Zolitól

Most nem közvetlenül tanyagazdasági témában írok okosságot.  Csak egy kis agymenés, amit szívesen osztok meg veletek.
Amióta ideköltöztünk, észrevettünk valami nagyon jó dolgot. Tisztul az agyunk! Vagy a látásmódunk, vagy hogyismondjam... Van egy Istenünk, egy Megváltónk, akiben bízunk, vannak értékeink, amikhez ragaszkodunk, megvan a biztos pont az életünkben – és ez nem mulandó, hanem örök. (Ha a biztos pont egy teremtett valami, akkor az máris nem olyan biztos...) Megvannak az egyéni és közös céljaink is, amik mint vízió, velünk fejlődnek és növekszenek. Korántsem vagyunk azok, akik „kész” emberek, mi is növünk, változunk, alakulunk,  de a biztos, az biztos. Ezért hálát adunk Istennek, hogy ebben gazdaggá tett minket. És itt jön az érdekes: látni, hallani, tapasztalni azt a fejetlenséget, őrületet és káoszt, meg mondvacsinált műbalhét, ami körülöttünk megy. Ezt mindenki tapasztalja, nem ez a nagy ügy. Az viszont igen, hogy egyre jobban látunk ebben a tanyasi, kissé elvonult, Isten közelében lévő életünkben a színfalak mögé. És nemcsak látunk, hanem élünk, átélünk.
Sokan kérdeznek minket a „bevándorlókról”. Igen, sokan vannak, rengetegen. Rendőrség alig győzi befogni őket. Jön a migráns, esetleg családostul, gyerekestül, hetek-hónapok óta, elcsigázva ballag az út szélén a 40 fokban (plusz tíz a nap miatt), elkapja a rendőr, bevagonírozzák valami járgányba, majd viszik Röszkére egy hangárba, ahol -mily felüdítő – megpihenhet párezer társával együtt, hacsak nem koszovói, mert az szinte rögtön repül vissza Szerbiába. Vannak, akik kárt okoznak, meg szemetelnek, meg betegek (lassan már szkafanderben mennek a rendőrük oda hozzájuk, nehogy elkapjanak valamit...). Lehet őket szidni, bántani, utálni, okolni. Nyugodtan, hiszen ők most a bajok okai, nem? De, hála Istennek, láttam olyan gazdát is, aki egy láda gyümölcsöt kinn tart a portája előtt, hogy ha arra tévednek ezek az „idegenek”, akkor legalább ennyivel segítse őket. (Az más kérdés, hogy a migránsok még a közelébe sem mernek menni a ládának, nem mernek venni a nekik kitett gyümölcsből, csak ha unszolva és kínálva vannak.)
Tán föl kéne ébredni! Emberek ők is – s biztosan vannak köztük rossz szándékúak is – akik nem önszántukból jöttek, hanem azért, mert valami jobbat akartak, mint amiben otthon részük volt. Jó, hogy vannak, akik emberszámba veszik őket, viszont valahol érthető az is, hogy a „Hivatal” nem tudja így kezelni az ekkora tömeget. Lehet osztani az észt, hogy jó vagy rossz a kerítés, meg hogy így meg úgy – de a végleges kérdés az, hogy meglátod-e ezekben az emberekben az Embert, Jézust? Mielőtt bármit ítélkezel (átvéve a média sugallta véleményt esetleg, vagy szembe menve azzal), meglátod-e Jézust embertársadban? És nyílként hasíthat beléd a felismerés: „...idegen voltam, s befogadtatok...”
Sajnos Európa elvesztette keresztény identitását. Kimondhatjuk: a keresztény Európa már csak címke. Fő érték a tolerancia lett, de ez is egy érdekes dolog: értékeket és identitást vesztett ember legyen toleráns mással szemben, viszont ha valaki intoleráns, az aztán rossz és gonosz. Ha valaki intoleráns, akkor azt elnyomják, elzárják... De valahogy a keresztény értékek kiestek a toleranciából. Szélsőséges, fundamentalista meg mittudomén mi minden jelzőt fog magára kapni az, aki ki mer állni a manapság divatos, felkapott eszmékkel szemben. (Egy ismerősöm szeretett volna félszbukon megosztani egy hivatkozást a Szent Benedek medálról. A kék oldal viszont nem engedte, mondván, hogy ez másokra sértő tartalmat tartalmazó lap... biztosan sérti az ezoterikus-okkult-nyúédzses érzületű álvallásos embereket – mondtam én magamban.)
Európa elfelejtette a kereszténységét. Az, hogy szeresd a bűnöst, a bűnt pedig utáld, már nem jelent semmit. (Mert nincsen bűn sem.) Hogy lehet szeretni a bűnöst, ha utálod a bűnt? Kérdezd meg Jézust! Európa már nem teszi. Ha utálod a bűnt, a bűnöst is biztosan. S minden viszonylagos lett. A család pedig célpont: ez még a kereszténység utolsó bástyája, a kisközösségek mellett. Látjuk magunkon, hogy mekkora áldás az, ha szentségi házasságban élünk. Hihetetlen, hogy az emberek ezt csak úgy eldobják! Még „keresztény” gondolkodók is egyre-másra állnak ki a család ellen, mondván, hogy pl. a Biblia – eredeti szövegértelmezésben  - nincs a homoszexualitás ellen. (Mivel az Egyházban többféle szentírásmagyarázat is érvényes, ezért számomra mégis egyértelmű a Biblia állásfoglalása e kérdésben.) Oké, kimagyarázzuk a Bibliát. De nekünk katolikusoknak van olyanunk, hogy Szent Hagyomány! És a kinyilatkoztatás az a Biblia ÉS a Szent Hagyomány. EGYÜTT! Lehet vitatkozni, hogy mi is a Szent Hagyomány, viszont nekem, egyszerű katolikusnak ott van a Biblia és a Katekizmus. És pont. Ha biztosra akarok menni, akkor ezeket kell használnom, nem a szentírásmagyarázatokat, meg kinyilatkoztatásokat, próféciákat. Ezek jók lehetnek, segíthetnek, de csak addig, amíg nem mennek szembe a Bibliával és a Katekizmussal. Na de szegény Istennépe vajon ismeri-e legalább e kettőt? Olvassa-e ezeket (lehetőleg Szentlélekkel együtt), tanulmányozza-e? Hát nem csoda az, ami van...
Tiszta, Szentlélekkel átjárt ésszel tekintsünk a dolgokra! Van Világosság- csak a világ nem fogadta be...
Persze a mi kis szűk életünkben is kell ez a Világosság. Szembesülve azzal, hogy a jelenlegi gazdálkodási gyakorlat tarthatatlan – mindjárt kitérek erre is – egyre jobban látszik előttünk a követendő út, amin Jézus fog vezetni minket.
Most ha gazdálkodni akarunk, akkor vagy árutermelésre állunk rá, vagy saját magunknak termelünk – amolyan önellátóba. Vagy száműzzük a vegyszereket, vagy nem. Namármost, ha árutermelésbe fogunk, akkor az olyan, mintha vállalkozók lennénk, azzal az életmóddal, hajtással. Ráadásul ha piacra termelek (kicsi, vagy nagybani -  ez mindegy), akkor oda egyvalami számít: eladható, szép termék legyen! Szembesültünk azzal, hogy issssszonyú pazarlásba készteti a  piac a termelőket. Ami nem szép, az selejt. Semmi baj vele, csak nem szép! És megy az állatoknak, meg a ganéba. Miért? Mert a kereskedő nem veszi meg, mert a drága vevő a polcon a szépet, gyári-öntvényformájú és színű zöldséget/gyümölcsöt veszi meg. Nem csak az áruházláncok dobják mázsaszámra az ételt a kukába, hanem már a termelőnél is ez történik. A barackot féléretten kell leszedni, hogy napokig még eladható legyen (kemény), a répa/petrezselyem egyenes, szabályos, bizonyos méretű, a káposztafélék maximum pár kilósak, az uborka lehetőleg egyenes, a paprika kifogástalan... a többi jobb esetben még belefér a másodosztályba, de leginkább kuka! Állítom, hogy amit másodosztályú, vagy eladhatatlanként néha innen-onnan kapunk, jobb, mint a bolti első osztályú valami. A másik, hogy ahhoz, hogy ilyen csodaszép, hibátlan terméked legyen, mi kell, na mi? Vegyszer és még több vegyszer. (talajfertőtlenítő, gyomirtó, gombaölő, kártevőirtó és műtrágya.) És lehet, hogy a növénykéd földet sem látott szegény, csupán kis kockában tápoldatokkal nevelik. Gyönyörű lesz tényleg! Eteti magát. És eladja. Ez a lényeg. Ahhoz, hogy a gazda megéljen, el kell adni a terméket. (Az megint egy más dolog, hogy amit a paraszt elad 400-ért, ugyanazt másnap a boltban 1200-ért kapod meg – konkrét mai példa.) És akkor még a fajtaválasztásról nem is beszéltem. Vannak modern és szép fajták. Hihetetlen, de kóstoltunk már olyan zöldséget, ami az egyik legújabb fajta, gyönyörű szín és forma (és egységes méretű termés!); közelébe sem ér az íze a mi régi, össze-vissza kereszteződött korcsunknak. Bizony, vannak fajták, amik arra jók, hogy szépen teremjenek, egységesek legyenek, sokat hozzanak, eladhatók legyenek, de az ízük...
Biogazdálkodás. Vagyis biosan piacra termelni. Jelenleg – biogazdálkodókkal beszélve – nem éri meg. Amíg valaki biotermesztő három fiatal almafájáról évente több mázsa „bioalmát” el tud adni 4-500 Ft-ért, addig az, akinek tényleg bioalmafa ültetvénye van, 1000-ért is veszteséggel jön ki belőle, addig nem éri meg minősített biogazdálkodónak lenni. (Ez nem jelenti, hogy minden biogazda ilyen, de vannak ilyenek, leszorítják az árakat, s lassan így tönkreteszik a tényleges biogazdálkodókat. Viszont nagy előnye, hogy itt már tudatosabb a vevőkör, elfér az almán az a pár pötty,  vagy az uborka nekik már lehet görbe is, mert tudják, hogy ebben azért talán már van tápanyag. (Tuti, hogy több tápanyag van egy satnya répánkban, mint egy kg boltiéban!)
Ha vegyszerezek, akkor bekerülök egy spirálba: egyre újabb és drágább vegyszerek kellenek, no meg egyre újabb fajták is. (Biztos vagyok abban is, hogy az újabb ipari méretű nemesítéssel előállított fajták kevesebb tápanyagot képesek hordozni, mint a régebbi elődeik. Ennek ellenére nem vagyok egyáltalán a nemesítés ellen, csak a cél ne a minden áron való hozamnövelés a küllemfokozás legyen!)
Marad a saját termelés, saját szükségletre. (Ha pedig fölösleg lesz, azt még mindig megveheti az, akinek vegyszermentes cucc kell.) Mostanában egyre több indítást látunk arra, hogy ez az utunk. Valamiféle önellátás-féle dolog, viszont nem teljes elvonulásban (mint ahogy egyre többen teszik), visszautasítva pl. orvosi ellátást stb. Vannak sokan előttünk, akik önellátásra rendezkedtek be, viszont mi megint úttörők kell legyünk, mert önellátás jelenleg összekötődik – legalábbis hazánkban – egyfajta spiritualitással, sokszor sámánizmussal, földanyáskodással, azzal az ezoterikus-nyúédzses maszlaggal, amitől mi nagyon keményen elhatárolódunk. A katolikus hit nem fér össze keleti tanokkal, jógával meg horoszkóppal, meg ilyen-olyan kétes jelenségekkel (még ha ezeket katolikusok is gyakorolják sajnos). Vagy Jézus a Megváltóm vagy magamat próbálom énmagam megváltani.
A Pápa új enciklikája (LS) hamarosan magyarul is elérhető lesz. Még nem olvastam. Viszont számunkra egy megerősítés az, amiről ír: nekünk, keresztényeknek kötelességünk tenni a teremtett világért, védeni azt. Mi ebbe akarunk beleállni, valahogyan a természettel együtt élni,nem kizsákmányolva, kizsigerelve azt, hanem békében. A Teremtéskor Isten az emberre bízta a világot, hogy gondját viselje. Gondozza és nem elpusztítsa. A megtéréshez ez is hozzátartozik. Ferenc pápa is felvetette, hogy nagyon furcsa, hogy imádkozó emberek nem törődnek a természettel, holott megtehetnék. Mi – az Asszonnyal – azt láttuk, hogy egy panelben nem lehet megélnünk a környezetvédelmet. Ránk volt kényszerítve egy iszonyú nagy fölösleges fogyasztás. Fölösleges fogyasztás: ezt kell kiiktatni, élni egyszerűen és szegényen (=szabadon).
Gratulálok neked, hogy sikerült végigolvasnod!
A Szentlélek járja át szívedet és gondolkodásodat!
z.

Megosztás a facebookon

Ma reggel ismét kiásták magukat a nyuszik. Akkor vettem észre, amikor az egyik tudva a rendet odaugrált a ketrecükhöz. Tehát pattantam és nekiálltam összefogdosni, a lassan 2 kilós nyuszikat. Szóltam Zolinak is, mert nagyon szanaszét voltak. Kettő viszonylag gyorsan megvolt, ők a legszelídebbek, de a fiú nyuszi sehol. Ha állatunk van bajban imáimban kérem Szent Vendel közbenjárását is, eddig bejött és most is. Annyit láttam, hogy Marcell a lekvárfőzőnek épített katlantartóba félig be van hajolva, a lábai az égnek állva kalimpálnak. És csak annyit ismételget, hogy hopp, hopp, hopp. Igen oda bújt be a drága, és a kicsi Marcell nélkül, mi nekiálltunk volna túrázgatni a telken. Ő egyébként, mikor reggel én látom el az állatokat szokott segíteni. Korán kelő (éjszaka nem túl sokat alvó) gyerkőc és szeret dolgozni, igazi parasztgyerek, kis szteroid bébi. Azért az, mert mikor a pocakomban volt kétszeres szteroidot kaptunk, hogy időben érett legyen a tüdeje, mert a dokik féltek, hogy korán születik majd. No a lényeg, hogy bátor (terelgeti a nála kétszer nagyobb és agresszívebb libát bottal), fegyelmezi bármivel a kutyát, és amikor a nyuszikat szedem ki a ketrecből, megfogja őket és már emelné is. Elbírná, két kiló meg sem kottyanna neki, de a nyuszik kaparnak, ha valami nem tetszik nekik, így ezt a munkát még nem vállalhatja. Egyre többet beszél, alakítgatja a szavakat és Vendellel együtt ügyesen szobatiszta lett. Most ebben a kánikulában pucérak éjjel-nappal, így nemhogy pelenkát, de ruhát sem kell rájuk mosni. Néha azt sem tudom, mit kezdjek a felszabadult temérdek idővel...
A Vendel meg egyre jobban megmutatja ki is ő. Nagyon érdekes pl. az, hogy mikor papírra rajzolunk ceruzával (azzal a vastag háromszög alakúval, ami állítólag jobb a kicsi kezeknek), akkor csak ákom-bákomok keletkeznek, de ha a homokba rajzol madártollal, akkor egyértelműen látszik mi az autó, a vonat, az angyalka és nem kell neki megneveznie, mert tényleg látszik.
A minap feküdt az ágyon, fogta a mellkasán és megszólalt, hogy figyeli hogyan kalapácsol Jézus. Mert Jézus a szívében él. Mi ezt így tanítjuk nekik.
Nagyon édesek, de ki tudnak borítani és ha egyéb gondjaimhoz hozzácsapnak egy-két turpisságot, akkor időnként eltörik a mécses. Pár napja is volt egy ilyen szitu. Valaki nagyon a lelkembe gázolt pár mondattal, és már gyógyulgatott a szívem, és talán épp hormontyúk is voltam (néha megviccel a pajzsmirigyem, ami igazából nem is működne, ha nem szedném a gyógyszerem) mikor ők is bealakítottak. Sírva mentem a szobába, ők caflattak utánam és kérdezték mi a baj. Bocsánatot kértek (a Marcell ilyenkor csak puszit ad), és mivel még mindig sírtam a Vendel bölcsen ennyit mondott, hogy Jézus itt van, és megbocsát és nem kell félni. Közben átölelgettek, megszeretgettek, megpuszilgattak... hát a könnyeim már más miatt potyogtak. Azért, mikor egy bölcs gyerkőc a zizi felnőttnek rámutat a lényegre, az nagyon jó. Isten munkálkodik, még ha nem is úgy, ahogy azt én elvárnám.
A képek közt van egy homokozós. Bár nem látszik jól éppen homokangyal készül. Kreatívak a fiúk. Az építőkockás képen Marcell egyik térplasztikája szerepel, meg csak hogy lássátok, a két fiam azért megfőzi nekem a kívánt halászlét.
Ja építők. A legények szülinapjukra építőt kaptak, no nem ezt ez korábbi, hanem kicsit nagyobbacskáknak valót. Hengerek, rudacskák, kerekek vannak benne (Jáva) sok-sok elemet tartalmaz, és iszonyatosan jól fejleszt kicsit és nagyot. Talán a LEGO is hasonló, olyanunk nincs. Bármit lehet építeni belőle: vonatot, malmot, talicskát, traktort, vízvezetéket... leköti a gyerekeket, és minket felnőtteket is. Nem csupán a kreativitás fejlődik általa, hanem az apró kezek, és az előregondolkodás is. És nem sok minden köti le őket egyhuzamban 15 percnél tovább, de ez akár egy órára is. Igaz néha soká tart a szétszóródott darabokat elpakolni, de megéri.

 

 

Megosztás a facebookon

Fantasztikus élményben volt tegnap részünk!Igazi hagyományos kaszálásba fogtunk! Aki kíváncsi milyen is ez, látogasson el hozzánk a napokban és próbálja ki! Lesz aratóima, és aratópálinka, igazi kovászos, búbos kemencében sült kenyér, lepény házi szalonnával, sonkával, házi tejföllel. A napi program része a finom kávé (vagy tea, vagy kecsketej) után kaszálás, marokszedés, kévekötözés és rakás. De fakultatív lehetőség fűmagszedés, gyógynövénygyűjtés, állatgondozás, és lehetőség van két angyalkára is felügyelni. Ki lehet próbálni a rakétakályhát, építésének tudását el lehet sajátítani. És a hét eseménye: kecskepörkölt, szabad tűzön! Része lehetsz egy tanyasi dicsőítésnek is! Mindezt ingyenesen, abban az esetben ha túljelentkezés lenne kajaköltségbe beszállást kérünk, és néhányan sátorban kell hogy aludjanak. Szóval kalandra fel! Várunk titeket a héten! Ha ez az időpont nem megfelelő és van arató-,cséplőgéped jöhetsz egy hét múlva is! De a kézi csépelésre is várunk kalandvágyókat!

 

Megosztás a facebookon

Újabb hét telt el, ismét bölcsebbek lettünk, talán. Drága Vendelem nyaral a mamájánál Baján. Nem oly rég hívtak minket, szegénykém sírt, hogy nem akar ott aludni, de maradni kell, nincs már busz, így telefonon keresztül beszélgettünk kicsit, meg imádkoztunk. A legmegnyugtatóbb altató dal a legegyszerűbb szöveggel bír, de a legmélyebb imához, elmélkedéshez vezethet. Leírom a szöveget: Jézus, Jézus, Jézus, Jézus. Tudom van aki ismeri, van aki nem. De nem ez a lényeg, hanem, hogy imában nyugalommal, és bizalommal Jézusra és az Ő drága Édesanyjára bízhattuk. Hihetetlen, de nemcsak megnyugodott, el is aludt. Ima közben Kis Szent Teréz szüleire is rábíztam, mert valami módon ők is családunk védőszentjeivé váltak. Szóval jó így nyugtatni a gyermeket, hogy közben nekem is békém van, mert tudom és ami fontosabb hiszem, hogy Jézusnál a legjobb kezekben van/vannak.

Egyébként nagyon hiányzik a leltárból, nincs aki most az agyamat dolgoztassa a jobbnál jobb kérdéseivel. Az elmúlt hetekben a csillagászat és a meteorológia érdekelte nagyon. Mi az a hidegfront? Miért van szél? Miért van a nap az égen egyszer itt, máskor amott? És hála Istennek, azért sikerült még gyerekként megfelelő, hasznos tudást megszereznem, így sok minden el tudok neki magyarázni. Amit nem tudok, annak utánaolvasok, hisz mindent sokszor, nagyon sokszor megkérdez. De nagyon büszke vagyok, mert van amit a saját szókincsével (ami igen választékos hároméves létére) visszamond, még ha hetek teltek is el. Ezek az események is megerősítenek, hogy jó út lesz nekünk az otthonoktatás.

Most olyan jó nekem, mert igazi házi bort, illetve abból készült fröccsöt kortyolgathatok. Nekünk egy darabig még nem lesz saját, a szőlőt ugyanis fel kell újítani, így vennünk kell, de nem egyszerű, mert kevés embernek van a környéken, és azoknak is döcögős volt az előző év. Ez nem minőségi bor, bár minősített, de olyan igazi házi bor, amit egy bácsi azért készít, azért gondozza, mert szereti. Ezen a vidéken nem egyszerű jó bort csinálni, no nem azért mert nincs jó szőlő, az van, de a pince nehéz ügy homokon. De aki ügyes, megoldja.

A minap sütöttünk gidát, nem nyárson, hanem kemencében majd serpenyőben átpirítottam. A gyerekek zabálták, szó szerint. Még a csirkének sincs ilyen puha, omlós húsa. Bár a páclé kicsit erős lett, mármint intenzív ízű, mivel nem számoltam azzal, hogy a gida húsa nem olyan karakteres, mint a felnőtt kecskéé. Marcell pl. felébredt a délutáni szunyából és még szédelgett, de amint meglátta az apjánál a kecskecombot, felpattant és ennyit mondott: hús, hús, hús... édes egy kis fickó.

A róka ismét jóllakott nálunk, fogynak a krédlik. Ugye azok szépen repülnek, és a kerítést, csak rossz dolognak tartják, ezért csibéstül kirepült az utolsó előtti krédli. Még egy van csibékkel, átvette a maradék csibét is, de az is kirepked. A tyúkok buták, még a saját fészküket sem találják meg kotlásnál, ha netán felkelnek enni, inni, fürödni. Továbbra is jobban szeretem a kacsákat, legalábbis a némákat, iszonyat jó szülők, és a kotlási időben akár kézből is esznek, annyira megbíznak a gazdában.

A héten nyulat is kergettünk, illetve csak kerestünk. Az úgy volt, hogy nappal kiszedjük őket a ketrecből és a fűre rakott lezárt, kis karámba tesszük őket. Mivel még csak hárman vannak, nem nagy meló. De a drágák, ugye üregi nyúl leszármazottjaiként szeretnek ásni. És kiásták magukat. Mivel délidő volt és meleg, csak pihegtek elnyúlva, egyik közvetlenül a ketrec mellett, a másik kettő meg vagy 20 méterrel arrébb. Szerencsére hozzá vannak szokva a cipelgetéshez, így nem szaladtak el előlünk.

A legutóbb csak említettem, de most egy kicsit írok a menekültekkel kapcsolatban megfogalmazódott véleményemről, illetve nem is róluk, hanem a facebookon meg-meg jelenő hozzászólásokkal kapcsolatban. Mi gyakran találkozunk ezekkel az emberekkel, ki világosabb, ki sötétebb bőrű, kinek divatos a ruhája, kinek kevésbé és kinek más kultúrában divatos. Láttunk sok férfit, nőt, gyereket, és időseket. Igen, vannak idősek is, hajlott háttal. Nem oly rég egy kis család pihent az út szélén, fejkendős fiatalasszony és ugyancsak fejkendős kicsi, majd 4 éves gyönyörű kislány, akinek fülig ért a szája, és ugrándozott, mint bármely ennyi idős gyermek. Jobb életet remélnek, mint amit hátrahagynak. Azt is tudom, hogy van közöttük sok bűnelkövető, hisz a nagy számok törvénye alapján ennyi ember közt, biztos akad.

Viszont amiket olvasok egy-egy önmagát kereszténynek tartó embertől, az elszomorít. Komolyan fájó, hogy mindenkit egy kalap alá vesznek, hogy aki a déli határ felől érkezik, az csak rossz lehet. A sajtó is nem emberekről beszél, hanem migránsokról, gazdasági bevándorlókról. Az ember szó el sem hangzik. Tudom, nem könnyű ez a helyzet, és minden ország vezetőjének jó döntést kell hozni egy olyan helyzetben, amit leginkább Jézus oldhatna meg. De Őt, általában kihagyják a képletből. Senki nem gondol bele, hogy mit hagytak maguk mögött? Kit látogatnak meg a temetőben? Én elmehetek a nagyszüleim sírjához, de ők? Van, aki a gyermekét temette el, őt mikor látogathatja? Akik háborús helyről jönnek, egy kalap alá vannak véve mindenkivel, míg az ügyük le nem zárul. És addig mi van vele? Egy ilyen helyen kell a gyászt megélnie, ahol nemhogy nem tudják kicsoda, de ő sem tudja mit várhat pontosan. Mert nem tudni kinek, mikor fejeződik be a státuszkérelme. A mi tanyánkon is jártak már, el is bújtak éjszakára a háztól nem messze. De ennyi. Igen, védenünk kell hazánkat például az iszlámtól, de a valódi veszély nem kintről jön, hanem a belső lanyhaságból. Róma sem egy külső birodalom miatt hullott darabjaira. Meg kell erősítenünk keresztény identitásunkat, nem lehetünk langyosak! Igenis legyenek szentségi házasságok, igenis mondjunk nemet az ezotériára és más vallások kedveskedő tanaira. Könyörgöm melegházasság, gender... gondolkodjunk már mit adunk át gyermekeinknek, gyökereket csak tőlünk kaphatnak, egyébként elsatnyulnak és kidőlnek az első fuvallatra! Vegyünk példát nagyszüleinkről! Ki az aki,nap, mint nap elmondja a teljes Rózsafüzért, akár a családjáért? Hát bevallom őszintén, én nem. Próbálkozom, de nem jön össze. Pedig, aki abban ki tud tartani, az nagy ember (én annak tartom).

Visszatérve a bevándorló emberekre, nem ártana magunkba nézni, hogy mit éreznénk hasonló helyzetben. Még azoknak is nehéz, akik nem háborús helyről jönnek. Náluk már nincs öldöklés, de a harcok és kizsákmányolás nyoma, jelen van. Mit csinál az a fiatal ma Magyarországon, aki 1-2 évig nem talál idehaza munkát? Elmegy külföldre szerencsét próbálni, a rokonság is ezt tanácsolja. Persze vannak olyanok, mint én is, akik nem mennek, de sokan ezt az utat választják. Tudom, ők nem illegálisan lépik át a határokat, de van lehetőségük jó információkat szerezni, hogy miként tehetik. Ennyit írnék erről, lenne még mit, de az szószaporítás. Szerintem nem ártana imádkozni a politikai vezetőinkért, hogy jó döntést tudjanak hozni.

Áldjon meg mindannyiunkat vastagon az Úr!

Megosztás a facebookon

A szegénység és a tudatosság kreatívvá teszi az embert. Én ezt leginkább a konyhában és a gyerekekkel tapasztalom. Az a fajta vagyok, aki a nagyon szemetet dobja csak ki, mert hátha jó lesz még valamire. Nem mindig voltam ám ilyen, de mióta ezt az életet éljük, gyakran kaptam a fejemhez, hogy hú azt nagyon nem kellett volna kidobni, vagy hú Zoli, de jó, hogy nagyszüleid ezt megtartották. Ugyanis a ház berendezése szinte csak örökölt holmikból áll. Tudom manapság divat mindenből újat venni és egységeset alkotni, de én marhára örülök, hogy mi ezzel is csökkentettük picit a környezet terhelését.

Szóval az alkotásokhoz visszatérve, ma is főztem valami nagyon finomat. Nem, nem fogok gasztroblogot indítani, meg nem fogok spórolási tippeket adni, bár abban azért kiütközik bennem a sváb vér, de szeretném megosztani, hogy mikor azt hisszük semmink nincs, akkor is kiderül mi mindenből lehet alkotni. Ebben is megmutatkozik, milyen jó ha van kis konyhakert, idényzöldségek, meg ha kicsit kevert nemzetiségű az ember lánya és sok mindent megtanul otthon, nyitott a világra.

Ugyebár édesanyám kárpátaljai, egy olyan faluba való, ami határos a mai Romániával és Magyarországgal, de hát Szlovákia is közel. Jönnek-mennek az emberek és a gasztrokultúra is keveredik. Ezért is értek néhány székely kifejezést, ételt. Szóval konyhatechnológiai eljárásaim alapját ez a vidék tudása adja (nem igazán rántanak be ételt, inkább habarnak, szeretik a savanyút, keverik a szilvát sok ízzel, még a szalonnával is) én is nagyon szeretem, de mivel baranyában nőttem fel, sokat ettem menzán és édesapám sváb, ezért megismerkedtem a sváb ételekkel illetve a hagyományos közép-Duna vidékére jellemző ízekkel, eljárásokkal is. Főzni szeretek így a szakácsok műsoraiból, ötleteiből és más országok konyhájából is merítek.

Ezen leírás után ismertetem a hétvégi menüt. Szombaton főztem egy nagy kondér borscsot, vagy szép magyar nevét orosz céklalevest. Ugyanis termett egy szép fej céklánk, meg sok karalábé, meg kapzunk sok répát tojásért cserébe. Ezek a népi konyha által kreált levesek azért jók, mert azt kell bele tenni, ami van. Persze marhahússal ez is finomabb, de azunk még nincs (a napokban bezsongtunk kicsit, hogy lehet lecserélnénk a kecskéket tehénre, de ez csak ötletelés) így most disznóból csináltam, de készült már kacsából is. Nem írom le a receptet, aki akar, utánanézhet megfelelő oldalakon, én csupán arra akarok kilyukadni, hogy körbe kell nézni, és sok mindenből lehet alkotni, nem kell rugalmatlanul csak a receptekbe kapaszkodni. Akartam lóbab salátát is készíteni (növénytársításhoz használtuk, de sajnáltuk volna a szép termést kidobni, még ha macerás is elkészíteni) ez az egyik legősibb babfajta, de amivel több napig dolgoztam, azt a Marcell fél perc alatt a homokba ültette (terjednek a neten ilyen képek, hogy mi történik, ha a gyereked 1 percig egyedül marad, nálunk is vannak ám cifra dolgok), míg a házban kicsit ténykedtem. Így a fejtett babnak a tyúkok örülhettek, a megtisztításnak nagyon kicsi esélyét láttuk.

No meg ma készítettem egy kis hagymán ledinsztelt újkrumplit, fűszeresen aludt tejjel. No a tejet most úgy altattam meg, hogy a felforralt és kéz melegre lehűtött házi tejet összekevertem bolti, nagy dobozos 20%-os tejföllel. Így lett sok-sok nagyon zsíros finom tejföl és jó sűrű alud tej, ami leginkább a kefirre emlékeztet. Csináltam desszertet is,sütöttem piskótát 8 tojásból, hozzás némi mák cukorral, kávé, vanília puding és csokimáz. Ezt rétegezve, egy nagy tálban. Mostanában piskótát sütök, mert rájöttem, hogy bár a sütőm nem tökéletes, még egy rakott krumplit, meg pizzát sem tud rendesen megsütni, de a piskóta gyönyörű, mintha cukrász termék lenne. A sparhertben is ugyanígy jól sikerül. De ez a süti is kókusz kockának indult, csak menet közben jöttem rá, hogy a karácsonyra vásárolt reszelék már elfogyott.

Kreativitásra és spórolásra visszatérve sokan használunk ecetet a mosáshoz, illetve öblítéshez. Hát azt sem veszünk mindig. Férjem nagypapája régen sok bort készített. Halála előtt már nagyon beteg volt, nem volt aki átfejtse a borokat, és utána sem. Így jó sok borecet termelődött. No én ezt is használom, még ha vörös, akkor is. Ha fehéríteni akarok, ott a nap. Kényes ruhánk nem nagyon van, arra, amúgy is jobban odafigyelek, meg ha vegyi fehérítés kell, akkor ott a szódabikarbóna. Egyébként a durva kakis pelenkákat mindig a napon szívatom ki, gyönyörűek és jó illatúak lesznek.

De, hogy lássátok bénázásaimat, sikerült elrontanom a lekvárunkat, penészednek. Tény, hogy nem dunsztoltuk, mert Horvát Ilona ezt nem írta, sőt a szövegből az derült ki, hogy a hagyományos régi jól kifőzött lekvárokhoz hasonlóan (mint a kőkemény szilva) bőrösödni kell hagyni, majd másnap lekötni és jól szellőző helyen tartani. Hát nem jött össze, nem főztem ki hozzá eléggé. De kijavítom, leszedegetem a pici penész pöttyöket, és meleg dunsztban jól kifőzöm. Még egy kis plusz meló. De lehet a rakétakályhán csinálom, úgy csak pár gallyat kell felhasználnom. Hogy mi is az a rakétakályha? Akit érdekel, mint nagy kérdést, nézzen meg a neten. Zoli tavaly kísérlet képpen épített egyet, ez is jó spóroláshoz. Ismét egy tény, hogy aki igazán óvni akarja, kevés pénzből teremtett világunkat, annak érdemesebb megoldás a tanya. Lehet természetesen városban is, de én azt látom, hogy nagyobb anyagi ráfordítás kell. Mi tisztíthatjuk majd a szennyvizünket hamarosan náddal, ugyanis komoly vegyi anyagok nem kerülnek bele vizünkbe. És ez mibe kerül? Csak abba az időbe, hogy Zoli ásson és áttelepítse a nádasunkat.

Mikor leültem írni, azt hittem nem sok mondani valóm lesz, aztán jönnek a dolgok, írnék még a bevándorlókról, mert mi azért gyakran találkozunk velük, meg a jelenlegi politikai állásfoglalásról, meg a gyerekekről, de a ti időtök is véges, nem ülhettek soká a gép előtt.

 

Megosztás a facebookon

Tanakodtam hova is biggyesszem ezt a témát, de ide került végül. Az elmúlt hét igen fárasztó, bár talán ez minden napra igaz lehet, talán csak én vagyok nyápic. Mindegy. Megint küzdés van a bolháinkkal. Történt ugyanis, hogy még fél évvel ezelőtt szegény Marcell egyik éjjel semmit nem aludt, csak nyűglődött és vakarózott. Reggel vettem észre, hogy tele van csípésekkel. Nekiláttunk kutatni a házban, a neten, hogy mi is ez az állat, és megállapítottuk, hogy a jelek alapján bolha lehet. No de mi a megoldás? Ugye komoly kémiai hadviselésről nem lehet szó, hisz szeretném ha gyerekek egészségesen nőnének fel, mi a bánatért akarunk bionövényeket meg hagytuk el a vegyszereket... Szóval az első a nagytakarítás, mivel tél volt szivacsok pokrócok kifagyasztása és beszereztük a fegyvert, amely Bio Kill névre hallgat. Hát segített, azok a dögök eltűntek. De sajnos a bolha szapora fajta, és időnként fel-fel bukkan. És a fagyasztáson kívül minden herce-hurca kezdődik elölről. Bár azóta bátrabban használjuk a Bio Killt, a kutyát is ezzel kezeljük.

Hát igen, mindenféle állattal küzdünk. Most a faodvasító, más néven lóhangya van terítéken. Tavaly, nem sokkal a beköltözésünk után kezdtek betörni a házba. Egyik este film nézés közben halottam, hogy valami kaparászik, gondoltam, egér biztos a falba beköltöztek, hisz rég nem lakták a házat emberek. De a nagy lótúrót! Ez a jó kis amerikában őshonos faj próbálkozott. Szabályosan zajos volt ahogy a padlószőnyeg alatti hungarocellt rágták! Rémisztő is volt, mert ezek azért másfél centisre is megnőnek. Ellenük már komoly hadviselés kellett, mert mint a nevük is elárulja, odvasítanak, mindent. Most a garázs gerendáit, mert kivágtunk egy akácfát, ami valószínűleg az otthonuk volt. Egyébként még a tyúkok is félnek tőlük, ők sem pusztítják. Még nincs megoldás erre, de majd csak messzebbre költöztethetjük őket valahogy.

Szóval a nehéz hétre visszatérve, Marcell ismét nem alszik, aki ismeri, tudja, hogy ez nem olyan meglepő, de azért nála is eljött a 2 éves kor, és nála is beigazolódott, hogy a gyerkőcöknek ilyentájt van egy váltása alvás tekintetében, mármint, hogy a felnőttekhez hasonlóan képesek átaludni az éjszakát. Őt szeretik legjobban a vérszívók.

Meg leszüreteltük a cseresznyét és a meggyet, főztünk lekvárt szörpöt. Finomak lettek, de sok meló volt vele,így természetesen sok egyéb teendőmmel elmaradtam, amiket most pótolgatok.

 

Vendel egyre többször meglep. Egyrészt a gondolataival, a frappáns válaszaival, amik néha megnehezítik az eltökélt szülői szigort, hisz röhögésben kitörve nehéz dorgálni. Egyik eset, mikor az öccsét minden ok nélkül képen törölte. Sokat kakaskodnak, egyszer az egyik, másszor a másik kezdi de van mikor eldurvulnak. Szóval az elcsattant pofon után megkérdeztem, hogy üthette meg ennyire az öccsét, mire ő teljesen higgadtan:„erővel”. Másrészt, hogy mennyi mindent ért. Olvastam neki fabulát. Az akadt a kezembe. Nem tudtam mennyit fog megérteni belőle, pláne, hogy az ágyban mellettem csak matatott, elvolt, de visszakérdeztem, hogy tudja-e miről szólt a mese. Nem vártam el, hogy a konklúziót is értse, szerintem nem is értette, hisz ez felnőtteknek szóló mese, de amit értett, azt elmesélte, és az idegen kifejezéseket behelyettesítette a saját szavaival. Leesett az állam. No még ezek után adjam oviba, hogy elrontsák! Bár még nem értesítettek, hogy vették a lapot a felmentésről. Hamarosan ennek is utána kell járni. Ja, mert mi is az otthonoktatás mellett döntöttünk. Bár asszem már akkor, amikor a Vendel még pocakban volt. Olvastam egy jó keresztény könyvet, abban írtak arról miért is jó ez, és aztán találkoztunk is olyan családdal, akiknél már működik, igazán példaértékűek ők. No meg a tanyasi lét is efelé terel bennünket.

 

Nagyon büszke vagyok édesanyámra. Sok minden miatt, hisz amit tudok, azt leginkább tőle tudom. Gondolok itt a főzés, tésztagyúrás háziasszonyi dolgok területére, meg arra miként kell jól szeretni a gyerekeinket, de most Krisztus útján halad. Nehéz napokat élt meg a közelmúltban (elmúlt 3 évben), elvesztette a vállalkozását, kiderült, hogy epilepsziája van, súlyos rohamai voltak, rátaláltak egy agyi cisztára, ami kicsi gyerek kora óta meg van, de ez mentette meg az életét, hisz az agyi erei közt voltak olyan elvékonyodások, amik agyvérzést okozhattak volna, és végül okoztak is, de a vér a cisztába ömlött. Az orvosok majd egy évig halasztgattak egy sügős életmentő, agyi műtétet nála, mikor észbekaptak, hogy meg is hallhatott volna közben. Szóval Isten nagyon vigyázott rá, és pár hónapja, mikor az életmentő agyi műtéteken túl volt, kiderült, hogy nyirokcsomó daganata van. Most emiatt kap sugárkezelést. De még mielőtt valaki sajnálni kezdené, inkább forduljon szívében Jézus felé. Mit tesz a kórházban édesanyám? Derűt visz az embereknek, reményt, hogy Isten jó és képes gyógyítani. Ő ezt a rákos embereknek és sokat látott orvosainak hirdeti! Ő, aki Kárpátaljáról alig 19 évesen egy gyerekkel nagy nehezen édesapámhoz költözött, mert miután összeházasodtak, nem költözhettek össze, hisz anyukám akkor még szovjet állampolgár volt, és majd 9 hónapot kellett várnia a letelepedési engedélyre (pedig magyar volt, magyar férjjel)! Sok nehézségen ment keresztül, és nem volt sosem az a templomba járó, keveset mutatott hitéből, de most már tudom, hogy mekkora van neki, és hogy Jézus a legnehezebb időben a leginkább közelinek érezteti magát! És jó látni, hallani, hogy édesanyám időnként kesergő hangját, világszemléletét miként gyógyítja, kenegeti olajjal Jézus! Hogy miközben reményt hirdet másoknak, ő is reménnyel itatódik át! Dicsőség Jézusnak! Sok erőt ad nekem is!

Megosztás a facebookon