tudom-tudm,rég hallottatok felőlünk.Nem is tudok még soká a hideg, netes szobánkban csücsülni,mert van egy kis zsebibabám, aki hamarosan szopizna, meg két  kis zsivány,akik mindig kitalálnak valami életveszélyeset, és fél percenként ellenőrzést igényelnek. Szóval Papp Tádé ez év január 14-én született, Szegeden. Csak két nappal korábban, így én is megélhettem végre a várandósség terhes részét.

A tany körbe lett kerítve, Zoli ügyesen java részt egyedül kiépítette a kerítés és így a legelő is kapott némi védelmet.

Állatok szaporodnak, főleg a nyulak, amiből egyet már el is fogyasztottunk, csak kb 3 kiló hús volt rajta, és mivel sokat legelt, szaladt ezért majdnem vadhús volt.

Hát röviden ennyi. Elkezdődtek a tavaszi munkálatok, metszések, ásások, ültetések. Mák már növöget, bár az őszi vetés jó része eltűnt, a cocák és a pipik nem voltak jó hatással a növekedési ütemre...

A cocák szépek, húsosak, szelídek és simogathatók még a vaddisznó is. Bár félvér Egyébként az a legokosabb és legszelídebb. Ha kinn legelnek és szól nekik Zoli, hamarabb odaérnek hozzá, mint a kutya, pedig annak is sikerült megtanítani a behívást.

No áldást sokat nektek!

Megosztás a facebookon

hamarosan képekkel kiegészített baromfivágást közvetítek, ha netán valaki a netről akarná megtanulni azt a verziót, amit én ismerek

Megosztás a facebookon

És csak repülnek a napok. Az ember azt hinné, itt az ősz, kevesebb a meló, de nem. Talán még több is. Istennek hála a földünk gondja megoldódott, majdnem el van vetve. Kiadtuk egy családnak művelésre, terményért cserébe. Még nem vetettek bele semmi, de legalább betárcsázták. Az őszi kert tisztításnak is neki állt Zoli, és már ültetgeti az őszi dolgokat (hagyma, fokhagyma, gyümölcsfák). Természetesen ehhez a helyet elő kell készíteni, de egy jó barát segítségével, most van egy rotakapánk, ami igencsak felgyorsítja a tarackpusztítást.

A mákunk szépen kikelt, tegnap sikerült Zolinak öntözőrendszert kiépíteni hozzá. Fura, de nálunk most is sokat kell öntözni, az ember nem is gondolná. Mifelénk már komolyabb fagyok is vannak éjszakánként, már pont nem sikerült az utolsó paprikákat, paradicsomokat leszedni.

A késői kelésű kacsáink jó része megmaradt. Az ügyes kacsamama 21-et költött ki, kettőt mellette hagytunk, a többit külön fény alatt nevelgettük. Sajnos az a kettő elpusztult, az első komolyabb fagyoknál kihültek, de a többi rendben van. Ők kaptak gyári indító tápot, mert meg kellett erősödniük a hideg előtt, és valóban a két elpusztult példány már harmad akkora volt csak, mint a többi.

Születtek kisnyuszik, ma két hetesek és nyitogatják a szemüket. Meglepetés volt, mert a mamájukról csak gyanítottuk, hogy vemhes, és nem vagyunk tenyésztők nem tudtuk megállapítani. A lényeg, hogy kb 1 hónapja különzártuk, hátha épít fészket és az jel lesz, de tojt a fejünkre (meg a ládába sokat :)) nem épített semmit. Majd egy nap Z. meglepi hírrel jött be, hogy vannak nyuszkók. A huncut nyuszi mama jól elbújtatta őket. Olyannyira, hogy az összes szénát, szalmát behordta hozzájuk, így csak annyit lehetett látni, hogy mocorog az alom. Azóta sokat nőttek, már tenyérnyi nagyok és a legtöbb albínó. Majd készítek képet is róluk, de mivel az ajtóhoz közel fekszenek, így félő, hogy kiesnek ha benyitunk hozzájuk (volt már rá példa). Ellenőrizni azonban kell őket, mert ha valamelyik elpusztul, azt ki kell venni, meg így látni lehet, hogy táplálva vannak-e vagy sem.

Képet a cocákról azonban már tudok mutatni. Jópofák, és még hasznosak, és szerethetők. Mindent összetakarítanak, még a kutya félig rágott csontjait is. És mivel van mit legelniük, ezért nem túrnak ki semmit. Ugyanis estefelé, mikor a tyúkokat is, őket is kiengedjük. Követnek minket, ha kimegyünk a dűlőútra, oda is jönnek.

Hát most röviden ennyi. Egy kép még Marcellről, aki talált magának egy kaszát, és profin megfogva, a megfelelő mozdulattal kaszálni kezdett (csak kis megjegyzés, hogy bár a kaszálás könnyűnek tűnik, nagyon sokan először megfogva döbbenek rá, hogy ezt hogy is kell helyesen tartani?)Bár a képen nem látszik, e bot tényleg hasonlít egy kaszára.

Megosztás a facebookon

No megint csak eltelt egy kis idő, ideje hát kis hírt adnunk magunkról. Ma (ezt két napja írtam október 3-án) sikeresen véget ért a liba élete, kiszolgálta az idejét, rendet tartott a kacsák közt, óvta a kis kacsákat, távol tartotta az idegeneket. Mert hát igen, még a tanyasiak is tartanak egy jól megtermett gúnártól, és ez az volt, most már biztos. Honnan tudom, hát a vízi madaraknak van egy párzószervük a kloáka nyílásukban elrejtve, ami csak párzás idején jön elő. Azt is megtaláltam, meg a heréit is, amik a mérete ellenére igen aprók. Bocsi az anatómiáért, de én mindig rácsodálkozom a felbontott állatok belsejére, hogy mi hogyan is áll (ugyanis érdekes mód más és más az elhelyezkedésük és a rögzülésük a belső szerveknek, nem nagyon, de éppen annyira, hogy kezdőként sikeresen beleszúrhassak valamibe, ha nem figyelek), és időnként érdekes belső szervi elváltozásokat lehet észre venni. Ja ez volt életem első libája, Zoli a torkát nyisszantotta (nekem ez azért sem ment volna, mert erős jószág volt) én meg szorgalmasan majd három órán át pucoltam, és kb. 40 perc alatt szétbontottam, majd porciózva elpakoltam. És, hogy hány étkezésre lesz elég? Lesz belőle háromszor, legalább két napra készített leves, és még háromszori sült liba. Nagy állat, és mi még nem vagyunk akkora család, hogy hamarabb elfogyna. Egyébként, most már tudom is, hogy miért a liba a Márton napi kaja. Akkora már felöltötte a teljes téli tollazatát, és bár soká tart a pucolása, mégsem olyan nehéz, minta tokokban rejtezkedő, puha friss tollkezdemény.

Véget ért a szeptember, az életerős tanyasi egerek téli tartalékot halmoznak és szállást keresnek maguknak. Nálunk is próbálkoznak padláson, istállóban, ólakban, garázsban és benn a házban is. Van egy szobánk, ami jelenleg raktár szoba. Ott állnak dobozokban a holmijaink, amiknek még nem találtunk helyet. Abban a szobában szoktam az elektromos vízforralót használni, és egyik melegítésnél motoszkálásra és apró cincogásra lettem figyelmes. Beraktuk hát a legtutibb egércsapdánkat, amibe bemászik az egér a csaliért, de ki már nem tud jönni, és két nap leforgása alatt két egérkét fogtunk a drága kandúrunknak, hogy kényelmesen, csak módos testmozgással elfogyaszthassa.

Vannak ugyebár gyári kiselejtezett, egy éves tojóhibrid tyúkjaink. Ilyeneket gyakran lehet vennei, 600 Ft körüli áron. Nem nagyok, max (nagyon max!) 2 kg a súlyuk, de két hónapi normál takarmány után, mehetnek levesbe, meg persze közben némi tojást is adnak. Ez a széria hamar megtanulta, miként kell kapirgálni, tyúk módon viselkedni. Csakhogy én már elfeledtem, milyen is a nem tyúkhierarchiában felnőtt baromfi. Hát tyúkeszű. Képes kicsipkedni a társát, míg az a tojást próbálja kitojni. Így pusztult el három tyúk, későn vettük észre, a kannibált meg levágtuk. Fura, mert a nálunk felnőtt paraszt tyúkok nem bántják egymást, mind tudja hol a helye, és ha nem, a kakas rendet tesz. Van, egy nagy tudás, amit régen egy-két ügyes parasztasszony tudott, és én örülnék ha megtanulhatnám, ez pedig nem más, mint a kappanosítás, vagyis a kakas kiherélése. Olvastam leírva, hogy hegyes tűkkel csinálták de hát a kakas heréje a gerincénél van, a kloáka nyílásától legalább négy centire. Nagy tudás ez, mert fel lehetett nagyra hízlalni ezeket a kakasokat és állítólag jobban őrizték a kotlós alól elvett csibéket, mint maga a kotlós. Ebben tényleg lehet valami, mert a tyúkjaikat is nagyon őrzik, védik, pátyolgatják, a legfinomabb falatokat nekik forgatják ki. A kotlóst ilyenkor újra elültették.

Jó dolog a vályog, olcsó a fal tapasztása, csak sarat kell készíteni (na jó vályogot) és már javítható is a ház sok-sok hibája. Zoli mostanság ezt művelgeti.

Van egy csomó kiskacsánk, ők szegénykék lámpa alatt növögetnek, hisz nagyon késői kelésűek, és fel kell turbózni őket, hogy tollasak legyenek, mire itt a tél.

 

Megosztás a facebookon

Telnek, telnek a napok, mi dolgozunk, és dolgozunk és a munkánknak sosem érünk a végére. Sok-sok mindent elraktunk már télire, lekvárokat (bodza, bodza-répa, barack, szilva) van szőlőbefőtt és lecsó, paradicsomlé, erős paprika krém, paprika ecetes lében, egy kis káposzta. Van, ami saját termelésű, van olyan, amihez a gyümölcsöt vettük, mert nekünk kevés volt, és irtó olcsón jutottunk hozzá. A szilva pl. ilyen. Ahhoz nem raktunk semmit, csak jól kifőztük, és így csak dermeszteni kellett, hogy a teteje bebőrösödjön. Lett még egy kis aszalt szilva is. Valószínűleg lesz még paradicsomlé, mert szépen terem. És ami érdekes, hogy ugyanoda ültettük, ahol előző évben elvitte a paradicsomvész. Most talán egy tövön vettem észre jeleit a betegségnek. Talán bevált az a pár trükk, amit Zoli bevetett. Rezes, tejes, csalánleves permetezés, meg még a tavasszal rézdrótot szúrt a szárakba. Olvastuk biokertészektől, és kipróbáltuk. Hernyó az van dögivel, már majdnem mindenben, még a szőlőben is láttam. Védekezni, nem védekeztünk ellene, hisz még így is alig győzzük a feldolgozást, amit találunk, feletetjük a tyúkokkal. Lett egy kevés rogács babunk, meg lesz még valamennyi.

A kecskéink átalakultak négy cocává. Nagyon picik, három vietnámi és egy vietnámi vaddisznó keverék. Nagyon cukik.

A nyuszik új helyre kerültek, egy használaton kívüli disznóólba, mert már túl sokat szöktek ki és a sötétben bizony nehéz egy menekülő nyuszit befogni, pláne, hogy egy kutya kotnyeleskedik az ember mellett. De sajnos egyiket külön zárva kell tartani, mert a másik kettő bántja. Lehet, hogy most már lesz szaporulat, de a legjobb az lenne, ha a fiú nyuszit elcserélhetnénk, mivel testvérek. Egyébként nem kaptak védőoltást, egyrészt nem volt rá pénzünk (minimum 100 nyúlra való adagot adnak csak), másrészt kipróbáltuk, milyen ha a nyuszi vadon azt legel, ami csak tetszik neki. Nem tudom, hogy a szúnyogok száma miatt, vagy csak mázli, vagy tényleg jót tett nekik a sok parlagfű, de nem lettek betegek. Egyébként szorgalmas parlagfű irtókká váltak.

Pár napja kicsit megörültünk, majd csalódtunk. Szeretnénk majd méheket, de még semmink nincs hozzá. Néhány napja, azonban meglepődtünk, mert megjelent egy méh a belső udvarunkon. Fel is merült ismét a téma, hogy rajzás idején jó lenne becserkészni egy rajt. És másnap mire lettünk figyelmesek? Zümmögésre a nyári konyha épületének teteje elől, a falból. Messziről méheknek tűntek, így jött az agyalás, olvasgatás, hogy na onnan miként szedjük ki őket. De nem tartott soká az öröm, mert sikerült egyet lecsapni, így közelről kiderült, hogy bizony darazsak, csak nagyon hasonlítanak a méhekre. Hát igen, ez a mi formánk se lottó nyeremény, se ingyen méhcsalád.

Most is nagy agyalásban vagyunk, ugyanis kéne kezdeni valamit a majd három hektárnyi területünkkel, amire megigényeltük a földalapú támogatást. Akinek földdel kapcsolatos romantikus tervei vannak, azok most figyeljenek, bár lehet többet tudnak nálunk. A támogatásnak vannak feltételei, röviden egyszerűen, ha nem tartod rendben a földet, nincs pénz. Nekünk most rozzsal volt bevetve az a rész, amire a támogatást igényeltük. A pénz (ami talán 200000 HUF lesz) első fele november tájékán, a második februárban érkezik. Tehát az őszi munkát ebből nem lehet elvégezni. Mivel nekünk se gépünk, se jószágunk megművelni, ezért valakinek ki kell fizetni majd a megművelést. Ha szeretnénk évelő gabonával bevetni és pár évig nyugiban lenni tőle, akkor a támogatás sem lenne elég. Szóval okosnak kell lenni, számolni. Egyébként ha nem vennénk igénybe a támogatást, akkor is gondozni kéne, mert bizony csak úgy nem lehet az embernek földje. A legrosszabb ebből a szempontból a parlagfű, már csak azért is mert ha nem írtja az ember komoly bűntetetést kap. Szerintem nem jó ennek a törvénynek a betartatása, illetve a módja, mert mit csinál az ember? A legolcsóbb, legegyszerűbb módon szabadul a gondtól, pl. gyomirtó. Volt tavaly egy néni, aki nagy lelkesen mesélte, hogy a gyomirtóhoz kevertek egy jó adag pétisót és azzal égették le a gazt. Durva, de eredményes munka. Szegény nénikének van egy hektárnyi nyűgje, mert eladni a földet nem tudja, kicsi a nyugdíja, de törvényi kötelezettsége van, aminek eleget is tesz. És ő csak egy a sok közül. Szennyezzük a földet, mert be kell tartani egy törvényt. Persze, tudom az allergiásokat védeni kell (én is az vagyok), de lehet nem ez a legeredményesebb mód, hisz a szennyezett. Mikroelemekben szegény földből származó növény nem fogja kellőképpen segíteni az immunrendszert.

Persze a sok munka mellett kenyeret is kell az asztalra tenni, és a leggyorsabb módja ennek a sima élesztős fehér kenyér. Én a nagyobb mennyiségben megvásárolt élesztőt mindig a fagyasztóban tartom, három-négy hónapig kevés minőségromlással, de élő marad. Hát, mint azt a kép is mutatja, most sikerült életemben legjobban ez a fajta kenyér. Két kg liszt felhasználásával, és egy nagyon jól felfűtött kemencével sikerült (az utóbbit Zolinak köszönhetem).

El lettek palántázva az epernövendékek, lett vagy száz tő. Az eredetieket Zoli az OBI-ban vette leértékelve, szezon után (három darabot 100 HUF-ért) másfél éve.

Én idén ettem először sárga bélű görögdinnyét, és azt kell mondjam, hogy nagy kincsről maradtam le eddig. Az a legfinomabb. Nem voltak nagyok, hisz nem kaptak trágyát, de iszonyat finomak és viszonylag sok lett, azért az őzek és a fácánok hagytak egy párat.

Egyébként mióta itt lakunk a ház környékén újra megjelentek emberközelségét nagyon szerető madarak. Jó látni szorgoskodásukat.

Ja visszatérve a kemencére, aki teheti építsen magának legalább egy kültérit. A miénk egy nagy benti búbos és kb. 10000 Forintból építettük, újrafelhasznált alapanyagokból (vályog, hódfarkú cserép, üveg, homok-no az éppen nem tartozik ebbe a kategóriába, de volt kéznél). De sok-sok mindenből lehet. Most kezdjük felfedezni, hogy milyen sok mindenre használható.

Megosztás a facebookon

Húh, hát már egy ideje nem írtunk magunkról. Bocsi. (gépelés közben takarítgatom a billentyűzetre ragadt cseresznyés gyerekfogRÉM maradékát, most könnyen leszedhető, mivel jól rászáradt és már nem ragad) Éljük a napjainkat, vészeljük át a kánikulát és a kapcsolódó nehézségeket. Előnye azonban, hogy a két legényre nem kell ruhát mosni, se pelust. A pucérság előnyei. Volt újabb bolhaküzdelmünk, most azonban saját szerrel küzdöttem a dögök és csípéseik ellen. Kevertem ki krémet a csípésekre (hatásos, nemcsak a viszketést csillapítja, hanem gyorsította a gyógyulást, különösen Marcellnél, aki nehezen állja meg a vakarózást.) És diólevél ázalékkal permeteztem, hozzákeverve némi illóolajat.

A tanyán haladgattunk előre, learattunk egy holdnyi rozst géppel, meg egy kicsit még előtte kézzel. Gyönyörű termés lett és nagyon tiszta, belekeveredett ugyan egy-két sáska (növelve a fehérjetartalmat...) de könnyen tisztítható. Nagyon finom a lisztje és darája. A gyerekek és a rokongyerekek is marokkal eszegették, talán azért is mert édeskés. Az biztos, hogy tápanyagban gazdag, hisz élő, vegyszerektől mentes földben növekedhetett. Rengeteg főtt kukoricát ettünk, faljuk a dinnyéket, saját alma, paradicsom paprika stb. és az ámulatba ejtően finom sonka... bocsánat, de minél tovább érlelődik ez annál finomabb. Lett egy csomó mákunk, amit a gyerekek segítettek nagyon ügyesen kirázogatni. Ja erről olvastam egyszer egy számomra vicces történetet. Egy edző írt az egészséges táplálkozásról, nem vitatkozom vele, igazakat írt csak megsajnáltam szegényt. Arról írt, hogy nem igazán érti miért is jó a mákos tészta, meg a túrós, hisz se íze se bűze. Igen bolti dohos mákból nem is lehet finomat alkotni, én boltban eddig talán csak négyszer vettem, de mind dohos volt. Tény, a szigorú termesztési előírások miatt sokan bele sem fognak, meg sokan nem ismerik az őszi vetésűt. No de a tésztára visszatérve, amilyent én tudok főzni, azért az már étel. Először is minimum nyolc tojással és liszttel tésztát gyúrok (vagy ha korábban készítettem többet előveszem a szárazat) azt kifőzöm, és a frissen darált mákot csak akkor keverem hozzá, ha zsiradékon, kis cukorral lepirítottam. A mák olaj tartalma ugyanis csak így tud igazán érvényesülni, és egész más íze lesz. Nudlinál is hasonló, csak akkor nudli tésztát készítek. A túrós tészta meg szalonnapörcösen, zsírosan, édesen és kicsit kaprosan jó sok tejföllel az igazi. Tény, ezek nem fitnesz kaják, de mi nem is ilyen életet élünk. Szerintem ennek lehetnek diétásabb változatait is készíteni, de ezeknek már van íze-bűze...:)

Már van sok-sok lekvárunk: meggy-cseresznye, bodza, bodza-répa, és őszibarack. Nagyon finomak. Készítettem tavasszal bodzaszörpöt, mostanra finom bodzapezsgő lett belőle, mivel nem szeretem a Na-benzoátot így borként raktam bele, nem eleget. Hát a cukorból alkohol lett, a gyerekek bánatára. De azért nekik készült meggyszörp.

A kecskéink pár napon belül átalakulnak hat malaccá, vietnámiakká. Majd talán ők megtanulják használni a villanypásztort.

És szombaton, ha minden jól meg megyünk falunapra megnyerni a tombola fődíját egy MTZ80-as (asszem) típusú traktort. Persze, ha valaki megdobna minket egy hucullal és némi mezőgazdasági eszközzel hozzá, no meg használati utasítással, azt is jó néven vennénk...

Most már írok a családunk gyarapodásáról is egy picit. Igen, jön a harmadik gyerkőc, várhatóan januárban születik meg. Ő is huncut, picit macerássá teszi a várandósságot, de hát ezek szerint nekünk ezzel is lehetőségünk van a tanúságtételre. Az orvosokat most is rühellem, elviselem ténykedésüket, de csak ennyi. Eddig ha terhesség gyanújával érkeztem hozzájuk (nőgyógyász), és a pozitív teszt tényével indítottam, csak annyit mondtak, hogy őket az nem érdekli. Most nem költöttem rá, minek, és megszólt a doki, hogy tán drága a teszt. Ami azt illeti igen, mivel fölösleges, hisz a terhesség tényét az orvos állapítja meg. No mindegy. Macerás nálunk nagyon a terhesgondozás és nekem ehhez még az endokrinológia is társul... Ott is kaptam már szépet. A legutóbbi alkalom során (ami kb. 2 perces randevú volt a dokinővel, melyből 50 másodpercet magánrendeléses ügyet intézett, 30 másodpercet a tanulónak magyarázta az esetemet) miután közöltem, hogy hány hetes várandós vagyok, csak annyit reagált, hogy hú, hát az nagyon rossz hír. Szó szerint. Tudom, hogy mögötte az rejtőzött, hogy ha valakinek nem megfelelő a pajzsmirigyhormonja, akkor gondok lehetnek a babával, de így indítani, az fájó. Aztán azt ecsetelte a tanulónak (és mellesleg nekem is), hogy így nem, hogy okos nem lesz, hanem értelmileg visszamaradott. Erről csak annyit, hogy a két fiúnál is magasabb volt a TSH értéke, és nem mondanám őket értelmi fogyatékosnak, kivéve mikor hajmeresztő dolgokat csinálnak és majd kitörik a nyakuk, vagy egymásét.

Egyébként az a tapasztalatom, hogy míg a társadalom által elfogadott időben érkezik az első gyerkőc, akkor mindenki örül és lelkesedik, de ez a lelkesedés fogyatkozik a második és a sokadik gyerek után. Mi is megkaptuk most, hogy ezt jól meggondoltuk, meg tudjuk mi mennyibe kerül egy gyerek? Stb. (nem még csak kettőt nevelgetünk és ők nem gyerekek...) Persze sokan örülnek, de tény ami tény, hogy nekem két korababa után nem kis küzdelmem van az orvosokkal. Vegyük példának az endokrinológust, ő is csak az okos gyereket tartaná érdemesnek az életre. Ez nem kisarkítása mondatának, de tény, hogy a legtöbb doki (főleg nőgyógyászok és én nagyon sokkal találkoztam sajnos) retteg attól, hogy a gondozottjának az átlagtól eltérő, valamilyen fogyatékkal rendelkező gyermeke születik. Ha egy kicsit is veszélyeztetett kategóriába tartozik az anyuka, akkor legszívesebben szabadulnának tőle. Legalábbis Baján az összes nőgyógyásztól ezt tapasztaltam. Sok sebet szereztem, ezek gyógyulgatnak, nem írok róluk, de az a meglátásom, hogy az orvoslás gyakran nagyon messze áll a hittől, Istenbe vetett bizalomtól. Csak akkor lesz minden jó, ha az ő kezelésükben teljes mértékig megbízok. Mellesleg édesanyám egyik agyi műtétje is 1 évet csúszott, mivel ő bízott a kezelőorvosokban, aztán kisült, hogy életveszélyben volt, és már sok-sok hónappal korábban sürgős lett volna megműteni. Ez van ha a beteg nem rágja a doki fülét, hanem türelmesen ráhagyatkozik.

Bocsánat azoktól az orvos ismerőseimtől akik esetleg szívükre vették, tudom terhelő munka tud lenni, és van olyan nap, mikor nehéz kedvesnek lenni. Én csak a tapasztalataimat osztom meg. Én bízom Istenben, és ha ez a babóca „dinka lesz”, az enyém lesz és szeretni fogom, gondozni amíg lehetséges, ő a mi kis dinkánk lesz. Ha csak egy percig élhet. Isten eddig a legrosszabból, mindig kihozta a legjobbat. Annak idején a Vendellel minden szépen zajlott, bár visszagondolva voltak előjelek, de első gyerkőcnél honnan is tudtam volna. Aztán hiába küzdöttünk egy fertőzéssel, a méhlepény megfertőződött és ez indította be a szülést 32 hetesen. És ez életmentő volt, mert indulhatott volna lepényleválással is, és akkor Zoli, nem egy élő, egészséges fiúnak örülhetett volna, hanem szervezhette volna a temetésünket, mert abba én is és Vendel is belehalhattunk volna.

Így bízva haladunk tovább.

Megosztás a facebookon