdaság. Néha napján igen komolyan elgondolkodom, hogy amit jelenleg a világ környezettudatos cselekedetként elkönyvel, és veregeti a vállát, az csak egy újabb ága a termelésnek, fogyasztásnak.

Most kicsit hátraléptünk a világ megóvásáért folytatott próbálkozásainkban, és vettünk egy 6 személyes autót. Minden egyes nap mérlegelnünk kell, hogy mit hagyunk gyermekeinknek, és bizony a szárnyaik kibontakoztatásához olyan dolgok is szükségesek, amiket nem tudunk itthon megadni. Hiába sok az eső, úszni nem tudjuk idehaza megtanítani, kell hozzá egy medence. A suliba is be kell időnként menni, és vannak egyéb hivatalos ügyek, amiknek az elintézéséhez a gyér buszközlekedés, és a szeles idő általában fékezői. Ami miatt viszont nagyon jó, hogy Szentmisére el tudunk végre mind menni együtt. Számomra ez mindennél többet ér jelenleg. Nem érzem a mindennapokban Isten hiányát. Sőt! Valóban családtagnak, jelenlevőnek tapasztalom, mégis a Szentmisén és a Szentáldozásban a találkozás olyan töltet, ami ebben a száraz sivatagos helyen, igazi oázis. Megtérésem óta sok csodáját láttam Istennek. Megtéréseket, életátadásokat, kerekes székből felállásokat, testi-lelki gyógyulásokat és hatalmas erejű dicsőítéseket. Igazi egységet keresztények és zsidók között, keresztények és keresztények között. És mint mások is, én is sokszor szomjazom az ilyen rendkívüli eseményekre, de Isten hűsége a mindennapokban a jelenlegi életem megtartója. Apró, jelentéktelennek látszó dolgokban fedezhetem fel. Dolgok megtalálása, időpontkérés elintézése néha lehetetlennek látszó dolgok, mégis Vele sikerül. És ami még fontosabb, hogy tényleg családtagként érezzük, kezeljük.

Ezt megmagyarázni nehéz sámomra, inkább csak megélem, megéljük. A természet ilyen fokú közelsége, és az, hogy fontos odafigyelnünk minden jelzésére, valahogy még inkább segít felfedezni a valós Teremtőt. És kicsit könnyebbé, egyszerűbbé teszi a világ dolgainak a megértését, a dolgok valódiságának a felfedezését. Ezen a felületen nem szeretnék politizálni, vagy legalábbis az idehaza ismert az ezzell a kifejezéssel illetett cselekményt véghez vinni, de sokszor szomorúságra és imára hívó szavai vannak. Tehát nem is megyek bele sok-sok esemény véleményezésébe. Inkább csak hálát adok, hogy ezek fényében tisztábban láthatom a keskeny utat, és sokkal inkább a célra emelhetem tekintetem. Mert ha "csak" a gyerekek nevelését veszem is elő, nem láthatok mást, mint hogy ők mind az Atya gyermekei, akiket fel kell készíteni arra, hogy szentek legyen, nem más eszközzel, mint hagyni, hogy az Úr rajtunk keresztül szeresse őket. Erre recept nincs, de azért merem azt állítani, hogy a Szentlélek jól vezet minket, és mi időnként jól szót is fogatunk.

Egyébként napi szinten le kell mellette tennünk igenünket, hisz elhívott minket egy útra, olyanra, ami valóban a szűk kapun visz át. Mire is gondolok? Az otthonoktatás folyamatos küzdelem. Hisz még most is sokan értetlenül néznek minket, csóválva a fejüket, hogy "szocializácó", de persze mellette kritikusak a jelenlegi oktatási rendszerrel. Mindig megütközöm a kettősségeken. Jelen van a vekerdizmus ( Vekerdy Tamás bősz idézgetése) mely alapján azt hinném, hogy készek rálépni erre a nehezebb útra, de valójában ez csak szép filozófia, afféle útmutatás, mint a Karib-tenger kalózaiban az alku és a kalóz törvények. Sokszor érezzük magányosnak magunkat.

De ebben a magányunkban Isten nagyon szépen formál, és készít valamire. Még nem tudom mire, de benne van a ráhagyatkozás, és az egyszerűség.

Na de nem csak filozofálni kéne, mert a sok agyalás tétlenségbe vezet!

Vettünk tojás keltetőt. Kelnek kotlós alatt is a csibék, kacsák, de eddig mindig nagyobb volt a tizedünk belőlük, mint azt mi szerettük volna. Most melegednek a 4. széria csibék. Házi tyúk és gyöngytyúk csibéink vannak. Volt és lesz még hibázásunk (elfelejtettük visszakapcsolni időben a fűtést) de örömünk és sikerünk van benne. Etetni sima gabona darával etetjük őket, meg főtt tojással és főtt krumplival. A legnagyobbak nagyon szelídek, a fiúk csak leülnek melléjük és simogatják őket.

A gabonánk eddig jól teljesít. Kifejezetten olyan gabonát vetettünk, ami jól tűri a szárazságot, gyengébb földet. Ha jól emlékszem Maros néven kapható tritikálé (rozsbúza) ami emberi fogyasztásra is alkalmas. Várom már, hogy kenyerünk legyen belőle.

Idén szamócadömping van. Bár még nem sikerült rosszullétig enni belőle, de a fiúknak már majdnem sikerült. Eltenni télire? Lehetetlen, de nem is baj, mert most kell vitamint bevinni, eltéve már úgy sem lesz arra alkalmas.

Hagymánk, fokhagymánk is szépen van. Február óta esszük zöldhagymáinkat, mert ősszel maradt a földben némi meglepetés, ami tavaszra szépen megnőtt.

Cseresznyekukaccal idén nem kell hadakoznunk. Egy apró bogár kirágta a cseresznye virágainak a bibéit, így az nem kötött, így nem lesz termés. Pedig igazi germersdorfi cseresznye!

Zoli sok fát ültetett, amik jó részébe sikeresen oltott más fák ágait. Szépen megeredtek.

Megint lesz batátánk, amit bakhátakba ültetett Zoli és némi csirketrágyalével meg is öntözött. Ezt javasolta az a termesztő, akitől vettük a palántákat. Nem keltetünk mindent magról, mert még nincs megfelelő helyünk hozzá.

Várom Pünkösdöt. Mit is készített számunkra az Úr? Olyan szépen formálja a szívem, és ehhez olyan jól használja a családom, és a helyet ahol élünk!

 

 

 

Borbála

Amikor csak bejegyzést kezdek írni, elgondolkodok, hogy mi is legyen a cím. Mert tudok ám pocsék címet is adni egy-egy írásomnak (kérd csak kölcsön a szakdogám :) ).Lehet ez is az lesz.

De ki is az a Borbála? Na ki mit tippel? Adok kicsi gondolkodási időt.

Kicsit később szeretném jobban kikerekíteni Borbálánk történetét (nem Bori, hanem Borbála), most azonban másról is szólnék. Hát a nagycsaládos lét fárasztó, nagyon. Azt hiszem jelenleg a 4 gyerek a határom, de majd hozzáedződöm.

Eleven, életrevaló fiam gyarapodnak értelemben, bár a bölcsesség még sokat várat magára. Vendelnek sikerült első féléve, haladunk tovább itthon. Folyamatosan próbálgatom, hogy mi is az amivel leginkább motiválni tudom, hisz még napja java részét játékkal tölti, és módfelett sok időt vannak a szabadban. Mivel fárasztó az írás, ezért hagyom, hogy sokat másszon, így erősítve karját.

Marcell iskolaérett lett. Mivel nem sokat járt oviba, így abban egyeztünk meg az ovi vezetőségével, hogy megkérjük a szakszolgálati vizsgálatot. Igen, annak van tétje, mert amiként határoznak, úgy kell folytatnunk a következő évet. Csont nélkül sikerült neki, pedig nem ismeri a tipikus ovis foglalkoztatókat. Az a jó ebben a vizsgálatban, hogy játékosan mérik fel a gyermeket. Bár fárasztó volt, mégis jól viselte. Rettentő sokat kellett várnunk, én igyekeztem játékosan elütni az időt, de bevallom, hogy tartottam attól, hogy kitör belőle a bennfogott energia és még asztalok borulnak...najó ez azért tulzás és poén. Nagyon ügyes volt. Jül viselte a várakozást.

Tádé lett a szövegláda. Olyan dumái vannak, hogy akár percenként kacaghatnánk hasunkat fogva, de nagyon oda kell figyelni mert érzékenyen érinti, néha úgy érzi rajta nevetünk. Három éves már és tapadós akár egy pióca. Mindenben segíteni akar, és tény ügyesen szedi a tojásokat, de hát három éves. De kedves számomra az a bizalom, ahogy velünk viseltetik. Voltam vele fogorvosnál, mert hát sajnos egyik foga kilukadt. Nem kellett különleges gyerekfogászat, csak a helyi dokihoz bejelentkeztünk, aznap volt is szabad időpont. Buszra pattantunk, közben elmondtam egy rövid imát, majd elmagyaráztam mi fog történni. Ekkor még nem volt három éves. Bennt a kedves doktor néni is elmondta neki mi történik majd a kezelés alatt, aztán egy kis liftezés a székben, és csaptunk is a lovak közé. Betömték a fogát, míg ő az elszívót tartötta. Alig negyed óra alatt végeztünk, és Tádé nem sírt, nem fészkelődött, csak várta a jutalmat és hogy benézhessen az irodába a fogorvosnál.

Tádé ilyen, nemfél az orvosoktól, várja, hogy találkozhasson velük. A nyári mentőzése is igazi élmény volt neki.

Józsi már lassan egy éves. Erős, egészséges gyermek. Szépen haladunk az ő ütemében. Erős, küzdő jellem, aki igen sok derűt csen az életünkbe. Borzasztóan büszke vagyok, hogy Isten megtisztelt minket Józsival. Sokat formál engem. Átlépem határaim, és megtapasztalhatom, hogy ügyes vagyok. Mert igen, én gyakran hiszem magamról, hogy ügyetlen vagyok, és valóban van egy mértékű sutaságom, de a gyermekemért igen keményen feszegetem a határaim. Bár Józsit viszem fejlesztő úszásra, úgy látom, hogy én válok biztosabbá, és érettebbé. Mióta ő van, sokat olvashatok, láthatok családi történeteket fogyatékossággal élőkről. Előtte is ismertem ilyeneket, de mikor az ember sajátját látja benne, már egészen más ízű lesz.

Alapvető természetem, hogy kritikus vagyok. Nekem nem lehet csak úgy  az asztalra vágni valamit, hogy ez így van, vagy az úgy van. Érdekelnek a miértek, a mi van hák és gyakran teszem a dogmatikusan tényként közölt mondatokhoz: elméletileg, vagy atttól függ. Éppen ezért, amikor valaki azt állítja másról, hogy értelmi fogyatékos, vagy akármilyen fogyatékos, akkor jön a belső hangom, hogy miért? Én Józsi előtt érzelmi fogyatékos voltam, és még most is annak tartom magam. Azt látom, hogy bár szépen tudok beszélni, mégis gyengébb vagyok sok olyan embertársunknál, akire rányomtuk azt a bizonyos értelmi fogyatéskos bélyeget, bár fogalmunk nincs miként mérjük annak a szintjét. Amit most kinyögni akarok ezzel, hogy a világ színesebb, mint azt mi néha látjuk. Az érték több, és most élvezem, hogy Józsi által ennyi rengeteget megismerhetek.

Gazdaságunk halad az ötéves terv szerint. Mikor belefogtunk, megbeszéltük, hogy folytatjuk ezt az életet, ha 5 év után nem leszünk negatívban. Jelenleg csak pozitívat tudok felsorolni, így marad az életvitel.

Rettentő sokat tanulunk. Éljük és tapasztaljuk, hogy bár a növénytársításnál tényleg működnek a dolgok, de vannak buktatók. Tavaly édeskömény volt a paprika mellett. Imádták a rovarok, szépen ráköltözött néhány faj, majd átjártak legelni a paprikára. Volt mit együnk, de ezen sokat nevettem.

Nálunk továbbra is a víz hiánya a nagy gond. Most már ezerrel locsolunk, mert a máknak és a zöldségnek szüksége van rá. Zoli ügyesen megcsinálta  a szép kör alakú veteményesünk. Szép magas mulcsréteget hordott rá, alá komposztot. Hogy miket vetünk, az még kérdéses. Tavaly annyi hagyma sikerült, hogy még most is kitart. Csak a disznóvágásra vettünk pár kilót, olyat amit szapora pucolni. Ugyanis a mienk javarészt dughagyma méretű. Pont jó vacsikhoz.

Szépen nől a tririkálénk. A kerítésen kivülre ültetett fácskáink azonban a galád őzek áldozatául estek. Miért nem belülre kerültek? Mert már nincs benn hely. Nem oly rég számolgattuk, hogy mióta itt vagyunk több száz fát ültettünk már. Csak az a baj, hogy nagy része kiszáradt, vagy megették az őzek.

Új bogarunk a komposzt wc. Pontosabban alomszék. Országh József professzor végzett sok-sok kutatást. Aki akarja kigulizhatja. Az írásai alapján készítettük el a szobai prototíusunkat. A kezdeti idegenérzés után (1-2 nap) már ezt tartom a legjobb bennti wc-nek. Nem büdi, nem kell fertőtleníteni csak időnként a tartályt (vödör) kitisztítani. Ez is egy olyan dolog,amit olvastunk, mert öko, tetszett az elmélet (bár a biokémiához nem értünk) és kipróbáltuk. Majd bevált. A gyerekek is élvezik, mert kaka után csak némi avarral, vagy fűrészporral kell leszórni. Nem pazarol vizet, és olyan koposztot gyárt, amit vétek lenne kidobni. Igen, nem erre szocializálüdtunk, mert még a kinti budit könnyen vesszük, de hogy benn a házban van, és nem tűnik el, hanem a vödörben marad, majd ki kell hordani stb. na ezt kell egy picit átkapcsolni az agyunkban, ami nem is olyan nehéz tudva, hogy mindezt a gyermekeimért teszem. Hisz mi másért küzdünk mi itt tudatos szegénységben, a kényelmet igen sokszor mellőzve? Hát pontosan azért, hogy az unokáim és másoké is, élhessen ebben a természeti környezetben. Félelmetes dolgokat lehet olvasni egy-egy klímakutatás eredményéből, és bár indőnként hangyafingnyinek érzem mindazt amit teszünk, de a remény bennem van, hogy talán sikerül.

És dobpergés trtrtrtrtrtrt Van traktorunk. Egy igazi Zetor. Büdos, rozsdás, nagy, de a mienk. Ő Borbála. Azt hittétek valami állat mi? :) Nagyanyám lyány korában használhatott ilyet, vagy a szovjet változatát. Miért is szükséges nekünk. Hát mert az elmúlt évek bizonyítják, hogy bár kicsi földünk van, ahhoz éppen elég nagy, hogy egy ember egyedül ne győzze a munkát kézzel. A parlagfű az továbbra is gond, nem szeretnénk büntit kapni érte, és a talamegújításhoz is kell valami, ami segít. Azért ilyen régi gépet vettünk, mert ez occó volt, meg bízunk benne, hogy úgy rakták össze, hogy mi még jól kihasználhatjuk. Nincs benne elektronika, még lámpa sem, zehát a szerelése is könnyebb lehet. Érti, csak egy kulcs kell hozzá, mint a zsigulihoz, csak kicsit nagyobb.

 

 

esotanc parasztmodiban

"Csupán egy érdekes észrevételt szeretnék megosztani az idei évről:

MINDEN alkalommal, amikor szénának valót kaszáltam, a kaszálás után jött rá valamennyi eső! Hát jobb, mint valami esőtánc. A pláne, hogy mindig olyankor kaszálok, amikor a meteorológiai előrejelzések (többet is megnézek) a következő napokban TELJES CSAPADÉKMENTESSÉGET jeleznek. (A meteorológiai szolgáltatások - ezek szerint - valahogy ránk nem vonatkoznak, pontosabban ezen szolgáltatások sem.)" Zoli

Még mielőtt kialakuló babonáinkról kezdenénk tárgyalni, leírnám, hogy Zoli megkezdte a bejegyzés írását, de sajna nem fejezhette be. Óh, semmi különös nem történt, csak a napi teendőink.

Időnként kellő humorral kell megélnünk a napjainkat, mert különben igen savanyúan kelnénk, feküdnénk.

Számadást tartottunk az évünkről, miután egy pár gazda megkérdezte, hogy mit termeltünk az idén. Sosem tudom, hogy ezt miként kezeljem jól, mert erre csak az a válaszom, hogy szentet. Igen, a kicsi József az idei termésünk, ami több bármilyen földi gazdagságot adó kincsnél.

Ha aföldmíveléses dolgainkat nézzük, szerintem nem állunk rosszul. Éhen nem haltunk, meg nem fagytunk és az állatok sem panaszkodnak, tehát a bárányok hallgatnak...meg a kecskék is. Egyrészt jó muzulmánok, megtanultak kussolni (aki látta a Zsoldoskatona c. filmet az érti, aki nem az meg nézze meg :)), másrészt megettük az egyiket, mert beteg volt. hjaj, azért időnként kitűnik, hogy szeretem a filmeket...

Hogy a konkrétumokat nézzük: vetettünk alakort, úgy a magunk módján. Ugyebár a vetőmagokat megfelelően előkészített földbe kell, megfelelő módon elvetni. Hát erre nem volt pénzünk, így Zoli rotakapával készítette elő a közel 1 hektáros földet, kézzel szórta ki a magot, majd rotával dolgozta be. Sok-sok kemény munka, drága vetőmag és...szóval mulcs anyag lett belőle, és az évelőrozsból is. Gyenge ott a földünk, lesz belőle gyepünk, legelőnk.

Zoli nagyon szép kis kör veteményest csinált. Lett sok hagymánk, amit eltettünk, paprikánk, de eltenni nem tudtunk belőle. Ám a borsó nem jött össze, se a répa, petrezselyem, paradicsom, uborka, tök, sárga dinnye (mindet elvitte ilyen-olyan betegség, amit vegyszerrel kivédhettünk volna, de szeretnénk anélkül élni. Mások tapasztalataiból azt olvassuk, hogy kb. 5 év alatt áll át egy fajta öngyógyításra a kert. Ez nem valami new age-es maszlag, hanem mint minden élő közösségnek, ennek is van védekező rendszere.) Ettünk sok finom, meg tudatlanságunkból fakadóan sok savanyú szedret, és rothasztottunk málnát, mert nem jutottunk a teljes szüretig. Viszont a batáta jól termett ismét.

De idén végre lettek virágaink! gyönyörűen virágzanak a büdöskék, őszi rózsák, napraforgók, édes kömények, kukackák, hajnalkák, kasvirágok, levendula (volt nárcisz, jácint, nefelejcs, árvácska, liliom, írisz, kardvirág és a sok-sok mezei szépség). Bár negatívum a büdöskének, hogy nagyon csalja a lepkéket, amik a mellette lévő paprikákra petéztek, és hízlalták benne a hernyóikat.

Volt cseresznyénk, de nem sok, meggy viszont bőven termett. Az almánk szépen indult, Zolinak végre sikerült termőre metszeni (ezt is megtanulta), de sajnos beteg lett. Így abból sem ehetünk.

Az állatainkból fizettük Istennek a tizedet, a kacsákat szépen elhordták a rókák. Vettünk csibéket,állományfrissítés gyanánt, jó áron. De nem igazán tudták mit tegyenek szabadságukkal, így az öngyilkos lemmingek módjára, túl közeli barátságot kötöttek a mindent eltüntető disznóinkkal (még azért nem Blöff-be illő szereplők-ismét egy filmes közhely :)-) és Szárnyas Fejvadászokkal...(jó jó ígérem több ilyen béna poént nem sütök el!) sólymokkal, és egyéb ragadozókkal.

A nyúl állomány felszámolódott az ötéves terv szerint, ami nem létezik. Teljesen leromlott az állomány, nem sikerültek az utódok, így a maradékot megettük. Pár év múlva talán lesznek újra.

A tehenünk még lányka, bár már megérett az anyaságra, de szakemberhez még nem jutottunk el.

Szóval ma kezdődik az új év. Elvetjük a tritikálét. A vetőmag vásárlásából is egy komoly tanulság kerekedett ki. Ott kezdődik a történet, hogy az előző évi napraforgó és kukorica szára májusban még kinn virított a gazzal a szántón. Képzelhetitek, azok a gazdák, akik gondosan minden évben beszántják, sivataggá alkotva a földjüket, miként nézhettek a mienkre. No meg ránk. Vakarták a fejüket, hogy hát mi lesz itt, mi meg lezúzattuk az egészet. Lényegét tekintve le lett kaszálva, és a kaszálék mulcsként rajta maradt. Majd pár hete betárcsáztattuk. És a traktoros csak ámult, hogy milyen vizes maradt a földünk.

Hát ennyit jelent, hogy van növényzet a talajon. Ez még nem a talajmegújítás, csak egy suta saját kivitelezés, de már ennek is van eredménye.

Hogy gondolatomat ne felejtsem, megtanultuk, hogy nekünk pici senki, műanyagparaszt földmívelkedőknek, nem kell a nagyok játékába beleszólnunk. Történt ugyanis, hogy egy naaaaagy, neves gabona nemesítéssel foglalkozó cégtől rendeltük meg a 250 kg vetőmagot. Komoly (ezt most olvasd mély, professzori hangon) előszerződést kötöttünk telefonon, anyámkínja minden volt benn, és egy ígéret, hogy mikor hozzák, meg hogy persze kiszállítanak egy ilyen kicsi hangyafingnyi mennyiséget is. Aztán mint a megesett lány csak vártunk, és vártunk. A föld előkészítve, a mag sehol. Sok-sok telefon, ígéret, értetlenkedés, és ígéret, majd eltelt egy hónap, és vettünk mástól, harmad annyiért. Vele megint csak szóban állapodtunk meg, kezet rá dolog és láss csodát, három napon belül itt a gabona. A nagyok asztalan, nem a mienk. Még csak szólni sem tudtunk nekik, hogy már ne is hozzák, mert nem értük utol őket. Na, ha talán kihozzák, akkor visszaküldjük.

Iskola. A Vendel próbaidős. A suli, ahová beírattuk, szuper és közös nevezőként megegyeztünk az igazgatóval, hogy két hónapig bejár, hogy megismerjék egymást a tanítókkal, osztálytársakkal. Ugyanis magántanulóként gond nélkül bejárhat majd órákra. Vendel egy picit kilóg a sorból, de ez akkor is így lenne, ha járt volna oviba. Igazi szemlélődő, és borzasztóan lassú, de eszméletlenül alapos. Nagyon eszes fiú, aki nagyon érzékeny is. És korához képest nagyon jól ismeri magát, a korlátait, képességeit és hogy hol a helye egy ilyen közösségben. Számomra hihetetlen, hogy milyen stabilan önmaga. Azt látom, hogy igenis sok értelme van annak, ha az ovis korú gyermek otthon lehet, és a családban cseperedhet.

De nekünk ez a suliba járás nagyon megerőltető. Autó nélkül, rossz buszközlekedéssel legalább napi 4 órát vesz el. Zoli napi 4 órával kevesebbet dolgozhat. Ebből egyenesen következik,hogy nekem is sokkal többet kell vállalnom, és a gyerekek meg kevesebbet kapnak belőlünk. Még mindig többet 7 percnél, de sokkal-sokkal kevesebbet mint eddig.

Mi nem erre a rohanásra rendezkedtünk be, érünk lassan, mint a kovász.

És emelem a kalapom azon családok előtt, akiknek ez működik.

Józsiról egy picit írnék. Olyan jól fejlődik, hogy a dévényes és a korai fejlesztős is csak ámul. Ilyen downos babát még nem láttak! Hát nem az én érdemem, hanem Istené. Imában a gyerekekkel kértük, hogy javuljanak az izmai, és majdnem feszesebbek is, mint a normál izomtónus. Tehát nincs itt lazaság! :)

 

 

 

23+23=47

Mesélek két történetet. Ki fedezi fel a különbséget?

Történet1:

Egy péntek tizenharmadikai madárcsicsergős pirkadatkor, mikor a nap sugarai melengetően cirógatták a még szunyókáló harmatgyöngyöket a piszkebokor és társainak levelein, valaki - egy angyal szemű kicsi herceg - útra indult, hogy sok-sok fájdalmas harcon át megláthassa azt a hölgyet, akiért a szíve létezése óta oly szeretettel vert. Tőle telhető legnagyobb hévvel és erővel megnyerte csatáit, és szerető, érte életét is áldozni kész királynője karjaiban pihenhetett meg. A szeretet találkozott a szeretettel.

Történet2:

Hideg volt, nyirkos sötét. Fájdalom, rémület és magány övezte a gyermek születését. PÉNTEK 13. A gyermek fejlődési rendellenesség jeleit mutatta, születése után. Az orvos megkérdezte, az édesanyát, hogy nem tudott-e róla a terhesség alatt, mire az anya nemmel válaszolt. -Miért, tehettem volna valamit?-kérdezte az anya, félve, mert tudta a valódi választ. És igen, a válasz a gyilkosság lett volna. Ez a megoldás, hisz ezt a szürke világot, nem szabad a szeretettel színesíteni, mert még az emberek megismernék Istent.

 

Igen, jól érzed, van köze a két történetnek egymáshoz. És igen, csak másik nézőpont írta le ugyanazt a történetet. Kicsi Józsefünk Down-szindrómával született, és mi ennek nagyon örülünk (tehát az első történet a mienk). A 23 anyai és 23 apai kromoszómája mellé kapott ajándékba Istentől még egy mennyeit. Persze örülnénk neki a ráadás nélkül is. Isten komolyan vett minket. Nem voltam genetikai uh-on, amikor a nyaki redőt vizsgálják. Nem érdekelt minket, és másoknak is mondtuk, hogy akármi is lenne az eredmény, őt mi meg nem öljük.

József egészséges, szépen gyarapodó nyugis legény. Igen gyakran kapcsol át szülőbarát programra, ami így negyedik gyerekünknél nagy ajándék, és ismeretlen, de nagyon jó érzés.

Rendkívüli gyermek, akinek megszámolták a kromoszómáit, sejtről sejtre (no persze nem mindet, csak a levett vérmintában lévőket).

A jelek arra mutatnak, hogy ő egyszerű ember lesz, aki megmutathatja a világnak Isten egyszerűségét. És találó a neve: József.

Szent József után kapta a nevét, mert őt várva, és imádkozva Jézus nevelője, apukája került közel hozzánk. Valahogy a sok név közül leginkább Ő keltette fel érdeklődésünket. Szent József, ahogy tanultuk, igaz ember volt, egyszerű, akinek ugyan nem volt megbecsült munkája, az emberek nem emelték magaslatokba, hiába a származása, mégis a legfőbb feladatot látta el: védte, óvta, vezette szeretett családját. Nem hagyott ránk semmi nagy bölcsességet, viszont megmutatja, hogy rejtetten kicsinyként, a világ szemében megvetettként, csak Istenre figyelve, milyen nagy szentté válhat az ember, mert enged az Atyának, és Jézuson csüng tekintete.

Egyébként Isten tenyerén vagyunk továbbra is, vallom, hogy ahová Isten bárányt ad, oda legelőt is!

Hát ezzel zárom most soraim, sok-sok dolgot élünk meg, remélem tudok majd mesélni!

 

 

 

Itt a tavasz, száll a ....

...kakukk fészkére! No nem is, az fura lenne. De bizony vannak fészekrakó madárkák, és nem csak a mi kacsáink. (a kakukknak nincs saját fészke, amiben költene, bár lehet sajátjának tekinti a másét, hmm nem vagyok kakukketológus).

Fészekről jut eszembe. A napokban hallottam a borókánkon fészkelő balkáni gerlét kotlani. Van egy jellegzetes hangja ennek. Milyen szép ugye? Új élet, fiókák...csakhogy két nappal korábban láttam megözvegyülésének tragikus jelenetét. Egy kisebb ragadozó madár csapott le párjára, és fogyasztotta el. Talán sólyom volt, de sötétedett már így nem igazán láttam. Nincs ebben semmi különös, csak nekünk ma emberének, aki a netről jobban ismeri az állatokat, és azok életét.

Ki készül a Húsvétra? Lelkileg is testileg is, konyhaművészetileg is? Pártügyileg is? Sajnos ez az április 8-i dátum a magyar lakosság számára sokkal lényegesebb, mint a közelgő fontos esemény. Igaz, választások nincsenek minden évben. És az az unalmas ünnepi "hóbelebanc" úgy is már megszokott, nem változtata semmin...vagy mégis?

Sajnos nem élem meg a felkészülést oly módon, ahogy szeretném,vagy elvárnám magamtól. El kell fogadnom, hogy az Atya, most más utakon közelít a szívemhez. Mert, igen minden nap részt vennék egy-egy liturgián, több időt töltenák szívem szerint Krisztus körül, de talán csak az elképzeléseim gyengék és szűkösek. Az én szolgálatom most máshol van. Itthon, a családom körében. Kicsit ez olyan, mint mikor a költők szerelmesek a szerelembe.

Viszont az felháborít, hogy a Nagyhét beszennyeződik! Nem helyénvaló most ez ami zajlik. Legalább mi keresztények tegyük félre a dolgot, és ha a közösségi médián provokálnak, akkor is Krisztust válasszuk. Vagy tegyük fel a kérdést, hogy az valóban Isten dicsőségére szolgál-e, ha egy-egy pártot, személyt oltalmam alá veszek, a másikat meg ócsárolom? Még jó, hogy éljeneztünk pálmaágakkal a királyunknak...vagy mi.

Készítettünk a finomat az ünnepi asztalunkra. Füstöltünk sok-sok sonkát (elsőt is hátsót is) és olyan jó erőben voltam, hogy egyszerre behordtam a füstölőből legalább 11-et belőle. Ja, igen kacsasonkát készítettünk, meg mellet, és szárnyat is. Nem részletezem, de nem csupán azért különleges, mert nem sertés, hanem az íze ...szóval ez most összejött.

 

jelentkezünk

Elérkezett 2018, újabb év a Papp tanyán. A helyiek lassan a dűlőt is átkeresztelik Pap dűlőre, hisz velünk együtt sorban vagy négy tanya Pap nevű tulajdonában van.

Hogy mi az oka ennek a sok képnek? Volt pár nap, amikor a netszolgáltatónk ajándékba adott némi korlátlan netezést, így ezt kihasználva töltögettem fel azt a pár képet. És igen, végre rólam is van egy, tanyatrógerben.

Sikeresnek tartjuk előző évünket, és most is jól kezdtünk. Már növöget a bocikánk, amit igen jó áron kaptunk. Minden helyi óvva intett minket, hogy ne vegyünk borjút, mert csak a pénzt viszi és túl sok a gond vele, meg minek is akarunk tehenet stb. Szóval megint csak hülyének néznek minket, pláne, hogy hivatalos fülszámos jószág. Nehéz elmagyarázni a régi parasztnak, hogy néha jó más utat választani. Azon is kiakad mindenki, hogy nem istállóban tartjuk. Van egy jó kis szélvédett építmény neki, jól bealmolva. Boldogan el van, hisz már egy nagy darab földön legelészhet. Mi más utat járunk, sokat nyom a latba, hogy használjuk a tudományt a leírt tudásanyagot, beépítve a régiek tapasztalatait.

Lehet, most páran megköveznének, de nem szeretem a romantikus múltba révedést. Sokan úgy gondolják, hogy a régi kor parasztjai mindent mindig jól csináltak. Hát nem. Pontosabban nagyon sok jó megfigyelésük volt, sok problémát jól oldottak meg, de sajnos sok babonát és rossz szokást hagyományoztak át, ami bizony mind a mai napig él.

Írjak példát? Hát a hulladék kezelése. Réges rég a hulladékot viszonylag könnyen eltüntették, hisz szerves dolgokról lévén szó, nem igazán okoztak nagy gondot. De mióta fémötvözetek és a műanyag napi használati eszköz, azóta gondok vannak. Mert mit csinálnak? Elásnak és elégetnek mindent. Mindent. Rossz kanapét, fóliát, gumit stb. Ami nem ég el, az megy a földjük eldugott részébe, és elássák, Vagy csatornaát töltenek fel vele.

Ha kell, ha nem forgatják a talajt, trágyáznak. Hiába a szerves trágya, az önmagában nem elég. És lehetetlen ráébreszteni őket, hogy lehet élővé tenni azt a talajt, amit sok-sok éve elrontottak. Mindegy. A lényeg, hogy ebben is a árral szemben úszunk, pláne ha még azt is benyögjük, hogy mi minden Istenbe vetett bizalommal próbálunk tenni.

A gyerekek dolgozgatnak, Vannak komoly kinti munkáik, mint a kondáskodás, nyulak etetése, fa  hordása stb. Ezért cserébe matricát kapnak, és fizetést. Motiválás nélkül csak ökörködnének kinn. Nemrég csináltak katapultot, Marcell kilőtt egy téglát egy deszkára ugorva, amit libikókaként raktak egy téglára. Valószínüleg Vendel volt az értelmi szerző, de ismét láthattuk, hogy mi kevesek vagyunk a gyerekek neveléséhez magyon is kellenek a mennyei segítők.