Tudom, ígértem baromfivágós bejegyzést, az még szerkesztés alatt, ugyanis írás közben rájöttem, hogy iszonyat nehéz úgy megírni, hogy aki még nem látott ilyet, az is jól érthesse. Lehet vi-de-JÓ lesz belőle.
Most fontosabb dolgok érlelődtek  meg bennem.
Félbeszakadt egy Szentmise terrorfenyegetettség miatt Magyarországon! Ezzel, akár a face-en is riogathatnék... de ez igaz. A pap elmondása szerint, egy migránsnak tűnő, középkorú férfi a Szentmisét gyanús viselkedésével zavarta, és még egy gyanús nagy táska is volt nála. A pletykák szerint keresztet is vetett, és idegesen nézelődött hátra. Így a rendőrséget értesítették, aki elkísérte a férfit, de a Szentmise félbeszakadt.
Hát mik vannak?! És még mielőtt bárki ítéletet mondana, idegen-gyűlölködne, gondolja csak végig, lenne vértanú a vasárnapi Istentiszteleten, Szentmisén? Nem tisztem, megmondani, mit kell ilyenkor lépnie egy plébánosnak, aki felelős a híveiért, de Jézus akkor, csak bezárva maradt a „szekrényben”,  és a hívek félelemmel (és nem Jézussal) távoztak. Ez engem elszomorít, de az az igazság, hogy belelkesültem, hogy milyen könnyű lenne már így vértanúnak lenni, hogy csak jelen vagyok a Misén! Egyszer csak puff és családostul ott csücsülünk a mennyben.
Egyébként ezt teszi a média (és vajon ki, vagy mi lehet mögötte...), az emberek félnek és nem gondolkodva, olyan személyekben, dolgokban, ideákban kezdenek bízni, akik, amik látszólag magabiztosak, és megdönthetetlenek. Bár erősebb lenne a bizalmunk Isten felé!
Ehhez kapcsolódik (bizalom) egy másik gondolatsorom: a szülés (születés) és gyermeknevelés.
 Egyre több anyával találkozom, akinek trauma a szülés, amit ki kell bírni, amit túl kell élni. Pedig valójában a házaspár szerelmének a beteljesülése, egy ünnep, ami kell az élethez és igenis meg kell élni, át kell élni! És igen fájdalmas, de ha tisztában vagyunk az okokkal, minden értelmet nyer.
Nem vagyok az a típus, akinek könnyen jönnének a dolgok. Mindenért jól meg kell dolgoznom. Minden várandósságom döcögős volt, olyan okok miatt amin nem lehet változtatni (kezdve a jó kis 0 negatívos vércsoportomtól, ami miatt Tádénak majdnem vérátömlesztés kellett, ugyanis ellenanyagot termelt a szervezetem ellene). De rengeteget tanultam és olyan erős kötelékem lehet ezek által a Szűzanyával, amiről nem is álmodnék.
 Orvosok, akikkel összehozott az élet, nem bíznak az anyákban, tudom rengeteg protokoll köti őket, de ez a könnyítésük is. És az anyák? Hát ők sem bíznak az orvosokban. Tisztelet a kivételnek! Én ezt kikerülve Istenben bízok. Ő eddig mindig a legjobbat hozta ki a legrosszabból. Első gyermekemnél mind kettőnk életét mentette egy koraszüléssel, egy jó helyen. A másodiknál a gyerkőc életét mentette, és most még a császármetszéstől is megóvott, pedig a szülést vezető doki arra készült.    Az orvos, aki velem volt, sokat hibázott. Még kezdő. Sok-sok rossz dolog volt és még most is van elhúzódó nyűg miatta, de tény, hogy ott a legnagyobb fájdalmak közepette velem volt Isten és hosszú idő után végre kettesben lehettem Vele! Élővé és széppé vált a Keresztút, mert minden eszembe jutott, ami a várandósság alatt ért, sok-sok megalázó helyzet, a rosszindulatú megjegyzések stb. de Mária itt is végig kísért. Aki szült már, az tudja, hogy lelkileg van egy pillanat, amikor az egészet szeretettel visszaküldenénk a feladónak, mikor már inkább nem innánk ki ezt a poharat, de se perc alatt, az igazán mély félelmet is megélve a végénél vagyunk. Meghalunk önmagunknak és új élet születik. Jó, hogy eljutottam a harmadik gyerkőcig, mert ezt imaként is megélhettem.
 Nem vagyok ősasszony (ahogy mostanság divat ezt mondani biz. Körökben), én Istenben bízom, tenyerébe helyezem magam és hiába hozott a dokim én nyugodt szívvel viseltem. És tanúságot tehettem, mert a szülésznő miután segített lezuhanyozni, megdöbbent rajt, hogy ilyen nehéz szülés után (amit csöndben, nyugodtan viseltem, mindenki megrökönyödésére) még benne lennék néhány gyermek vállalásában, mindezt Jézus miatt, azért mert az életem aktív szereplője.
 A bizalom ritka kincs manapság. Ahol csak lehet torzul. Gyermekeink továbbra is itthon fognak tanulni, de látom tapasztalom, hogy a társadalom nagy része nem bízik a szülőben, hogy ezt képes megtenni.

Megosztás a facebookon