A szegénység és a tudatosság kreatívvá teszi az embert. Én ezt leginkább a konyhában és a gyerekekkel tapasztalom. Az a fajta vagyok, aki a nagyon szemetet dobja csak ki, mert hátha jó lesz még valamire. Nem mindig voltam ám ilyen, de mióta ezt az életet éljük, gyakran kaptam a fejemhez, hogy hú azt nagyon nem kellett volna kidobni, vagy hú Zoli, de jó, hogy nagyszüleid ezt megtartották. Ugyanis a ház berendezése szinte csak örökölt holmikból áll. Tudom manapság divat mindenből újat venni és egységeset alkotni, de én marhára örülök, hogy mi ezzel is csökkentettük picit a környezet terhelését.

Szóval az alkotásokhoz visszatérve, ma is főztem valami nagyon finomat. Nem, nem fogok gasztroblogot indítani, meg nem fogok spórolási tippeket adni, bár abban azért kiütközik bennem a sváb vér, de szeretném megosztani, hogy mikor azt hisszük semmink nincs, akkor is kiderül mi mindenből lehet alkotni. Ebben is megmutatkozik, milyen jó ha van kis konyhakert, idényzöldségek, meg ha kicsit kevert nemzetiségű az ember lánya és sok mindent megtanul otthon, nyitott a világra.

Ugyebár édesanyám kárpátaljai, egy olyan faluba való, ami határos a mai Romániával és Magyarországgal, de hát Szlovákia is közel. Jönnek-mennek az emberek és a gasztrokultúra is keveredik. Ezért is értek néhány székely kifejezést, ételt. Szóval konyhatechnológiai eljárásaim alapját ez a vidék tudása adja (nem igazán rántanak be ételt, inkább habarnak, szeretik a savanyút, keverik a szilvát sok ízzel, még a szalonnával is) én is nagyon szeretem, de mivel baranyában nőttem fel, sokat ettem menzán és édesapám sváb, ezért megismerkedtem a sváb ételekkel illetve a hagyományos közép-Duna vidékére jellemző ízekkel, eljárásokkal is. Főzni szeretek így a szakácsok műsoraiból, ötleteiből és más országok konyhájából is merítek.

Ezen leírás után ismertetem a hétvégi menüt. Szombaton főztem egy nagy kondér borscsot, vagy szép magyar nevét orosz céklalevest. Ugyanis termett egy szép fej céklánk, meg sok karalábé, meg kapzunk sok répát tojásért cserébe. Ezek a népi konyha által kreált levesek azért jók, mert azt kell bele tenni, ami van. Persze marhahússal ez is finomabb, de azunk még nincs (a napokban bezsongtunk kicsit, hogy lehet lecserélnénk a kecskéket tehénre, de ez csak ötletelés) így most disznóból csináltam, de készült már kacsából is. Nem írom le a receptet, aki akar, utánanézhet megfelelő oldalakon, én csupán arra akarok kilyukadni, hogy körbe kell nézni, és sok mindenből lehet alkotni, nem kell rugalmatlanul csak a receptekbe kapaszkodni. Akartam lóbab salátát is készíteni (növénytársításhoz használtuk, de sajnáltuk volna a szép termést kidobni, még ha macerás is elkészíteni) ez az egyik legősibb babfajta, de amivel több napig dolgoztam, azt a Marcell fél perc alatt a homokba ültette (terjednek a neten ilyen képek, hogy mi történik, ha a gyereked 1 percig egyedül marad, nálunk is vannak ám cifra dolgok), míg a házban kicsit ténykedtem. Így a fejtett babnak a tyúkok örülhettek, a megtisztításnak nagyon kicsi esélyét láttuk.

No meg ma készítettem egy kis hagymán ledinsztelt újkrumplit, fűszeresen aludt tejjel. No a tejet most úgy altattam meg, hogy a felforralt és kéz melegre lehűtött házi tejet összekevertem bolti, nagy dobozos 20%-os tejföllel. Így lett sok-sok nagyon zsíros finom tejföl és jó sűrű alud tej, ami leginkább a kefirre emlékeztet. Csináltam desszertet is,sütöttem piskótát 8 tojásból, hozzás némi mák cukorral, kávé, vanília puding és csokimáz. Ezt rétegezve, egy nagy tálban. Mostanában piskótát sütök, mert rájöttem, hogy bár a sütőm nem tökéletes, még egy rakott krumplit, meg pizzát sem tud rendesen megsütni, de a piskóta gyönyörű, mintha cukrász termék lenne. A sparhertben is ugyanígy jól sikerül. De ez a süti is kókusz kockának indult, csak menet közben jöttem rá, hogy a karácsonyra vásárolt reszelék már elfogyott.

Kreativitásra és spórolásra visszatérve sokan használunk ecetet a mosáshoz, illetve öblítéshez. Hát azt sem veszünk mindig. Férjem nagypapája régen sok bort készített. Halála előtt már nagyon beteg volt, nem volt aki átfejtse a borokat, és utána sem. Így jó sok borecet termelődött. No én ezt is használom, még ha vörös, akkor is. Ha fehéríteni akarok, ott a nap. Kényes ruhánk nem nagyon van, arra, amúgy is jobban odafigyelek, meg ha vegyi fehérítés kell, akkor ott a szódabikarbóna. Egyébként a durva kakis pelenkákat mindig a napon szívatom ki, gyönyörűek és jó illatúak lesznek.

De, hogy lássátok bénázásaimat, sikerült elrontanom a lekvárunkat, penészednek. Tény, hogy nem dunsztoltuk, mert Horvát Ilona ezt nem írta, sőt a szövegből az derült ki, hogy a hagyományos régi jól kifőzött lekvárokhoz hasonlóan (mint a kőkemény szilva) bőrösödni kell hagyni, majd másnap lekötni és jól szellőző helyen tartani. Hát nem jött össze, nem főztem ki hozzá eléggé. De kijavítom, leszedegetem a pici penész pöttyöket, és meleg dunsztban jól kifőzöm. Még egy kis plusz meló. De lehet a rakétakályhán csinálom, úgy csak pár gallyat kell felhasználnom. Hogy mi is az a rakétakályha? Akit érdekel, mint nagy kérdést, nézzen meg a neten. Zoli tavaly kísérlet képpen épített egyet, ez is jó spóroláshoz. Ismét egy tény, hogy aki igazán óvni akarja, kevés pénzből teremtett világunkat, annak érdemesebb megoldás a tanya. Lehet természetesen városban is, de én azt látom, hogy nagyobb anyagi ráfordítás kell. Mi tisztíthatjuk majd a szennyvizünket hamarosan náddal, ugyanis komoly vegyi anyagok nem kerülnek bele vizünkbe. És ez mibe kerül? Csak abba az időbe, hogy Zoli ásson és áttelepítse a nádasunkat.

Mikor leültem írni, azt hittem nem sok mondani valóm lesz, aztán jönnek a dolgok, írnék még a bevándorlókról, mert mi azért gyakran találkozunk velük, meg a jelenlegi politikai állásfoglalásról, meg a gyerekekről, de a ti időtök is véges, nem ülhettek soká a gép előtt.

 

Megosztás a facebookon