Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lukács 10,41-42)

 

Ezt az Igét helyezte szívemre az Úr, mikor azon morfondíroztam, hogy írok a blogra. Évek óta azért nem írom meg aktuálisan a minket is érintő eseményekről a véleményem, vagy csak megtapasztalásaim, mert úgy éreztem nem tesz hozzá semmit a világ dolgaihoz. Egy a sok közül. Tudom,hogy értékes a véleményem, de a legfontosabb kérdésere, hogy Isten dicsőségére szolgál-e, általában, nem volt a válasz. Inkább csak csacsogás és okoskodás lett volna. Sose tudtam igazán csacsogni, talán midig ez fogott vissza. Mindegy, szóljon ez az írás az Egy Igazról.

Mit is jelent a fent idézett gondolat most? Azt, hogy ne tegyünk semmit? Számomra nem. Mártát bírom. Jézus, a Mester az arcába vágja, hogy nem jól végzi a munkáját. No nem azt mondja, hogy ne így mosogass, hanem a megfelelő helyen tartsd a figyelmed mosogatás közben! És ezen, az egyébként zsörtölődős Márta felhúzza az orrát? Megsértődik? Földhöz csapja a korsót és kirohan toporzékolni, hisztizni? Szerintem nem. Jézus szava a legmélyebb lényegét járta át az asszonynak. Megmosta, és helyre tette a szívét. Ennek az asszonynak valószínűleg élete értelme volt, hogy jól lássa a vendégeit, pláne a Mestert. Szívét-lelkét beletette, minden energiáját, ahogy ezt mondani szoktuk, és jogos volt a sértettsége. De Jézus nem szerette volna, hogy csak ennyi legyen Márta. Ő fel akarta emelni, értelmet, valódit akart adni a buzgóságnak. És Márta megkapta. Márta még szerepel párszor az Evangéliumban, de csak megemlítve van, hogy „Márta felszolgált” (Jn12,2). Tette azt amire neveltetett, ami a szolgálata volt, de tekintete a helyén, szíve már az Egyet leste. Márta fontos volt és mi is azok vagyunk. Mert jelenkorunk mártái lehetünk. Mit értek ezalatt? Jönnek mennek a világjárványok, nagy bajokat okozva. A háborúk, pusztítások, az emberi önzés és birtoklási vágy. Elődeink rossz döntéseinek következményeit éljük, és utódaink hordozhatják hozzá a mieinket is. Mindenki pánikol, most már mindenen. És bizony rossz vezetők táplálják a félelmeket.

Aszály van Magyarországon? Évek óta látni (csak az nem látta, akit nem érdekelt). És mi ezzel telünk meg, meg okoskodunk a megoldáson, kapkodunk ide-oda és nem a jót választjuk, hanem a rosszat. Többet öntözni? Ilyenkor? Mi lesz később? Több fát kivágni? Több vegyszert használni? Összeesküvés elméleteket gyártani? Én nem hiszek bennük és azért nem mert minden vezetőt - akár politikai, akár gazdasági érdekei vannak - balféknek tartok. A saját agymenésük után mennek, a saját hitrendszerükben, aminek biztos van határa. Olyan mint mikor valakinek a képébe csapódik a fotocellás ajtó, de nem érti mért nem nyílik. Pedig csak egyet hátra kéne lépni, és talán tágabb perspektívát láthatna a világból…

Hiszem, hogy aki nem az Egyet, a Legfontosabbat, Jézust választja az bár cselekszik, de akárhogy megfeszül is nem fogja jól ellátni a feladatát.

Kell-e segítenünk a valódi aszályban élőket? Kelet-Afrika éhhalál küszöbén álló gyermekeit (két millót)? Remélem nem kell nekem megmondani a választ! Kell-e okos vízgazdálkodásba fogni sürgősen? Khm, khm… meg kéne-e hallgatni azokat a kutatókat, akik már temérdek dolgot és ötletet leírtak a témában? Meg kell-e esetleg húznunk a nadrágunk szíját? Ki-ki lássa be meddig ér a takarója.

Mi továbbra is alomszéket használunk, a mosás, zuhanyzás vizét a növényeknek hagyjuk, mosószódával mosunk. És nem, még nem cserélünk mosógépet, mert még megy és meg sem kottyan neki a vízkő (pedig már vagy harminc éves panelhajdú energomat). Mélymulcsba vetjük a zöldségeket, amit még három-négy hetente meg kell locsolni (kb 450 négyzetméter és most lesz csak három éves) mert még nem állt be teljesen. Szántóföldre szárazságtűrő növényeket vetünk és törekszünk rá, hogy ne bontsuk meg a talaj szerkezetét tárcsázással, szántással. Rengeteg fát ültetünk, marad ami marad. A legkedveltebb az eperfa, mert irdatlan tempóban nől, nem zavarja a posza homok sem, termése rendkívül hasznos embernek, állatnak, fáját pedig a legjobb tüzelők egyikének ismertük meg. Persze csak szárazon. És tudom a kádárok is nagyon szerették.

Csak egy tehenet tartunk meg tejelés miatt (kevesebb a költsége, és vele a nyűg mint ugyanennyi tejet adó kecskének, juhnak) húsnak van tyúk, kacsa és kecske. Minden állatból olyanunk van, ami jól viseli a forróságot, a gyenge minőségű takarmányt kiválóan hasznosítja.

Nem tehetjük meg, hogy teljesen letegyük az autót, mert ovis korú gyerekeinket a 8 km-re lévő faluból haza kell hozni az oviból. És ugyan van tömegközlekedés, de két órákat nem várhatok kicsi gyerekkel, pláne, hogy így csak az utazásra menne el a fél napom. A bicaj a homok miatt nem igazán működik. Lemondunk sok kényelmi dologról, mint akár a mindennapi zuhanyzás. Ha izzadt az ember egy kendővel és 3 liter vízzel (akár kevesebbel is), meg némi szappannal lemosdhat. Kicsit talán kevesebb energia fogyna, és kevesebb ivóvíz, ha jobban elviselnénk egymás szagát…

Nálunk most szigorú gluténmentes konyha alakult, egy autoimmun betegség miatt. Olyan élelmiszereket kell vásárolnom, amiket nem tudunk megtermelni, vagy ha igen, nincs eszközünk a feldolgozásra. Amiket fogyasztunk, nagyon magas tápanyagértékű ételek, de gyakran messziről érkezik. Mert idehaza boldog-boldogtalan csak a búzát (és gabonatársait) és a kukoricát tartja emberi és állati alapélelmiszernek. Mikor gond nélkül lehetne cirkot, kölest, hajdinát, amarantot, teffet, csicseriborsót termeszteni. Túl kevesen foglalkoznak ezzel.

Nem félek a téltől, mert Isten velünk, ki-vagy mi lehetne ellenünk. Sok csodát látok magam körül és igenis törekszem arra, hogy dicsőítsem, magasztaljam az egyedül igaz Istent. Mert itt van ebben a küzdelmes korban is. Szent Lelke ott van azokban a szívekben, akik az ország egyik feléről a másikba segítik a bajba jutott gazdákat. Ott van azok szívében, akik a háború borzalmaiban segítenek, akik ételt és tápszert adnak az éhhalál szélén lebegő gyermekeknek. Sorolhatjuk. Nálunk a száraz fűmaradványok közt sarjad a friss zöld. Ragyog a diófa, eddig sok éven át beteg volt. Nem kell parlagfüvet irtani. Olyan madárállomány van (nem csak a saját, hanem a vadon élő) amin csak tátom a szám. Milliónyi darázs él padlásainkon. Időnként gyérítjük őket. De éves 6-8 csípés ér minket összesen, így állíthatom, nem agresszívek. De azért zavaróak. És mik sereglenek a tanyánk fölött mostanság? Gyurgyalagok. Meg hát a szalakóták is dolgoznak, meg búbos bankák (volt hogy egyszerre 8-at láttam tőlem 10m-es távolságban), nálunk költ egy vércsepár évek óta, vadászik a kékes rétihéja, püffögteti a fákat a fekete harkály és kisebb rokonai. Tavaly láttam albínó tövisszúró gébicset is. És csak sorolhatnám.

Tesszük nap, nap után a dolgunk, lehető legjobban igyekszünk feladatainkat ellátni. Nincs recept, mindenkinek más az útja, másként gazdagítja a világot. De csak az Egy a fontos! Ne engedjük, hogy figyelmünket eltereljék a hírek (nincs semmi örömhír a médiában)! Mindig bedobnak valami új gyomorgörcsöt okozót! Ha kell tartsunk információ böjtöt. Nincs új a nap alatt, a történelem ismétli magát, és túl lehet élni, de legyen előttünk a cél! Legyen reményünk Isten országában! A földi élet mindenkinek más terhet ad, Jézus tudja ezt, és velünk van. De Ő jó, és ragaszkodik hozzánk! Próbáljuk meg Jób útját. Ő minden helyzetben áldotta Istent, még a gyerekei helyett is. Még a saját felesége is elpártolt tőle, de Isten büszkén dicsekedett vele a sátánnak, és mindig bízott benne, és életét megóvta. Én azt gondolom Isten mindig ilyen büszke ránk. Jób hozzáállása azért tetszik, mert a hite és az Egyre figyelése megmentette az életét. Talán most jött el az idő igazán, hogy éljük Jézus örömét, magasztaljuk Istent, tartsuk nála szívünk! Mert lesz rossz és küzdelem a földi életünkben. Veszteségek érnek minket. De jobb hálatelt szívvel élni, mint üressel, gondokkal terhelve.

Amikor Mirjam lányunk életéért küzdöttünk, akkor tudtam átlendülni, és megnyugodva elengedni dolgokat, még az aggódást is, amikor hálát kezdtem adni, és csak azért is dicsérni Istent jóságáért. Nem vagyok nagy szent, sőt igen önző cél vezérelt: hátha ezzel meggyőzöm, hogy nekem tetsző módon cselekedjen. De Ő ezt megfordította, és elvette terhem, én meg megnyugodtam. Szerelmesen átölelt, és mint a lila köddel élő szerelmes csak engem nézett, ettől én meg karjába omlottam, és szabad lettem.

Buzdítok mindenkit, hogy álljunk bele a dicsőítésbe! Ki-ki a maga módján, és lehetőségeivel (én nyilván nem ülök orgonához…:) ) és fogjunk neki. Ha nem tudjuk mi fán terem, vegyük elő a Zsoltárokat, úgy olvassuk, mint ha mi írtuk volna, aztán kezdjünk sajátba. Keressünk másokat is. Legyünk közösségben! És olvassunk olyan eberekről, akiket bolondnak tartott a világ, de Isten nem, mert érte voltak bolondok.

 

Megosztás a facebookon

 

 

Mire sikerül befejeznem ezt az írást, már nyár lesz. Furcsa ez az áprilisi bolondos időjárás májusban, de igazat megvallva itt mifelénk még mindig jól jön az eső. Remélem töltődik a föld, de az aszály nagyon kemény. Mi kicsik vagyunk, talán nano méretű gazdálkodók, és nem célunk profitot termelni, de rossz látni, hogy mennyi erőforrás elhasználásába kerül a mezőgazdaság. Néha napján igen komolyan elgondolkodom, hogy amit jelenleg a világ környezettudatos cselekedetként elkönyvel, és veregeti a vállát, az csak egy újabb ága a termelésnek, fogyasztásnak.

Most kicsit hátraléptünk a világ megóvásáért folytatott próbálkozásainkban, és vettünk egy 6 személyes autót. Minden egyes nap mérlegelnünk kell, hogy mit hagyunk gyermekeinknek, és bizony a szárnyaik kibontakoztatásához olyan dolgok is szükségesek, amiket nem tudunk itthon megadni. Hiába sok az eső, úszni nem tudjuk idehaza megtanítani, kell hozzá egy medence. A suliba is be kell időnként menni, és vannak egyéb hivatalos ügyek, amiknek az elintézéséhez a gyér buszközlekedés, és a szeles idő általában fékezői. Ami miatt viszont nagyon jó, hogy Szentmisére el tudunk végre mind menni együtt. Számomra ez mindennél többet ér jelenleg. Nem érzem a mindennapokban Isten hiányát. Sőt! Valóban családtagnak, jelenlevőnek tapasztalom, mégis a Szentmisén és a Szentáldozásban a találkozás olyan töltet, ami ebben a száraz sivatagos helyen, igazi oázis. Megtérésem óta sok csodáját láttam Istennek. Megtéréseket, életátadásokat, kerekes székből felállásokat, testi-lelki gyógyulásokat és hatalmas erejű dicsőítéseket. Igazi egységet keresztények és zsidók között, keresztények és keresztények között. És mint mások is, én is sokszor szomjazom az ilyen rendkívüli eseményekre, de Isten hűsége a mindennapokban a jelenlegi életem megtartója. Apró, jelentéktelennek látszó dolgokban fedezhetem fel. Dolgok megtalálása, időpontkérés elintézése néha lehetetlennek látszó dolgok, mégis Vele sikerül. És ami még fontosabb, hogy tényleg családtagként érezzük, kezeljük.

Ezt megmagyarázni nehéz sámomra, inkább csak megélem, megéljük. A természet ilyen fokú közelsége, és az, hogy fontos odafigyelnünk minden jelzésére, valahogy még inkább segít felfedezni a valós Teremtőt. És kicsit könnyebbé, egyszerűbbé teszi a világ dolgainak a megértését, a dolgok valódiságának a felfedezését. Ezen a felületen nem szeretnék politizálni, vagy legalábbis az idehaza ismert az ezzell a kifejezéssel illetett cselekményt véghez vinni, de sokszor szomorúságra és imára hívó szavai vannak. Tehát nem is megyek bele sok-sok esemény véleményezésébe. Inkább csak hálát adok, hogy ezek fényében tisztábban láthatom a keskeny utat, és sokkal inkább a célra emelhetem tekintetem. Mert ha "csak" a gyerekek nevelését veszem is elő, nem láthatok mást, mint hogy ők mind az Atya gyermekei, akiket fel kell készíteni arra, hogy szentek legyen, nem más eszközzel, mint hagyni, hogy az Úr rajtunk keresztül szeresse őket. Erre recept nincs, de azért merem azt állítani, hogy a Szentlélek jól vezet minket, és mi időnként jól szót is fogatunk.

Egyébként napi szinten le kell mellette tennünk igenünket, hisz elhívott minket egy útra, olyanra, ami valóban a szűk kapun visz át. Mire is gondolok? Az otthonoktatás folyamatos küzdelem. Hisz még most is sokan értetlenül néznek minket, csóválva a fejüket, hogy "szocializácó", de persze mellette kritikusak a jelenlegi oktatási rendszerrel. Mindig megütközöm a kettősségeken. Jelen van a vekerdizmus ( Vekerdy Tamás bősz idézgetése) mely alapján azt hinném, hogy készek rálépni erre a nehezebb útra, de valójában ez csak szép filozófia, afféle útmutatás, mint a Karib-tenger kalózaiban az alku és a kalóz törvények. Sokszor érezzük magányosnak magunkat.

De ebben a magányunkban Isten nagyon szépen formál, és készít valamire. Még nem tudom mire, de benne van a ráhagyatkozás, és az egyszerűség.

Na de nem csak filozofálni kéne, mert a sok agyalás tétlenségbe vezet!

Vettünk tojás keltetőt. Kelnek kotlós alatt is a csibék, kacsák, de eddig mindig nagyobb volt a tizedünk belőlük, mint azt mi szerettük volna. Most melegednek a 4. széria csibék. Házi tyúk és gyöngytyúk csibéink vannak. Volt és lesz még hibázásunk (elfelejtettük visszakapcsolni időben a fűtést) de örömünk és sikerünk van benne. Etetni sima gabona darával etetjük őket, meg főtt tojással és főtt krumplival. A legnagyobbak nagyon szelídek, a fiúk csak leülnek melléjük és simogatják őket.

A gabonánk eddig jól teljesít. Kifejezetten olyan gabonát vetettünk, ami jól tűri a szárazságot, gyengébb földet. Ha jól emlékszem Maros néven kapható tritikálé (rozsbúza) ami emberi fogyasztásra is alkalmas. Várom már, hogy kenyerünk legyen belőle.

Idén szamócadömping van. Bár még nem sikerült rosszullétig enni belőle, de a fiúknak már majdnem sikerült. Eltenni télire? Lehetetlen, de nem is baj, mert most kell vitamint bevinni, eltéve már úgy sem lesz arra alkalmas.

Hagymánk, fokhagymánk is szépen van. Február óta esszük zöldhagymáinkat, mert ősszel maradt a földben némi meglepetés, ami tavaszra szépen megnőtt.

Cseresznyekukaccal idén nem kell hadakoznunk. Egy apró bogár kirágta a cseresznye virágainak a bibéit, így az nem kötött, így nem lesz termés. Pedig igazi germersdorfi cseresznye!

Zoli sok fát ültetett, amik jó részébe sikeresen oltott más fák ágait. Szépen megeredtek.

Megint lesz batátánk, amit bakhátakba ültetett Zoli és némi csirketrágyalével meg is öntözött. Ezt javasolta az a termesztő, akitől vettük a palántákat. Nem keltetünk mindent magról, mert még nincs megfelelő helyünk hozzá.

Várom Pünkösdöt. Mit is készített számunkra az Úr? Olyan szépen formálja a szívem, és ehhez olyan jól használja a családom, és a helyet ahol élünk!

 

 

 

Megosztás a facebookon

Húh, de meleg van. Ki hogy bírja? Aszfalt mellett 70 fokban? Öltönyben a bankban? És Te Jézus, vajon miként bírtad? Szomjas voltál-e? Fáradt, s kimerült voltál-e?

Hálát adok Jézus a melegért! Hálát, hogy sokan szenvedhetünk! Hálát adok, hogy feladatainkat, szolgálatainkat még ekkor  is el kell jól lássuk! Köszönöm, hogy ebben a szenvedésben megízlelhetem milyen nagyon szomjas is vagy, hogy milyen szomjazni szíveink után! Hogy sóvárogva várhatjuk a felfrissülést, és végiggondolhatjuk milyen is Rád vágyni ennyire szomjazón. Köszönöm, hogy ennyire forrón szeretsz, és ezt a az egész lényünkben átélhetjük ezekben a napokban. Amikor annyira forrón izzik a levegő, hogy tüzek gyulladnak!

Kérlek Isten Szent Lelke! Gyújts tüzet szíveinkben is, hogy buzgón sóvárogjunk Jézus után! Hogy felismerjük Őt, még most is!

Hála Neked a kellemetlenségekért! Ámen

Megosztás a facebookon

Egy egy évvel ezelőtti Karácsony idején készült képpel kívánunkMindenkinek áldott éskegyelemmel teljes ádventet, Karácsonyt és Új Esztendőt!

Pár gondolat magunkról.

Mikor már azt hiszi az ember, hogy meg van mindene és elégedett, akkor rádöbben, hogy sokkal többje van mint kéne. Mi hálásak vagyunk Istennek a hűségéért, mert kitart mellettünk, pedig elég lázadó, nyakas fajta gyeremekei vagyunk. Alegfrissebb áldás, a kecskénk. Nem titok, nem tartozik a kedvenceim közé ez az állat,kicsit idegtépő fajta, mintha semmi nem lenne neki elég jó...bár lehet néha az én tükörképem...:)Nagy-nagy várakozás után, leellett. Elég nagy gidája lett(hím ivarú kecskeutód, belőle lesz a bak, vagy a pörkölt:))És ad tejet, nem keveset, napi 1 liter úgy, hogy mellette van éjjel-nappal a gida.

Nem tudom ki hogyan áll az ünnepi készülődéssel, mi sehogy és mégis úgy gondolom teljesen jól állunk. Jön Jézus, és várjuk, de igazat megvallva kicsit tényleg olyan, mint mikor a gyermekeinket vártuk. Idegesen, ábráándozva, jeleket figyelve, hogy ez az-e már...aztán mivel az első a vártnál sokkal korábban érkezett, így teljesen készületlenül fogadtuk. Nem volt pelenkázó, nem volt megfelelő méretű ruha stb. De mi vele voltunk, mindig, lestük a szuszogását, hogyél-e, számoltam az órát,hogy mikor szopizi, figyeltem a szívverését. Sokat sírt, hisz fájt neki a kinti élet, de mi vele voltunk, és bármennyire volt is fárasztó mindig jelen voltunk. Ez a szokás a harmadiknál is van, és nem rutinszerű. Kicsit talán Jézussal is így kell, jelen lenni. Lesni az alkalmat , hogy Vele legyünk, nem csupán születése idején, hanem az évminden napján.

A baba megnyugszik anyukája, apukája szívén és megnyugtatja szüleit is. Isten annyira szeret bennünket, hogy így velünk aka lenni. Ragadjuk hát keblünkre Jézust!

Megosztás a facebookon

Szeretek Rózsafüzért imádkozni. Talán az öregedés jele, vagy inkább a megélt tapasztalatok számának? Vagy sokkal inkább,mert most erre hív Isten. Neki is kedves, hisz édesanyjával, a mi édesanyánkkal együtt, az ő kezeit fogva fordíthatjuk tekintetünk az Úr felé. Nekem azért is jó, mert szoptatások alatt van időm egy-egy titkon elmélkedni. Ha nem ezt tenném tuti valami máson agyalnék. Az az időm kincs, mert lefekszek a Tádéval, és kicsit kiszusszanva, kikapcsolva Jézusra figyelek. Nem sikerül egy nap végig mondanom az egészet, mert gyakran közbejön valami, ugye van még két nagyobbacska is, de van egy-egy lopott percem. Kicsit olyan, mint a rövid randevúk.

És sokat segít. Most például azt éljük, hogy senki szemében nem állunk meg. De Isten előtt igen. A ránk bízott javakat legjobb tudásunkkal és szeretetünkkel ápoljuk, gyarapítjuk. Sokan úgy gondolják, ismerősök közül, hogy ezzel és azzal kéne foglalkozni, hogy jobban menjen sorunk. A városi ismerősök komfortosabb életteret remélnek, a tanyasiak piacképes termény előállítást, piacra termelést. De érdekel bárkit is, hogy jó szegénynek lenni? Mert mi az ő szemükben, és a statisztikai adatok alapján, azok vagyunk. Aki akar, olvasson utána a Bibliában, miket ír a szegényekről! Csak egy példa,frissen most vasárnapi miséből:

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli. Vö. 1a és 7b
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét.
Legyen áldott az Úr neve, * most és mindörökké.
Hívek: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli.
E: Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli.
E: A gyengét magához vonja a porból, * a sárból a szegényt fölemeli.
Hogy fejedelmek között adjon helyet néki, * népének nagyjai mellett.
H: Dicsérjétek az Urat, * aki a szegényt fölemeli.
Zsolt 112,1-2.4-6.7-8

 

Furcsa, hogy mégis a földi gazdagságra vágyunk...

Senkik vagyunk számukra (mármint az imént említett ismerősöknek), tudatlanok és ostoroznak, hogy mit miért nem teszünk úgy, ahogy ők mondják: gyerekeket járassuk oviba, a lovat kössük a zajos traktor mellé ha fél tőle, majd megszokja, termeljünk krumplit és vigyük a nagybanira stb. Tény furák vagyunk. Tény, újítók vagyunk. Tény, radikálisak sok tekintetben. És a valódi Hazánkba vágyók, akik boldogan élnek, dolgoznak szerény körülmények között. Hiszem, hogy olyan gyermekeket kell nevelnünk, akiknek majd meg kell tudni állni abban a világban, ami eljön. Mi lesz, ha igaz az állítás, hogy ötven éven belül lehalásszák a tenger halállományát?

Ma megkívántam egy kis tengeri halat. Aztán láttam röviddel később egy ismeretterjesztő filmet emberekről, aki tengernél élnek, abból élnek és hogy a lehalászás az ő munkájukat megnehezíti sőt életüket veszélyezteti. Azt hiszem ilyen áron nem kell, bár amúgy is jobban szeretem a csukát.

A szegénység jó, most tudom fejemhez lehet vágni,hogy mi nem éhezünk, de miért nehéz elhinnünk, hogy Jézussal a Mennyben a VALÓDI ÉLET (ami boldog és gazdag, Általa gazdag) vár?

 

Megosztás a facebookon

Zolitól

Most nem közvetlenül tanyagazdasági témában írok okosságot.  Csak egy kis agymenés, amit szívesen osztok meg veletek.
Amióta ideköltöztünk, észrevettünk valami nagyon jó dolgot. Tisztul az agyunk! Vagy a látásmódunk, vagy hogyismondjam... Van egy Istenünk, egy Megváltónk, akiben bízunk, vannak értékeink, amikhez ragaszkodunk, megvan a biztos pont az életünkben – és ez nem mulandó, hanem örök. (Ha a biztos pont egy teremtett valami, akkor az máris nem olyan biztos...) Megvannak az egyéni és közös céljaink is, amik mint vízió, velünk fejlődnek és növekszenek. Korántsem vagyunk azok, akik „kész” emberek, mi is növünk, változunk, alakulunk,  de a biztos, az biztos. Ezért hálát adunk Istennek, hogy ebben gazdaggá tett minket. És itt jön az érdekes: látni, hallani, tapasztalni azt a fejetlenséget, őrületet és káoszt, meg mondvacsinált műbalhét, ami körülöttünk megy. Ezt mindenki tapasztalja, nem ez a nagy ügy. Az viszont igen, hogy egyre jobban látunk ebben a tanyasi, kissé elvonult, Isten közelében lévő életünkben a színfalak mögé. És nemcsak látunk, hanem élünk, átélünk.
Sokan kérdeznek minket a „bevándorlókról”. Igen, sokan vannak, rengetegen. Rendőrség alig győzi befogni őket. Jön a migráns, esetleg családostul, gyerekestül, hetek-hónapok óta, elcsigázva ballag az út szélén a 40 fokban (plusz tíz a nap miatt), elkapja a rendőr, bevagonírozzák valami járgányba, majd viszik Röszkére egy hangárba, ahol -mily felüdítő – megpihenhet párezer társával együtt, hacsak nem koszovói, mert az szinte rögtön repül vissza Szerbiába. Vannak, akik kárt okoznak, meg szemetelnek, meg betegek (lassan már szkafanderben mennek a rendőrük oda hozzájuk, nehogy elkapjanak valamit...). Lehet őket szidni, bántani, utálni, okolni. Nyugodtan, hiszen ők most a bajok okai, nem? De, hála Istennek, láttam olyan gazdát is, aki egy láda gyümölcsöt kinn tart a portája előtt, hogy ha arra tévednek ezek az „idegenek”, akkor legalább ennyivel segítse őket. (Az más kérdés, hogy a migránsok még a közelébe sem mernek menni a ládának, nem mernek venni a nekik kitett gyümölcsből, csak ha unszolva és kínálva vannak.)
Tán föl kéne ébredni! Emberek ők is – s biztosan vannak köztük rossz szándékúak is – akik nem önszántukból jöttek, hanem azért, mert valami jobbat akartak, mint amiben otthon részük volt. Jó, hogy vannak, akik emberszámba veszik őket, viszont valahol érthető az is, hogy a „Hivatal” nem tudja így kezelni az ekkora tömeget. Lehet osztani az észt, hogy jó vagy rossz a kerítés, meg hogy így meg úgy – de a végleges kérdés az, hogy meglátod-e ezekben az emberekben az Embert, Jézust? Mielőtt bármit ítélkezel (átvéve a média sugallta véleményt esetleg, vagy szembe menve azzal), meglátod-e Jézust embertársadban? És nyílként hasíthat beléd a felismerés: „...idegen voltam, s befogadtatok...”
Sajnos Európa elvesztette keresztény identitását. Kimondhatjuk: a keresztény Európa már csak címke. Fő érték a tolerancia lett, de ez is egy érdekes dolog: értékeket és identitást vesztett ember legyen toleráns mással szemben, viszont ha valaki intoleráns, az aztán rossz és gonosz. Ha valaki intoleráns, akkor azt elnyomják, elzárják... De valahogy a keresztény értékek kiestek a toleranciából. Szélsőséges, fundamentalista meg mittudomén mi minden jelzőt fog magára kapni az, aki ki mer állni a manapság divatos, felkapott eszmékkel szemben. (Egy ismerősöm szeretett volna félszbukon megosztani egy hivatkozást a Szent Benedek medálról. A kék oldal viszont nem engedte, mondván, hogy ez másokra sértő tartalmat tartalmazó lap... biztosan sérti az ezoterikus-okkult-nyúédzses érzületű álvallásos embereket – mondtam én magamban.)
Európa elfelejtette a kereszténységét. Az, hogy szeresd a bűnöst, a bűnt pedig utáld, már nem jelent semmit. (Mert nincsen bűn sem.) Hogy lehet szeretni a bűnöst, ha utálod a bűnt? Kérdezd meg Jézust! Európa már nem teszi. Ha utálod a bűnt, a bűnöst is biztosan. S minden viszonylagos lett. A család pedig célpont: ez még a kereszténység utolsó bástyája, a kisközösségek mellett. Látjuk magunkon, hogy mekkora áldás az, ha szentségi házasságban élünk. Hihetetlen, hogy az emberek ezt csak úgy eldobják! Még „keresztény” gondolkodók is egyre-másra állnak ki a család ellen, mondván, hogy pl. a Biblia – eredeti szövegértelmezésben  - nincs a homoszexualitás ellen. (Mivel az Egyházban többféle szentírásmagyarázat is érvényes, ezért számomra mégis egyértelmű a Biblia állásfoglalása e kérdésben.) Oké, kimagyarázzuk a Bibliát. De nekünk katolikusoknak van olyanunk, hogy Szent Hagyomány! És a kinyilatkoztatás az a Biblia ÉS a Szent Hagyomány. EGYÜTT! Lehet vitatkozni, hogy mi is a Szent Hagyomány, viszont nekem, egyszerű katolikusnak ott van a Biblia és a Katekizmus. És pont. Ha biztosra akarok menni, akkor ezeket kell használnom, nem a szentírásmagyarázatokat, meg kinyilatkoztatásokat, próféciákat. Ezek jók lehetnek, segíthetnek, de csak addig, amíg nem mennek szembe a Bibliával és a Katekizmussal. Na de szegény Istennépe vajon ismeri-e legalább e kettőt? Olvassa-e ezeket (lehetőleg Szentlélekkel együtt), tanulmányozza-e? Hát nem csoda az, ami van...
Tiszta, Szentlélekkel átjárt ésszel tekintsünk a dolgokra! Van Világosság- csak a világ nem fogadta be...
Persze a mi kis szűk életünkben is kell ez a Világosság. Szembesülve azzal, hogy a jelenlegi gazdálkodási gyakorlat tarthatatlan – mindjárt kitérek erre is – egyre jobban látszik előttünk a követendő út, amin Jézus fog vezetni minket.
Most ha gazdálkodni akarunk, akkor vagy árutermelésre állunk rá, vagy saját magunknak termelünk – amolyan önellátóba. Vagy száműzzük a vegyszereket, vagy nem. Namármost, ha árutermelésbe fogunk, akkor az olyan, mintha vállalkozók lennénk, azzal az életmóddal, hajtással. Ráadásul ha piacra termelek (kicsi, vagy nagybani -  ez mindegy), akkor oda egyvalami számít: eladható, szép termék legyen! Szembesültünk azzal, hogy issssszonyú pazarlásba készteti a  piac a termelőket. Ami nem szép, az selejt. Semmi baj vele, csak nem szép! És megy az állatoknak, meg a ganéba. Miért? Mert a kereskedő nem veszi meg, mert a drága vevő a polcon a szépet, gyári-öntvényformájú és színű zöldséget/gyümölcsöt veszi meg. Nem csak az áruházláncok dobják mázsaszámra az ételt a kukába, hanem már a termelőnél is ez történik. A barackot féléretten kell leszedni, hogy napokig még eladható legyen (kemény), a répa/petrezselyem egyenes, szabályos, bizonyos méretű, a káposztafélék maximum pár kilósak, az uborka lehetőleg egyenes, a paprika kifogástalan... a többi jobb esetben még belefér a másodosztályba, de leginkább kuka! Állítom, hogy amit másodosztályú, vagy eladhatatlanként néha innen-onnan kapunk, jobb, mint a bolti első osztályú valami. A másik, hogy ahhoz, hogy ilyen csodaszép, hibátlan terméked legyen, mi kell, na mi? Vegyszer és még több vegyszer. (talajfertőtlenítő, gyomirtó, gombaölő, kártevőirtó és műtrágya.) És lehet, hogy a növénykéd földet sem látott szegény, csupán kis kockában tápoldatokkal nevelik. Gyönyörű lesz tényleg! Eteti magát. És eladja. Ez a lényeg. Ahhoz, hogy a gazda megéljen, el kell adni a terméket. (Az megint egy más dolog, hogy amit a paraszt elad 400-ért, ugyanazt másnap a boltban 1200-ért kapod meg – konkrét mai példa.) És akkor még a fajtaválasztásról nem is beszéltem. Vannak modern és szép fajták. Hihetetlen, de kóstoltunk már olyan zöldséget, ami az egyik legújabb fajta, gyönyörű szín és forma (és egységes méretű termés!); közelébe sem ér az íze a mi régi, össze-vissza kereszteződött korcsunknak. Bizony, vannak fajták, amik arra jók, hogy szépen teremjenek, egységesek legyenek, sokat hozzanak, eladhatók legyenek, de az ízük...
Biogazdálkodás. Vagyis biosan piacra termelni. Jelenleg – biogazdálkodókkal beszélve – nem éri meg. Amíg valaki biotermesztő három fiatal almafájáról évente több mázsa „bioalmát” el tud adni 4-500 Ft-ért, addig az, akinek tényleg bioalmafa ültetvénye van, 1000-ért is veszteséggel jön ki belőle, addig nem éri meg minősített biogazdálkodónak lenni. (Ez nem jelenti, hogy minden biogazda ilyen, de vannak ilyenek, leszorítják az árakat, s lassan így tönkreteszik a tényleges biogazdálkodókat. Viszont nagy előnye, hogy itt már tudatosabb a vevőkör, elfér az almán az a pár pötty,  vagy az uborka nekik már lehet görbe is, mert tudják, hogy ebben azért talán már van tápanyag. (Tuti, hogy több tápanyag van egy satnya répánkban, mint egy kg boltiéban!)
Ha vegyszerezek, akkor bekerülök egy spirálba: egyre újabb és drágább vegyszerek kellenek, no meg egyre újabb fajták is. (Biztos vagyok abban is, hogy az újabb ipari méretű nemesítéssel előállított fajták kevesebb tápanyagot képesek hordozni, mint a régebbi elődeik. Ennek ellenére nem vagyok egyáltalán a nemesítés ellen, csak a cél ne a minden áron való hozamnövelés a küllemfokozás legyen!)
Marad a saját termelés, saját szükségletre. (Ha pedig fölösleg lesz, azt még mindig megveheti az, akinek vegyszermentes cucc kell.) Mostanában egyre több indítást látunk arra, hogy ez az utunk. Valamiféle önellátás-féle dolog, viszont nem teljes elvonulásban (mint ahogy egyre többen teszik), visszautasítva pl. orvosi ellátást stb. Vannak sokan előttünk, akik önellátásra rendezkedtek be, viszont mi megint úttörők kell legyünk, mert önellátás jelenleg összekötődik – legalábbis hazánkban – egyfajta spiritualitással, sokszor sámánizmussal, földanyáskodással, azzal az ezoterikus-nyúédzses maszlaggal, amitől mi nagyon keményen elhatárolódunk. A katolikus hit nem fér össze keleti tanokkal, jógával meg horoszkóppal, meg ilyen-olyan kétes jelenségekkel (még ha ezeket katolikusok is gyakorolják sajnos). Vagy Jézus a Megváltóm vagy magamat próbálom énmagam megváltani.
A Pápa új enciklikája (LS) hamarosan magyarul is elérhető lesz. Még nem olvastam. Viszont számunkra egy megerősítés az, amiről ír: nekünk, keresztényeknek kötelességünk tenni a teremtett világért, védeni azt. Mi ebbe akarunk beleállni, valahogyan a természettel együtt élni,nem kizsákmányolva, kizsigerelve azt, hanem békében. A Teremtéskor Isten az emberre bízta a világot, hogy gondját viselje. Gondozza és nem elpusztítsa. A megtéréshez ez is hozzátartozik. Ferenc pápa is felvetette, hogy nagyon furcsa, hogy imádkozó emberek nem törődnek a természettel, holott megtehetnék. Mi – az Asszonnyal – azt láttuk, hogy egy panelben nem lehet megélnünk a környezetvédelmet. Ránk volt kényszerítve egy iszonyú nagy fölösleges fogyasztás. Fölösleges fogyasztás: ezt kell kiiktatni, élni egyszerűen és szegényen (=szabadon).
Gratulálok neked, hogy sikerült végigolvasnod!
A Szentlélek járja át szívedet és gondolkodásodat!
z.

Megosztás a facebookon