Mesélek két történetet. Ki fedezi fel a különbséget?

Történet1:

Egy péntek tizenharmadikai madárcsicsergős pirkadatkor, mikor a nap sugarai melengetően cirógatták a még szunyókáló harmatgyöngyöket a piszkebokor és társainak levelein, valaki - egy angyal szemű kicsi herceg - útra indult, hogy sok-sok fájdalmas harcon át megláthassa azt a hölgyet, akiért a szíve létezése óta oly szeretettel vert. Tőle telhető legnagyobb hévvel és erővel megnyerte csatáit, és szerető, érte életét is áldozni kész királynője karjaiban pihenhetett meg. A szeretet találkozott a szeretettel.

Történet2:

Hideg volt, nyirkos sötét. Fájdalom, rémület és magány övezte a gyermek születését. PÉNTEK 13. A gyermek fejlődési rendellenesség jeleit mutatta, születése után. Az orvos megkérdezte, az édesanyát, hogy nem tudott-e róla a terhesség alatt, mire az anya nemmel válaszolt. -Miért, tehettem volna valamit?-kérdezte az anya, félve, mert tudta a valódi választ. És igen, a válasz a gyilkosság lett volna. Ez a megoldás, hisz ezt a szürke világot, nem szabad a szeretettel színesíteni, mert még az emberek megismernék Istent.

 

Igen, jól érzed, van köze a két történetnek egymáshoz. És igen, csak másik nézőpont írta le ugyanazt a történetet. Kicsi Józsefünk Down-szindrómával született, és mi ennek nagyon örülünk (tehát az első történet a mienk). A 23 anyai és 23 apai kromoszómája mellé kapott ajándékba Istentől még egy mennyeit. Persze örülnénk neki a ráadás nélkül is. Isten komolyan vett minket. Nem voltam genetikai uh-on, amikor a nyaki redőt vizsgálják. Nem érdekelt minket, és másoknak is mondtuk, hogy akármi is lenne az eredmény, őt mi meg nem öljük.

József egészséges, szépen gyarapodó nyugis legény. Igen gyakran kapcsol át szülőbarát programra, ami így negyedik gyerekünknél nagy ajándék, és ismeretlen, de nagyon jó érzés.

Rendkívüli gyermek, akinek megszámolták a kromoszómáit, sejtről sejtre (no persze nem mindet, csak a levett vérmintában lévőket).

A jelek arra mutatnak, hogy ő egyszerű ember lesz, aki megmutathatja a világnak Isten egyszerűségét. És találó a neve: József.

Szent József után kapta a nevét, mert őt várva, és imádkozva Jézus nevelője, apukája került közel hozzánk. Valahogy a sok név közül leginkább Ő keltette fel érdeklődésünket. Szent József, ahogy tanultuk, igaz ember volt, egyszerű, akinek ugyan nem volt megbecsült munkája, az emberek nem emelték magaslatokba, hiába a származása, mégis a legfőbb feladatot látta el: védte, óvta, vezette szeretett családját. Nem hagyott ránk semmi nagy bölcsességet, viszont megmutatja, hogy rejtetten kicsinyként, a világ szemében megvetettként, csak Istenre figyelve, milyen nagy szentté válhat az ember, mert enged az Atyának, és Jézuson csüng tekintete.

Egyébként Isten tenyerén vagyunk továbbra is, vallom, hogy ahová Isten bárányt ad, oda legelőt is!

Hát ezzel zárom most soraim, sok-sok dolgot élünk meg, remélem tudok majd mesélni!

 

 

 

Megosztás a facebookon