Régen nem írtunk a blogra. Nem mintha nem lett volna mit, csak – annak ellenére, hogy tanyán lakunk – igencsak időhiányban szenvedünk mi is. A három fiú mégiscsak három fiú, vagy inkább mondhatni legalább nyolc – mármint annak érződik. A tavasz meg tavasz, kinti munkatorlódással, ahogy az lenni szokott a kertes házaknál, de még inkább a tanyán. Hiába készültem volna előre, a kerítésépítés elvette azt az időt, amivel télen előre dolgozhattam volna. (De legalább az készen van!)

Szóval most már kezd összeszokni az immáron öttagú családunk. S ami számomra – férfiembernek a családban – döbbenetes, az az Asszony. Ő jócskán többet van a lurkókkal, mint én, mégis Ő az, aki meg tudja oldani – néha ugyan nagyon nehezen – azt, hogy legyen szerető Anya, gondoskodó Nevelő, alázatos Feleség... meg még ki tudja mi minden. Csoda nekem, hogy naponta van főtt étel az asztalon, hogy nem esz meg a kosz minket, hogy a gyerekek fejlődnek lelkileg-szellemileg is, és hogy emellett megvan a lehetőségem kinn dolgozni. Na ezek a nem semmi dolgok, s mindez közvetlenül az Asszonyomnak köszönhető – közvetve pedig családunk Urának.

Hiszem, hogy ha egy családban a nő az NŐ, a férfi az FÉRFI, (az ember pedig EMBER) ha nem is tökéletesen, de ebbe az irányba haladnak, akkor ott kialakul a CSALÁD, ahol a gyerekek EMBERek lesznek, s ahol a Szeretet Ura uralkodik.

Asszony! Áldjon meg Jézus, vezessen Szentlelkével, hogy tovább hordozd Atyánk szeretetét! S ezt kívánom minden családba is, elsősorban minden feleségnek, hogy legyenek életet hordozó és adó otthonok!

Z.

Megosztás a facebookon