Újabb hét telt el, ismét bölcsebbek lettünk, talán. Drága Vendelem nyaral a mamájánál Baján. Nem oly rég hívtak minket, szegénykém sírt, hogy nem akar ott aludni, de maradni kell, nincs már busz, így telefonon keresztül beszélgettünk kicsit, meg imádkoztunk. A legmegnyugtatóbb altató dal a legegyszerűbb szöveggel bír, de a legmélyebb imához, elmélkedéshez vezethet. Leírom a szöveget: Jézus, Jézus, Jézus, Jézus. Tudom van aki ismeri, van aki nem. De nem ez a lényeg, hanem, hogy imában nyugalommal, és bizalommal Jézusra és az Ő drága Édesanyjára bízhattuk. Hihetetlen, de nemcsak megnyugodott, el is aludt. Ima közben Kis Szent Teréz szüleire is rábíztam, mert valami módon ők is családunk védőszentjeivé váltak. Szóval jó így nyugtatni a gyermeket, hogy közben nekem is békém van, mert tudom és ami fontosabb hiszem, hogy Jézusnál a legjobb kezekben van/vannak.

Egyébként nagyon hiányzik a leltárból, nincs aki most az agyamat dolgoztassa a jobbnál jobb kérdéseivel. Az elmúlt hetekben a csillagászat és a meteorológia érdekelte nagyon. Mi az a hidegfront? Miért van szél? Miért van a nap az égen egyszer itt, máskor amott? És hála Istennek, azért sikerült még gyerekként megfelelő, hasznos tudást megszereznem, így sok minden el tudok neki magyarázni. Amit nem tudok, annak utánaolvasok, hisz mindent sokszor, nagyon sokszor megkérdez. De nagyon büszke vagyok, mert van amit a saját szókincsével (ami igen választékos hároméves létére) visszamond, még ha hetek teltek is el. Ezek az események is megerősítenek, hogy jó út lesz nekünk az otthonoktatás.

Most olyan jó nekem, mert igazi házi bort, illetve abból készült fröccsöt kortyolgathatok. Nekünk egy darabig még nem lesz saját, a szőlőt ugyanis fel kell újítani, így vennünk kell, de nem egyszerű, mert kevés embernek van a környéken, és azoknak is döcögős volt az előző év. Ez nem minőségi bor, bár minősített, de olyan igazi házi bor, amit egy bácsi azért készít, azért gondozza, mert szereti. Ezen a vidéken nem egyszerű jó bort csinálni, no nem azért mert nincs jó szőlő, az van, de a pince nehéz ügy homokon. De aki ügyes, megoldja.

A minap sütöttünk gidát, nem nyárson, hanem kemencében majd serpenyőben átpirítottam. A gyerekek zabálták, szó szerint. Még a csirkének sincs ilyen puha, omlós húsa. Bár a páclé kicsit erős lett, mármint intenzív ízű, mivel nem számoltam azzal, hogy a gida húsa nem olyan karakteres, mint a felnőtt kecskéé. Marcell pl. felébredt a délutáni szunyából és még szédelgett, de amint meglátta az apjánál a kecskecombot, felpattant és ennyit mondott: hús, hús, hús... édes egy kis fickó.

A róka ismét jóllakott nálunk, fogynak a krédlik. Ugye azok szépen repülnek, és a kerítést, csak rossz dolognak tartják, ezért csibéstül kirepült az utolsó előtti krédli. Még egy van csibékkel, átvette a maradék csibét is, de az is kirepked. A tyúkok buták, még a saját fészküket sem találják meg kotlásnál, ha netán felkelnek enni, inni, fürödni. Továbbra is jobban szeretem a kacsákat, legalábbis a némákat, iszonyat jó szülők, és a kotlási időben akár kézből is esznek, annyira megbíznak a gazdában.

A héten nyulat is kergettünk, illetve csak kerestünk. Az úgy volt, hogy nappal kiszedjük őket a ketrecből és a fűre rakott lezárt, kis karámba tesszük őket. Mivel még csak hárman vannak, nem nagy meló. De a drágák, ugye üregi nyúl leszármazottjaiként szeretnek ásni. És kiásták magukat. Mivel délidő volt és meleg, csak pihegtek elnyúlva, egyik közvetlenül a ketrec mellett, a másik kettő meg vagy 20 méterrel arrébb. Szerencsére hozzá vannak szokva a cipelgetéshez, így nem szaladtak el előlünk.

A legutóbb csak említettem, de most egy kicsit írok a menekültekkel kapcsolatban megfogalmazódott véleményemről, illetve nem is róluk, hanem a facebookon meg-meg jelenő hozzászólásokkal kapcsolatban. Mi gyakran találkozunk ezekkel az emberekkel, ki világosabb, ki sötétebb bőrű, kinek divatos a ruhája, kinek kevésbé és kinek más kultúrában divatos. Láttunk sok férfit, nőt, gyereket, és időseket. Igen, vannak idősek is, hajlott háttal. Nem oly rég egy kis család pihent az út szélén, fejkendős fiatalasszony és ugyancsak fejkendős kicsi, majd 4 éves gyönyörű kislány, akinek fülig ért a szája, és ugrándozott, mint bármely ennyi idős gyermek. Jobb életet remélnek, mint amit hátrahagynak. Azt is tudom, hogy van közöttük sok bűnelkövető, hisz a nagy számok törvénye alapján ennyi ember közt, biztos akad.

Viszont amiket olvasok egy-egy önmagát kereszténynek tartó embertől, az elszomorít. Komolyan fájó, hogy mindenkit egy kalap alá vesznek, hogy aki a déli határ felől érkezik, az csak rossz lehet. A sajtó is nem emberekről beszél, hanem migránsokról, gazdasági bevándorlókról. Az ember szó el sem hangzik. Tudom, nem könnyű ez a helyzet, és minden ország vezetőjének jó döntést kell hozni egy olyan helyzetben, amit leginkább Jézus oldhatna meg. De Őt, általában kihagyják a képletből. Senki nem gondol bele, hogy mit hagytak maguk mögött? Kit látogatnak meg a temetőben? Én elmehetek a nagyszüleim sírjához, de ők? Van, aki a gyermekét temette el, őt mikor látogathatja? Akik háborús helyről jönnek, egy kalap alá vannak véve mindenkivel, míg az ügyük le nem zárul. És addig mi van vele? Egy ilyen helyen kell a gyászt megélnie, ahol nemhogy nem tudják kicsoda, de ő sem tudja mit várhat pontosan. Mert nem tudni kinek, mikor fejeződik be a státuszkérelme. A mi tanyánkon is jártak már, el is bújtak éjszakára a háztól nem messze. De ennyi. Igen, védenünk kell hazánkat például az iszlámtól, de a valódi veszély nem kintről jön, hanem a belső lanyhaságból. Róma sem egy külső birodalom miatt hullott darabjaira. Meg kell erősítenünk keresztény identitásunkat, nem lehetünk langyosak! Igenis legyenek szentségi házasságok, igenis mondjunk nemet az ezotériára és más vallások kedveskedő tanaira. Könyörgöm melegházasság, gender... gondolkodjunk már mit adunk át gyermekeinknek, gyökereket csak tőlünk kaphatnak, egyébként elsatnyulnak és kidőlnek az első fuvallatra! Vegyünk példát nagyszüleinkről! Ki az aki,nap, mint nap elmondja a teljes Rózsafüzért, akár a családjáért? Hát bevallom őszintén, én nem. Próbálkozom, de nem jön össze. Pedig, aki abban ki tud tartani, az nagy ember (én annak tartom).

Visszatérve a bevándorló emberekre, nem ártana magunkba nézni, hogy mit éreznénk hasonló helyzetben. Még azoknak is nehéz, akik nem háborús helyről jönnek. Náluk már nincs öldöklés, de a harcok és kizsákmányolás nyoma, jelen van. Mit csinál az a fiatal ma Magyarországon, aki 1-2 évig nem talál idehaza munkát? Elmegy külföldre szerencsét próbálni, a rokonság is ezt tanácsolja. Persze vannak olyanok, mint én is, akik nem mennek, de sokan ezt az utat választják. Tudom, ők nem illegálisan lépik át a határokat, de van lehetőségük jó információkat szerezni, hogy miként tehetik. Ennyit írnék erről, lenne még mit, de az szószaporítás. Szerintem nem ártana imádkozni a politikai vezetőinkért, hogy jó döntést tudjanak hozni.

Áldjon meg mindannyiunkat vastagon az Úr!

Megosztás a facebookon