Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lukács 10,41-42)

 

Ezt az Igét helyezte szívemre az Úr, mikor azon morfondíroztam, hogy írok a blogra. Évek óta azért nem írom meg aktuálisan a minket is érintő eseményekről a véleményem, vagy csak megtapasztalásaim, mert úgy éreztem nem tesz hozzá semmit a világ dolgaihoz. Egy a sok közül. Tudom,hogy értékes a véleményem, de a legfontosabb kérdésere, hogy Isten dicsőségére szolgál-e, általában, nem volt a válasz. Inkább csak csacsogás és okoskodás lett volna. Sose tudtam igazán csacsogni, talán midig ez fogott vissza. Mindegy, szóljon ez az írás az Egy Igazról.

Mit is jelent a fent idézett gondolat most? Azt, hogy ne tegyünk semmit? Számomra nem. Mártát bírom. Jézus, a Mester az arcába vágja, hogy nem jól végzi a munkáját. No nem azt mondja, hogy ne így mosogass, hanem a megfelelő helyen tartsd a figyelmed mosogatás közben! És ezen, az egyébként zsörtölődős Márta felhúzza az orrát? Megsértődik? Földhöz csapja a korsót és kirohan toporzékolni, hisztizni? Szerintem nem. Jézus szava a legmélyebb lényegét járta át az asszonynak. Megmosta, és helyre tette a szívét. Ennek az asszonynak valószínűleg élete értelme volt, hogy jól lássa a vendégeit, pláne a Mestert. Szívét-lelkét beletette, minden energiáját, ahogy ezt mondani szoktuk, és jogos volt a sértettsége. De Jézus nem szerette volna, hogy csak ennyi legyen Márta. Ő fel akarta emelni, értelmet, valódit akart adni a buzgóságnak. És Márta megkapta. Márta még szerepel párszor az Evangéliumban, de csak megemlítve van, hogy „Márta felszolgált” (Jn12,2). Tette azt amire neveltetett, ami a szolgálata volt, de tekintete a helyén, szíve már az Egyet leste. Márta fontos volt és mi is azok vagyunk. Mert jelenkorunk mártái lehetünk. Mit értek ezalatt? Jönnek mennek a világjárványok, nagy bajokat okozva. A háborúk, pusztítások, az emberi önzés és birtoklási vágy. Elődeink rossz döntéseinek következményeit éljük, és utódaink hordozhatják hozzá a mieinket is. Mindenki pánikol, most már mindenen. És bizony rossz vezetők táplálják a félelmeket.

Aszály van Magyarországon? Évek óta látni (csak az nem látta, akit nem érdekelt). És mi ezzel telünk meg, meg okoskodunk a megoldáson, kapkodunk ide-oda és nem a jót választjuk, hanem a rosszat. Többet öntözni? Ilyenkor? Mi lesz később? Több fát kivágni? Több vegyszert használni? Összeesküvés elméleteket gyártani? Én nem hiszek bennük és azért nem mert minden vezetőt - akár politikai, akár gazdasági érdekei vannak - balféknek tartok. A saját agymenésük után mennek, a saját hitrendszerükben, aminek biztos van határa. Olyan mint mikor valakinek a képébe csapódik a fotocellás ajtó, de nem érti mért nem nyílik. Pedig csak egyet hátra kéne lépni, és talán tágabb perspektívát láthatna a világból…

Hiszem, hogy aki nem az Egyet, a Legfontosabbat, Jézust választja az bár cselekszik, de akárhogy megfeszül is nem fogja jól ellátni a feladatát.

Kell-e segítenünk a valódi aszályban élőket? Kelet-Afrika éhhalál küszöbén álló gyermekeit (két millót)? Remélem nem kell nekem megmondani a választ! Kell-e okos vízgazdálkodásba fogni sürgősen? Khm, khm… meg kéne-e hallgatni azokat a kutatókat, akik már temérdek dolgot és ötletet leírtak a témában? Meg kell-e esetleg húznunk a nadrágunk szíját? Ki-ki lássa be meddig ér a takarója.

Mi továbbra is alomszéket használunk, a mosás, zuhanyzás vizét a növényeknek hagyjuk, mosószódával mosunk. És nem, még nem cserélünk mosógépet, mert még megy és meg sem kottyan neki a vízkő (pedig már vagy harminc éves panelhajdú energomat). Mélymulcsba vetjük a zöldségeket, amit még három-négy hetente meg kell locsolni (kb 450 négyzetméter és most lesz csak három éves) mert még nem állt be teljesen. Szántóföldre szárazságtűrő növényeket vetünk és törekszünk rá, hogy ne bontsuk meg a talaj szerkezetét tárcsázással, szántással. Rengeteg fát ültetünk, marad ami marad. A legkedveltebb az eperfa, mert irdatlan tempóban nől, nem zavarja a posza homok sem, termése rendkívül hasznos embernek, állatnak, fáját pedig a legjobb tüzelők egyikének ismertük meg. Persze csak szárazon. És tudom a kádárok is nagyon szerették.

Csak egy tehenet tartunk meg tejelés miatt (kevesebb a költsége, és vele a nyűg mint ugyanennyi tejet adó kecskének, juhnak) húsnak van tyúk, kacsa és kecske. Minden állatból olyanunk van, ami jól viseli a forróságot, a gyenge minőségű takarmányt kiválóan hasznosítja.

Nem tehetjük meg, hogy teljesen letegyük az autót, mert ovis korú gyerekeinket a 8 km-re lévő faluból haza kell hozni az oviból. És ugyan van tömegközlekedés, de két órákat nem várhatok kicsi gyerekkel, pláne, hogy így csak az utazásra menne el a fél napom. A bicaj a homok miatt nem igazán működik. Lemondunk sok kényelmi dologról, mint akár a mindennapi zuhanyzás. Ha izzadt az ember egy kendővel és 3 liter vízzel (akár kevesebbel is), meg némi szappannal lemosdhat. Kicsit talán kevesebb energia fogyna, és kevesebb ivóvíz, ha jobban elviselnénk egymás szagát…

Nálunk most szigorú gluténmentes konyha alakult, egy autoimmun betegség miatt. Olyan élelmiszereket kell vásárolnom, amiket nem tudunk megtermelni, vagy ha igen, nincs eszközünk a feldolgozásra. Amiket fogyasztunk, nagyon magas tápanyagértékű ételek, de gyakran messziről érkezik. Mert idehaza boldog-boldogtalan csak a búzát (és gabonatársait) és a kukoricát tartja emberi és állati alapélelmiszernek. Mikor gond nélkül lehetne cirkot, kölest, hajdinát, amarantot, teffet, csicseriborsót termeszteni. Túl kevesen foglalkoznak ezzel.

Nem félek a téltől, mert Isten velünk, ki-vagy mi lehetne ellenünk. Sok csodát látok magam körül és igenis törekszem arra, hogy dicsőítsem, magasztaljam az egyedül igaz Istent. Mert itt van ebben a küzdelmes korban is. Szent Lelke ott van azokban a szívekben, akik az ország egyik feléről a másikba segítik a bajba jutott gazdákat. Ott van azok szívében, akik a háború borzalmaiban segítenek, akik ételt és tápszert adnak az éhhalál szélén lebegő gyermekeknek. Sorolhatjuk. Nálunk a száraz fűmaradványok közt sarjad a friss zöld. Ragyog a diófa, eddig sok éven át beteg volt. Nem kell parlagfüvet irtani. Olyan madárállomány van (nem csak a saját, hanem a vadon élő) amin csak tátom a szám. Milliónyi darázs él padlásainkon. Időnként gyérítjük őket. De éves 6-8 csípés ér minket összesen, így állíthatom, nem agresszívek. De azért zavaróak. És mik sereglenek a tanyánk fölött mostanság? Gyurgyalagok. Meg hát a szalakóták is dolgoznak, meg búbos bankák (volt hogy egyszerre 8-at láttam tőlem 10m-es távolságban), nálunk költ egy vércsepár évek óta, vadászik a kékes rétihéja, püffögteti a fákat a fekete harkály és kisebb rokonai. Tavaly láttam albínó tövisszúró gébicset is. És csak sorolhatnám.

Tesszük nap, nap után a dolgunk, lehető legjobban igyekszünk feladatainkat ellátni. Nincs recept, mindenkinek más az útja, másként gazdagítja a világot. De csak az Egy a fontos! Ne engedjük, hogy figyelmünket eltereljék a hírek (nincs semmi örömhír a médiában)! Mindig bedobnak valami új gyomorgörcsöt okozót! Ha kell tartsunk információ böjtöt. Nincs új a nap alatt, a történelem ismétli magát, és túl lehet élni, de legyen előttünk a cél! Legyen reményünk Isten országában! A földi élet mindenkinek más terhet ad, Jézus tudja ezt, és velünk van. De Ő jó, és ragaszkodik hozzánk! Próbáljuk meg Jób útját. Ő minden helyzetben áldotta Istent, még a gyerekei helyett is. Még a saját felesége is elpártolt tőle, de Isten büszkén dicsekedett vele a sátánnak, és mindig bízott benne, és életét megóvta. Én azt gondolom Isten mindig ilyen büszke ránk. Jób hozzáállása azért tetszik, mert a hite és az Egyre figyelése megmentette az életét. Talán most jött el az idő igazán, hogy éljük Jézus örömét, magasztaljuk Istent, tartsuk nála szívünk! Mert lesz rossz és küzdelem a földi életünkben. Veszteségek érnek minket. De jobb hálatelt szívvel élni, mint üressel, gondokkal terhelve.

Amikor Mirjam lányunk életéért küzdöttünk, akkor tudtam átlendülni, és megnyugodva elengedni dolgokat, még az aggódást is, amikor hálát kezdtem adni, és csak azért is dicsérni Istent jóságáért. Nem vagyok nagy szent, sőt igen önző cél vezérelt: hátha ezzel meggyőzöm, hogy nekem tetsző módon cselekedjen. De Ő ezt megfordította, és elvette terhem, én meg megnyugodtam. Szerelmesen átölelt, és mint a lila köddel élő szerelmes csak engem nézett, ettől én meg karjába omlottam, és szabad lettem.

Buzdítok mindenkit, hogy álljunk bele a dicsőítésbe! Ki-ki a maga módján, és lehetőségeivel (én nyilván nem ülök orgonához…:) ) és fogjunk neki. Ha nem tudjuk mi fán terem, vegyük elő a Zsoltárokat, úgy olvassuk, mint ha mi írtuk volna, aztán kezdjünk sajátba. Keressünk másokat is. Legyünk közösségben! És olvassunk olyan eberekről, akiket bolondnak tartott a világ, de Isten nem, mert érte voltak bolondok.

 

Megosztás a facebookon