No megint csak eltelt egy kis idő, ideje hát kis hírt adnunk magunkról. Ma (ezt két napja írtam október 3-án) sikeresen véget ért a liba élete, kiszolgálta az idejét, rendet tartott a kacsák közt, óvta a kis kacsákat, távol tartotta az idegeneket. Mert hát igen, még a tanyasiak is tartanak egy jól megtermett gúnártól, és ez az volt, most már biztos. Honnan tudom, hát a vízi madaraknak van egy párzószervük a kloáka nyílásukban elrejtve, ami csak párzás idején jön elő. Azt is megtaláltam, meg a heréit is, amik a mérete ellenére igen aprók. Bocsi az anatómiáért, de én mindig rácsodálkozom a felbontott állatok belsejére, hogy mi hogyan is áll (ugyanis érdekes mód más és más az elhelyezkedésük és a rögzülésük a belső szerveknek, nem nagyon, de éppen annyira, hogy kezdőként sikeresen beleszúrhassak valamibe, ha nem figyelek), és időnként érdekes belső szervi elváltozásokat lehet észre venni. Ja ez volt életem első libája, Zoli a torkát nyisszantotta (nekem ez azért sem ment volna, mert erős jószág volt) én meg szorgalmasan majd három órán át pucoltam, és kb. 40 perc alatt szétbontottam, majd porciózva elpakoltam. És, hogy hány étkezésre lesz elég? Lesz belőle háromszor, legalább két napra készített leves, és még háromszori sült liba. Nagy állat, és mi még nem vagyunk akkora család, hogy hamarabb elfogyna. Egyébként, most már tudom is, hogy miért a liba a Márton napi kaja. Akkora már felöltötte a teljes téli tollazatát, és bár soká tart a pucolása, mégsem olyan nehéz, minta tokokban rejtezkedő, puha friss tollkezdemény.

Véget ért a szeptember, az életerős tanyasi egerek téli tartalékot halmoznak és szállást keresnek maguknak. Nálunk is próbálkoznak padláson, istállóban, ólakban, garázsban és benn a házban is. Van egy szobánk, ami jelenleg raktár szoba. Ott állnak dobozokban a holmijaink, amiknek még nem találtunk helyet. Abban a szobában szoktam az elektromos vízforralót használni, és egyik melegítésnél motoszkálásra és apró cincogásra lettem figyelmes. Beraktuk hát a legtutibb egércsapdánkat, amibe bemászik az egér a csaliért, de ki már nem tud jönni, és két nap leforgása alatt két egérkét fogtunk a drága kandúrunknak, hogy kényelmesen, csak módos testmozgással elfogyaszthassa.

Vannak ugyebár gyári kiselejtezett, egy éves tojóhibrid tyúkjaink. Ilyeneket gyakran lehet vennei, 600 Ft körüli áron. Nem nagyok, max (nagyon max!) 2 kg a súlyuk, de két hónapi normál takarmány után, mehetnek levesbe, meg persze közben némi tojást is adnak. Ez a széria hamar megtanulta, miként kell kapirgálni, tyúk módon viselkedni. Csakhogy én már elfeledtem, milyen is a nem tyúkhierarchiában felnőtt baromfi. Hát tyúkeszű. Képes kicsipkedni a társát, míg az a tojást próbálja kitojni. Így pusztult el három tyúk, későn vettük észre, a kannibált meg levágtuk. Fura, mert a nálunk felnőtt paraszt tyúkok nem bántják egymást, mind tudja hol a helye, és ha nem, a kakas rendet tesz. Van, egy nagy tudás, amit régen egy-két ügyes parasztasszony tudott, és én örülnék ha megtanulhatnám, ez pedig nem más, mint a kappanosítás, vagyis a kakas kiherélése. Olvastam leírva, hogy hegyes tűkkel csinálták de hát a kakas heréje a gerincénél van, a kloáka nyílásától legalább négy centire. Nagy tudás ez, mert fel lehetett nagyra hízlalni ezeket a kakasokat és állítólag jobban őrizték a kotlós alól elvett csibéket, mint maga a kotlós. Ebben tényleg lehet valami, mert a tyúkjaikat is nagyon őrzik, védik, pátyolgatják, a legfinomabb falatokat nekik forgatják ki. A kotlóst ilyenkor újra elültették.

Jó dolog a vályog, olcsó a fal tapasztása, csak sarat kell készíteni (na jó vályogot) és már javítható is a ház sok-sok hibája. Zoli mostanság ezt művelgeti.

Van egy csomó kiskacsánk, ők szegénykék lámpa alatt növögetnek, hisz nagyon késői kelésűek, és fel kell turbózni őket, hogy tollasak legyenek, mire itt a tél.

 

Megosztás a facebookon